A há­ló­zat­ról

halozatlogo

A Hagyományok Háza mint a Kárpát-medencei néphagyomány átörökítésének kiemelkedő jelentőségű nemzeti kulturális intézménye, 2017-ben elkezdte a határon túli hálózatosodás megszervezését és a megyei feladatellátás kiterjesztését. Ezzel fővárosi székhelyű intézményünk immár a határokon belül és azokon túl is megkezdte a népművészet hálózatának kiépítését a népművészeti munka megerősítése, a néphagyománnyal foglalkozó közösségek segítése érdekében. Hagyományok Háza Hálózatot hoztunk létre Magyarország több megyéjében, valamint Kárpátalja (Ukrajna), Erdély (Románia), Vajdaság (Szerbia) és a Felvidék (Szlovákia) területén. 

A tevékenységek a rendezvényszervezés, a gyűjteményezés és az élő hagyományátadás (képzések) területein folynak. Ennek köszönhetően reméljük elérni a már meglévő néptáncos-népzenei-kézműves kezdeményezések hosszú távú megerősítését és a fájó hiányok pótlását, valamint a mobilitás erősítését. Cél továbbá a máshol tárolt, de a régióból származó gyűjtések összegyűjtése és visszajuttatása, betagozódása az intézményünkben kialakított adatbázisba, valamint a „fehér foltok”, a gyűjtésileg még nem felfedezett, de néprajzilag, népzeneileg még értékes területek feltérképezése és az ottani gyűjtések megszervezése.

Elindultak az akkreditált képzések, továbbképzések, tanfolyamok szervezése a helyi közművelődési szakemberek és pedagógusok számára. Folyamatban van az OKJ-s, mesterséget adó képzések indítása a kézművesség területén és a gyerekprogramok megszervezése, bővítése.


 

További információ

dr. Süveges Antal

Hálózati vezető
suveges.antal@hagyomanyokhaza.hu
+30 499 6501

 

Határon túli hálózat

Varga J. Csaba

varga.csaba@hagyomanyokhaza.hu
+36 70 684 59 20
(+36-1) 225 6087

 

Farkas József

farkas.jozsef@hagyomanyokhaza.hu
+36 20 236 6004

 

Vörös Zsuzsanna

voros.zsuzsanna@hagyomanyokhaza.hu
+36 30 308 23 63
(+36-1) 225 6087

 

Er­dély

A Hagyományok Háza Hálózat–Erdély a legnagyobb külhoni magyar közösség hagyományápolásában bír kiemelkedő jelentőséggel.

Vaj­da­ság

A Hagyományok Háza Hálózat – Vajdaság különösen sokat tett a hagyományok ápolásáért, a délvidéki magyarság otthonmaradásáért.

Fel­vi­dék

A Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia sokat tesz a szlovákiai magyarság hagyományainak ápolásáért.

Kár­pát­al­ja

A Hagyományok Háza Hálózat - Kárpátalja kezdeményezései egyre népszerűbben, programjainak látogatottsága folyamatosan növekszik.

Ma­gyar­or­szá­gi Há­ló­zat

A Magyarországi Hálózat létrejöttének célja a már meglévő, gyakran több évtizede, nagy helyi beágyazottsággal, jelentős szakmai tapasztalattal és kapcsolattal rendelkező civil szervezetek megkeresése, velük közös programok megvalósítása, munkájuk anyagi és szakmai segítése.

Er­dé­lyi Ha­gyo­má­nyok Há­za Ala­pít­vány

Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány a magyarországi Hagyományok Háza és a Kárpát-medencei Hagyományok Háza Hálózat stratégiai partnere, szándékaink szerint velük együtt, de önálló egységként működik.

A Ha­gyo­má­nyok Há­za is „fesz­ti­vá­lo­zik”

A nyári hónapokban a Hagyományok Háza is „fesztiválozik” - a Ház színes programkínálatával számos nyári fesztiválon találkozhat a közönség, így a Gombaszögi Nyári Táborban, a Művészetek Völgye Folkudvarában, a Mesterségek Ünnepén és a Tusnádfürdőn megrendezett Tusványoson is. 

Me­sék, ame­lyek össze­köt­nek

A 34. Művészetek Völgye fesztiválon a Hagyományok Háza Folkudvara idén is különleges élményekkel várja a látogatókat: minden este 20:30-tól élőszavas mesemondók lépnek színpadra, hogy a magyar néphagyományok kincsestárából merítve varázsolják el a közönséget. 

Fesz­ti­vá­loz­ni men­tünk!

Nyári szünet miatt az intézmény 2025. július 28. és augusztus 18. között zárva tart, ebben az időszakban az épület látogatása szünetel, a kiállításaink nem elérhetőek és személyes jegyvásárlásra sincsen lehetőség. A Házban működő Vigadó Bisztró is zárva lesz – a látogatók sem kávézni, sem ebédelni nem tudnak majd a megszokott helyszínen. 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!