A kis­inas­tól a zsű­ri­tag­sá­gig

Beszélgetés Nagy Gyöngyi gyöngyfűző népi iparművésszel

_{Farkas Réka   |    2021. március 26. |  Olvasási idő: 11 perc |  Fotó: Szilárd Katalin} 

 

Mindig is szerettem volna részese lenni, vagy létrehozni egy olyan helyet, ahol ott van minden, amivel dolgozom, és nem kell mindig elpakolni. Tetszik a műhelymunkában az is, hogy inspiráljuk egymás.

 

Gyerekkorodban mennyire érintett meg a kézművesség?

A szüleim és nagyszüleim mind ügyes kezűek voltak.

Én budapesti születésű vagyok, de mire iskolás korú lettem, a szüleim válása miatt vidékre, Pétervásárára költöztünk nagymamámhoz.  Ő egy igazi régi asszonytípus volt, mindenhez értett, amihez egy nőnek értenie kellett. Szeretett hímezni, varrni, szőni, de sütni és főzni is remekül tudott. Testvéreimmel sokat sündörögtünk körülötte.

Édesanyámtól is sokat tanultam, ő szabadidejében ruhákat varrt a családnak és másoknak is. Nagyon jó ízlése volt, szerette az újdonságokat, a divatos holmikat. Ebből fakadóan is, nekem a kézműveskedés, a kézzel való munka teljesen természetes volt.

Férfi ágról is kaptál valamit?

Gyerekkoromban minden nyáron az édesapám szüleinél, a Tisza mellett töltöttem egy-két hetet. A nagypapám lakatosmester volt. Javított kerékpárt, motorokat, volt kovácsműhelye is. Amikor ott nyaraltam, reggeli után általában átmentem a nagypapám műhelyébe. Mindig adott valami munkát. Volt, hogy szöget, bicikliküllőt egyenesítettem, de megtanultam azt is, hogyan kell sallerrel gumibelsőt foltozni. A nevelőapám pedig asztalos volt, így tőle a fa megmunkálásáról tudtam néhány fogást ellesni. Ilyen gazdag tevékenységekkel telt a gyerekkorom. Gyöngy ugyan nem volt benne, de sok területről szereztem ismeretet, és megtanultam, hogy a kezemmel precízen dolgozzak. Ezt mindegyik szülő, nagyszülő elvárta.

 

Sokat foglalkoztak veled?

Természetesen mondták, hogy mit hogyan kell csinálni, de nem úgy emlékszem, hogy tanítottak, inkább úgy, hogy megfigyeltem mindent. Ellestem a tudást. Pl. arra emlékszem, hogy tizenévesen már segítettem anyukámnak egy-egy ruha felaljazásában. Sokat bontottam, fejtettem, amíg nem lett jó. Láttam, mit dolgoztak a szüleim, benne éltem. Számomra ez teljesen természetes volt.

Az iskolában tanítottak nektek kézimunkázást, volt esetleg ehhez köthető tantárgy?

Technika órán, vagy ahogy akkor mondták, gyakorlati foglalkozáson tanultunk főzni, szoknyát varrni, kötni, horgolni. Emlékszem, kellett mintakendőt is hímezni. Csináltunk sípot, hajlítottunk drótot, fűrészeltünk fát.

Mikor ismerkedtél meg a gyöngyfűzéssel?

Egy Burdában láttam egy gyöngyszövött karkötőt még a hetvenes évek végén. Ennek álltam neki legelőször, hogy elkészítsem. Vásároltam gyöngyöket, és magamtól elkezdtem kísérletezni. Ebben az időben már Gyermelyen laktunk.

 

Mikortól fűztél komolyabban?

Miután férjhez mentem, Ózdra költöztem. Gyakran jártunk Egerbe, és ott láttam egy gyöngyfűző foglalkozás hirdetését, amit Dohnál Tiborné Marika tartott. Igaz, hogy gyerekeknek szervezte, de néhányszor elmentem hozzá. Mutatta, hogyan kell fűzni a tászlit, és egy sárközi rojtost is megtanított. Akkoriban népi ékszert még nem fűztem. Sok hasznos tanácsot kaptam Marikától.  

Később hogyan fejlesztetted tovább ezt a tudást?

