Ví­gan zeng­je­tek, ci­te­rák

_{Berta Alexandra |  2021. május 14.  |  Olvasási idő: 5 perc}

 

Óvodapedagógusoknak meghirdetett Kezdő citerakurzusunkra minden alkalommal nagy az érdeklődés, maximális csoportlétszámmal indulnak el a képzéseink. 2020-ban akkreditáltattuk a tanfolyamot, ezzel a hasznosítható tudás mellett, a pedagógusoknak kötelezően gyűjtendő kreditpontok megszerzésére is lehetőséget adunk. Két kedves, volt hallgatónkat kérdeztük a kurzusról és az itt szerzett élményeikről.

 

Hol hallottál a Hagyományok Háza Kezdő citerakurzusáról?

K.R.: A Hagyományok Házába szívesen jártam rendezvényekre, táncházakba, előadásokra, népmesés rendezvényekre; követem a programkínálatukat Facebookon, és a honlapon is.

S.I.: A HH citerakurzusáról a vezetőmtől hallottam. Vele beszélgettünk és akkor döntöttem el, hogy együtt vele jelentkezek citerázni tanulni, mert még soha nem próbáltam. A hangzását szerettem mindig is.

Mi motivált arra, hogy jelentkezz? Milyen elvárásaid voltak a kurzussal szemben?

K.R.: Nagymamámnak volt a spájzba egy régi citerája, amin csak egy-két húr lógott, a régmúlt időket idézve. Mama azt mesélte,  hogy a „ házzal kapták” és majd egyszer lehet, hogy játszik rajta valaki. Szerintem az a hangszer már csak dísznek jó, de elérte nálam, hogy kíváncsi legyek milyen is lehet egy citera hangja. Mindig sajnáltam, hogy a főiskolán csak furulyán tanulhattunk.

Nem gondoltam, hogy 10 alkalom alatt megtanulok szépen játszani, csak annyi volt az elvárásom, hogy megismerkedjek a hangszerrel. Teljesen kezdőként jelentkeztem, a hangszerbérlési lehetőségnek is nagyon örültem.

S.I.: Ugyan fiatal már nem vagyok, de kíváncsi voltam arra is, hogy néhány évvel a nyugdíj előtt képes vagyok-e még számomra újat tanulni. Gondoltam: énekelni lehet mellette, könnyen szállítható, kis helyen elfér és főleg kommunikálni lehet közben a gyerekekkel. Szerettem volna ezzel is újat vinni a mindennapokba. Fontos számomra, hogy mindig érdekeset, újat, figyelemfelkeltőt vigyek a munkámba; a legfontosabb pedig, hogy a magyar kultúrát közvetítsem a gyermekek felé.

Arra számítottam, hogy talán képes leszek néhány egyszerű gyermekdalt megtanulni és azokkal a színesíteni a csoport életét.

Eleget tett-e az elvárásaidnak a kurzus?

K.R.: Nem sokan voltunk olyanok, akik életükbe először fognak pengetőt a kezükbe, de így is sokat kaptam és haladtam. Az oktatás érthető és élvezhető, mindenkit biztatnak az oktatók, és nagyon ügyesen differenciálnak.

S.I.: A kurzus minden elvárásomnak eleget tett. Szerettem oda járni, bár nem úgy haladtam, ahogy azt magamtól elvártam volna. Ezt igazából csak magamnak köszönhetem. Illetve az ujjaimnak „akik” nem úgy működtek, ahogy szerettem volna. Sajnos kicsit lassúnak és gyengének bizonyultak. Kissé berozsdásodtak.

Mit szerettél a legjobban a nálunk töltött időben?

K.R.: A jó társaságot és az örömzenét.

S.I.: Szerettem a nyugodt és vidám hangulatot az egymás segítését, a türelmet és kitartást. Jó volt magam mögött hagyni a mindennapok felgyülemlett problémáit. Lelkileg is feltöltődtem és némi tudást is szedtem magamra. Bár kissé nehezen teremtek kapcsolatot, mégis ebben a légkörben jól éreztem magam. Az oktatók nyugalma, kedvessége, türelme és nem utolsó sorban lelkesedése sokunkat átsegített a nehézségeken. Beigazolódni láttam, hogy vannak még lelkes pedagógusok, akiknek fontos a magyar népzene, néphagyomány közvetítése a gyermekek felé.

Van-e, volt-e olyan élményed, amikor a nálunk tanultakat felhasználtad a munkád során?

K.R.: Ped2 Minősítésem március 10-re esett. Nemzeti ünnepünket az „otthon maradók szerepével” játszottuk le. Kapáltunk, kaszáltunk, vetettünk, fegyvereket készítettünk, teknőbe mostunk, inget foltoztunk, lovat patkoltunk, háziállatokat gondoztunk. Hangulatkeltés céljából az előtte lévő napokban bevittem a csoportba a citerát és az ismert gyerekdalokat („Süss fel nap…”, „Esik az eső…” stb.) lejátszottam nekik. Nagyon élveztük a közös éneklést, de a nagy napon azért még nem mertem bevállalni egy „szereplést”.

S.I.: A gyerekeknek is megmutattam a citerát, és a kolléganőimnek is sokat meséltem a kurzus adta élményekről. Így a következő évre sikerült egy fiatal kolléganőben is felkelteni a citerázási kedvet. Nem éreztem magam elég biztosnak a megszerzett tudásban, így én is újra jelentkeztem és az óvodavezetőnk is eljött a kurzusra. Az új tanfolyamon egymást erősítettük, bíztattuk és segítettük.

Fogod folytatni a citerázást? Vásároltál magadnak saját hangszert?

K.R.: Alexandra ajánlatára felkerestem Gáts Tibort és tőle rendeltem meg a citerámat Sajnos hosszú a várólista, ezért fél évet várnom kellett, míg újra hangszer közelébe kerültem. Közben édesanya lettem, ezért most kicsit kevesebb időm jut tanulni, de mindenképpen tervezem hogy egyéni órákát is venni fogok.

S.I.: Saját hangszerem nincs, de a vezető óvónővel megbeszélve készíttettünk az ovi számára 3 hangszert. Mire a gyönyörűséges citerák megérkeztek ránk zúdult a karantén; így csak lapulnak még a hangszerek. Mire pedig használni tudnám érdemben, addigra már nyugdíjas leszek.

Azonban a kurzus nem volt fölösleges; jó érzéssel tölt el, hogy lelkes emberekkel ismerkedhettem meg és az ott töltött idő felüdülés volt számomra. Bebizonyítottam magamnak is, hogy bármilyen életkorban lehet újat kezdeni.

A mostani fiatal kollégák között biztosan lesz, aki nem hagyja beporosodni a hangszereket.  

Szerinted miért jó a citera, mint hangszer óvodapedagógusok számára?

K.R.: Az egyik legjobb dolog benne, hogy csak a kezünk szükséges hozzá, tudunk mellette énekelni. Így nem csak zenehallgatásra alkalmas, hanem igazi örömzenélést is átélhetünk vele a gyerekekkel. Szép hangja azonnal odacsalogatja a kicsiket, motivációra nincs is szükség. Külleme, megmunkálása vizuális élvezetet is nyújt, és népi kultúránkat élvezhetik a gyerekek.

S.I.: A citera kiválóan használható hangszer a gyermekek között; a hangszerjáték mellett lehet énekelni és gyermekekkel kommunikálni.