Blog

A népi kultúra színe-java! 

Beszélgetések, interjúk, vélemények, gondolatok zenéről, táncról, gasztronómiáról, kézművességről, divatról, népszokásokról, meséről

Egy húron pendülünk

A cigányzenét az éttermek világából kiszabadítani és a világzene színpadaira elvinni már önmagában is hatalmas teljesítmény.

Kalandozás a bal­ladák ti­tokz­a­tos világában

Egy rendkívül izgalmas előadást sejtet a Fitos Dezső Társulat Irgalom című produkciója. A népköltészet, illetve Arany János költészetének is az egyik csúcsát jelentő népballadák misztikus világába nyerhetünk betekintést a tánc és a zene nyelvének segítségével.

Hal­mos Béla em­lékkon­cert

„ A halállal az egyetlen teendő, hogy meg kell próbálni tisztességesen élni”. Halmos Béla Emlékkoncert a Hagyományok Házában

A festett mennyez­etek csodája

Csiki Virág népi kézműves, foglalkozik nemezeléssel, szövéssel, fonással, tárgyakat készít bőrből, vesszőből, vagy ami éppen kéznél van egy játszóházi foglalkozáson...

Nagy­on értik Bartókot

Azzal a jól ismert kis szorongással indultam a Hagyományok Háza Kaleidoszkóp – L’hommage a Bartók Béla című előadására, ami akkor szokott elfogni, mikor Bartók műveinek hallgatására készülök.

Prof­izmus a back­stage-ben is

Az idei Művészetek Ünnepén kihagyhatatlan programnak ígérkezett nem csupán a számtalan, népi kézműves mester látványműhelyét felvonultató pavilonsor, de a Magyar Állami Népi Együttes Határtalan tánc című előadása is, melyre a Budai Várban került sor.

Re­víz­ióról és víz­ióról

Gőzerővel folyik a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum gyűjteményének revíziója.

Hasonlóan rendezzük be a műtárgyakat, mint háziasszony az éléskamráját: mindennek tisztának, átláthatónak, könnyen mozgathatónak kell lennie. Ezek az értékes alkotások megérdemlik, hogy szeretettel bánjanak velük.

Itt az al­kotók a főszereplők

Beszélgetés Illés Vandával, az Élő népművészet Kiállítás projektkoordinátorával, a Hagyományok Háza munkatársával

Akkor este bandázás a táncházban?

Nagypéntek az elcsendesedés ideje, ilyenkor az Aprók tánca zenészei is szegre akasztják a hangszert, a táncos cipők és pörgős szoknyák a szekrényben maradnak. Viszont beszélgetni lehet. Mi Pál Esztert, a Magyar Állami Népi Együttes szólistáját, Eszter és Anna édesanyját, az Aprók tánca kedves, régi vendégét kérdezgettük.

 

Gyöngyöző élet

Az 5 éves Nyitott Műhely szeptemberi alkotója Dukát Judit gyöngyfűző Népi Iparművész

Csip­ke-szere­lem

Az 5 éves Nyitott Műhely augusztusi alkotója Turós Istvánné ötvös, csipkekészítő Népi Iparművész

Imád­sá­gos al­kotás

Interjú Kelemen Eszter bőrműves népi iparművész szerzetessel, a Nyitott Műhely alkotóközösség tagjával.

As is a Tale, So is Life

Singer and storyteller András Berecz was the guest at the Ördögkatlan Fesztivál, held at the Free University of the Hungarian Heritage House in August 2019.

Craft_ME is be­ing in­tro­duced through Folk_ME

Craft_ME (Craft Media & Education) is an innovative digital platform focused on teaching and preserving folk crafts. Its primary goal is to make the entire process of traditional craft techniques and trades—from the initial preparation of materials to the completion of the finished object—visually accessible to a wide range of people interested in the profession, using digital tools. 

Folk_ME has been in­tro­duced in Qatar

Hungarian Heritage House’s digital music education program, which garnered interest from several countries, opening up new opportunities for collaboration.

Just gone fest­iv­alling

The festival season is in full swing, and our team is also joining the summer vacationers: the institution will be closed between July 28 and August 18, 2025.

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.