Ózdon már képesített óvónőként dolgoztam. Ennek kapcsán jutottam el egy kézműves táborba Mártélyba. Nagyon jól megszervezett tábor volt, gyöngyös, fás, bőrös és egyéb foglalkozásokkal. Ott találkoztam újra a gyöngyszövéssel, és itt ismertem meg egy hölgyet, aki Szegeden értékesített gyöngyöket. Tőle rendeltem csomagot, amiből néhány karkötőt fűztem. Nagy lelkesedéssel el is küldtem neki egyet Szegedre ajándékba. Visszaírt, megköszönte és felkért arra, hogy írjak egy könyvet a „Gyöngyvarázs” sorozatba. Az ötödik kiadvány lett az enyém. Egy év múlva Mexikóból hozott népi ékszereket, és megkérdezte elkészíteném-e a tárgyak leírását. Én először visszautasítottam, mert nehéz feladatnak láttam. Mivel senki nem vállalta el, újra megkeresett ezzel a kéréssel.  Átgondolkodtam és elvállatam. Szétbontani nem engedte, ezért megfűztem újra az összes ékszert. Addig kísérleteztem, forgattam a kezemben a gyöngyöt, míg rá nem jöttem, hogy készült. Ebből sokat tanultam. Sokféle technikát alkalmaztak az ékszereken, térbeli tárgyak is voltak közöttük.

 

Hol tökéletesítetted a tudásod?

Amikor a szálkai tábor elindult, akkor én is mentem népi ékszert tanulni Decsi Kis Marcsihoz és Oláh Mártihoz. Ezek a táborok nagyon jók voltak, mind a csapat, mind a szakmai anyag tekintetében. Tizenöt éven keresztül majdnem minden évben ott voltam.

Mikor kezdtél el zsűriztetni?

Sokáig nem is tudtam erről a lehetőségről. Márti és Marcsi munkássága motivált arra, hogy adjam be én is a munkáimat értékelésre. Onnantól kezdve zsűriztettem, és arra törekedtem, hogy minél zökkenőmentesebben megszerezzem a népi iparművész címet.

 

Van-e tájegység vagy tárgytípus, ami közel áll a szívedhez?

Nekem gyerekkoromban sokáig az indián ékszerek tetszettek. A gyöngyszövés technikája az, ami ehhez szorosan kapcsolható is. Természetesen később a magyar területekre is odafigyeltem. A szálkai tábor ébresztett rá arra, hogy fontos a népművészettel foglalkozni, és a Marikánál érzett és látott élmények vezettek el Szálkára. Már azt szerettem volna, ha komolyabban megismerem a népművészetben rejlő lehetőségeket. Sárköz gyöngygallérjai csodálatosak, de nagyon kedvelem az egyszerű tászlikat is. Nem nagyon szeretem a túldíszítettséget, az egyszerűbb ékszereket kedvelem. Amiben fiatalként éltem, a palóc és a barkó vidék népi kultúrája áll hozzám legközelebb.

Kutatásokat is végeztél?

Igen, természetesen végeztem kutatásokat, elsősorban múzeumi anyagokban, de Kalotaszegre mentem először élő helyszínre. Azon a vidéken sokféle gyöngy van. A múlt évben Kárpátaljára szerettem volna eljutni, de sajnos a pandémia meggátolt ebben. Az ékszereket nézve, kíváncsi vagyok rá, hogy fel tudom-e ismerni, mi az, ami a magyar ízléshez tartozik, és mi az, ami más népek kultúrájából jön át. Ez a téma nagyon kusza. A megszerzett ismereteimre és mellette az ösztöneimre hagyatkozom. Azt tapasztalom, hogy a magyar népi gyöngyök egyszerű szerkezetűek, különösen, ha a sokat tanulmányozott mexikóiakéhoz hasonlítom. Más szokások, más életforma.

 

Hány éve vagy zsűritag?

Immár 6 éve.

Milyen változásokat látsz a zsűrizésben?

Állandó átalakulás van, hisz a modern kategória bekerült a hagyományos mellé. Problémának látom, hogy nincs könnyen hozzáférhető szakirodalom az alkotók számára. Sok zsűritárgyat adnak úgy be, hogy a készítője nem tudja a saját munkájának az eredetét. Divathullámokat is látok, hol a sárköziből, hol a kalotaszegiből fűznek többet, bár leginkább az ukránból. Szigorúnak tartják a zsűrit, ami talán valós is. Személyes véleményem az, hogy aki zsűrizésre nyújt be tárgyat, annak tudnia kellene, hogy honnan való, amit csinált, hogyan viselték, mihez viselték. Sokszor nehezen eldönthető, hogy tárgymásolat vagy átdolgozás, illetve saját tervezés-e beadott ékszer. A modern kategória nehezen körülírható. Kérdés, milyen mértékben célszerű belenyúlni egy régi tárgyba. A tervezésnél sokszor hiányzik a szakmai tudás, és kevés az önálló ötlet. Túl gyakori a másolás. Véleményem szerint egy népi iparművésznek tervezői tudással és önálló gondolattal is kell rendelkeznie. Ha ez nincs meg, akkor egy egyszerű kézműves termék lesz, amit készít. Ne értsd félre, érték az is. Fontos, hogy használati tárgyakat készítsünk, mindenképpen kell tudni használni.  

Hogy kerültél a Nyitott Műhelybe?

Úgy emlékszem, Péter Szidónia hívott engem. A műhely alapötlete nekem nagyon tetszett. Régebben Kazincbarcikán jártam valami hasonló helyen. Mindig is szerettem volna részese lenni, vagy létrehozni egy olyan helyet, ahol ott van minden, amivel dolgozom, és nem kell mindig elpakolni. Tetszik a műhelymunkában az is, hogy inspiráljuk egymás.

 

Milyen érdekes emléked van?

Az egyik alkalommal, amikor a műhelyben dolgoztam, jött egy downszindrómás fiatalokból álló csoport. Akkor egy egyiptomi ékszerkollekciót készítettem, és éppen nálam volt a táskámban. Az egyik diákot nagyon érdekelte, és ő is szerette volna készíteni, megpróbálta, és sikerült a fűzés. Hihetetlen örömöt láttam rajta, ami engem is magával ragadott. Volt olyan eset, hogy egy iparművész hölgy, Lőrincz Réka jött hozzám be egy problémával, amiben a segítségemet kérte. Ő tudta, hogy mit szeretne készíteni, én pedig a technikai megvalósításban segítettem neki. A Kis fekete projekt nekem is a szívem csücske volt, és hamar kiderült, hogy ki kivel tud jól együtt dolgozni. Mi hamar egymásra találtunk Kamocsay Judit szövővel, de Fiser Sacival is jól megértettük egymást. Nagyon jó munka és baráti kapcsolatok jöttek így létre. Kamocsay Judit később eljött hozzám gyöngyfűzést is tanulni.

Az óvónői munkádba hogyan tudod bevinni a gyöngyfűzést?

Nekem az óvodában is az egész napom a kézműveskedés körül folyik, módszereim a kompetencia alapú tevékenységen alapul. Mindig egészben gondolkodtam, ennek alapja nálam a kézműveskedés, a tapasztalás.

Hogy lettél óvónő?

Egerből érettségi után Budapestre, majd Gyermelyre mentem dolgozni egy oviba. Beiratkoztam Sopronba az óvónőképzőbe, ahová nagyon szívesen jártam.  Mindig szerettem barkácsolni, mindig járt az agyam valami ötleten, a gyerekek között és otthon is, szerettem énekelni. Ezek mind fontosak egy óvónőnek. 

 

Hol vannak kiállítva tárgyaid? Milyen pályázatra készülsz?

Mostanában kevesebb helyen vagyok jelen, szándékosan. Mivel sokat oktatok, most szeretnék kicsit háttérbe vonulni, új ötleteket megvalósítani. Érdeklődéssel nézek meg másokat, új alkotókat, új ízléseket. Kell a változatosság. Pedagógusként azt vallom, hogy az alkotónak ne sablonokat adjunk utánzásra, hanem ismeretet, eszközöket és anyagokat, hogy a saját személyiségüket tudják kibontakoztatni.

A Hungarikum pályázatra készülök első alkalommal. Még nem tudom, sikerült-e. Ettől függetlenül tovább kutatok, keresem azt a tájegységet, amelyben meglátom a lehetőséget egy modern feldolgozáshoz. A Kis fekete pályázaton is szeretnék együtt dolgozni a Nyitott Műhely alkotóival.

Mit jelent neked a gyöngyfűzés?

Az életem része már évtizedek óta. Sokáig szabadidős tevékenység volt, de jó pár éve már ez a munkám is. Olyan munka, amit szenvedéllyel végzek, soha nem teher. Megkívánja a koncentrálást, de egyúttal meg is nyugtat. Az alkotás öröme, a sikerélmény, a megújulás, az önkifejezés, a kikapcsolódás, a feltöltődés, ez mind csupa pozitív érzés, és nálam ez mind társul a gyöngyfűzéshez.