Rácz Anna | 2022. február 11. | Olvasási Idő: 10 perc
A néprajzi könyvekben azt olvashatjuk, hogy a kosárfonás olyan ősi mesterség, amelyet még a Honfoglalás előtti időkből ismerünk. Legeza Márta kosárfonó, a Népművészet Ifjú Mestere fogyatékkal élők számára is oktatja a hagyományőrzésre rendkívüli módon alkalmas tevékenység praktikáit. Vallja, hogy népművészetünk olyan modell, mely évszázadokon át kifejezte az ember szépérzékét, kreativitását, művészi alkotó képességét. Elődeinek tapasztalataira építve, vagyis a hagyományra támaszkodva új formát álmodik a tárgyaknak. Családi vállalkozásuk sikeresen pályázott az Erasmus program támogatására egy olyan projekttel, melynek során hazai, fogyatékkal élő felnőtteket foglalkoztató szervezetekkel működnek együtt és foglalkoznak tagjaikkal. Erről is beszélgettünk vele.
Honnan tudhatjuk azt, hogy a kosárfonás hagyománya ennyire ősi gyökerekhez nyúlik vissza, rendelkezésre állnak ehhez leleteink?
A természetben található anyagokat az ember már őskor óta igényeinek, céljainak megfelelően használta. A honfoglaló magyarok már ismerték a kosárfonást, sőt azt is mondják, hogy a kosárfonás időben még a fazekasság létrejöttét is megelőzi. Léteznek ugyanis olyan leletek, amelyek azt bizonyítják, hogy agyaggal betapasztott kosarakat kiégettek, és az edényben így benne maradt a kosár fonásának a nyoma, a fonás mintája. Persze a kosárfonás az évszázadok folyamán sokat változott, hiszen azok a fenekes, szegett kosarak, amelyeket napjainkban is ismerünk, Franciaországból és Németországból terjedtek el szerte Európában az iparszerű kosárfonással a 18-19. században. Korábban a vesszőfonás a paraszti gazdálkodás, az önellátásra berendezkedett társadalom fontos kiegészít tevékenysége volt. Gazdasági kosarakat, ovális vagy kerek kávás kosarakat használtak, ezeknek nem volt aljuk, hanem kerek kávákból állították őket össze.
Az első fonók a fészekrakó madaraktól tanulhatták a kezdeti fortélyokat. Miért gondolják ezt?
Az ember az őt körülvevő környezet megfigyelése közben jöhetett rá a fonás titkára. Próbálkozott, saját tapasztalataival kísérletezett és tökéletesítette a megfigyeléseit. Nekem is van egy olyan Dániában fonott kosaram, ami éppen olyan, mint egy fészek. Létezik a szabad fonásnak vagy random fonásnak nevezett technika, amit külföldön sajátítottam el, itthon ez nem annyira jellemző. Bárki meglátja ezt a kosaramat, azt mondja, ez olyan, mint egy madárfészek! Sok mindent lestünk el a körülöttünk élő állatoktól.
Rengeteg projektben veszel részt. Hogyan kerültél kapcsolatba azzal a tervvel, hogy értelmi fogyatékosok számára tarts kézműves foglalkozásokat?
Ez úgy kezdődött, hogy Kata húgom Európai Önkéntes Szolgálat (EVS) keretében egy évet töltött Spanyolországban egy olyan szervezetnél, ahol fogyatékkal élő felnőttekkel foglalkoznak. Ez az intézmény korszerű módon élményterápiát és rendkívül sokféle foglalkozást kínál fogyatékkal élőknek. A testvérem azóta is azt mondja, hogy ez volt élete legszebb éve, nagyon jól érezte magát és emberileg, szakmailag is sokat kapott ettől az időszaktól, az emberektől, akikkel ott sportolnak, főznek, filmeznek és rengeteg más aktivitáson keresztül foglalkoztatják őket. Ezután teljesen véletlenül, a Hagyományok Házában találkoztam a Salva Vita Alapítvány egy csoportjával, akiknek komplex hagyományismereti foglalkozást tartottunk, melynek a játékos foglalkoztató részét én csináltam.
Mivel foglalkoztatok itt?
Ezeken a Jeles napok, Mesterségünk címere elnevezésű Komplex foglalkozásokon egy-egy népszokással, népi mesterséggel szoktak megismerkedni résztvevőink. Olyan játékokat játszottam velük, mint a gyerekekkel szoktam, de ezek a résztvevők inkább már fiatal felnőttek voltak, mégis önfeledten vetették bele magukat a játékba, mindenért hálásak voltak, mindennek tudtak örülni. Óriási élmény volt, itt ért az első olyan impulzus, ami után az fogalmazódott meg bennem, hogy nagyon szívesen foglalkoznék intenzívebben velük. Kijutottam több alkalommal is az Erasmus + program segítségével kosárfonó felnőttoktatóként külföldre, igaz még nem kimondottan ilyen tematikájú tanulmányutakon vettem részt, hanem inkább technikákban fejlődtem, és különböző mesterektől tanultam. De fogadó szervezeteim között akadtak olyan kosárfonó szervezetek, például Dél-Franciaországban, akik kimondottan autistákkal foglalkoznak, és sokat meséltek ezekről a projektekről. Megfogalmazódott bennem, hogy jó lenne folytatni a megkezdett munkát.
Hogyan lehetett továbblépni ezen az úton?
Körülbelül két évvel ezelőtt tartottam egy többalkalmas kosárfonó szakkört fogyatékkal élőkkel foglalkozó szervezeteknek a Nem Adom Fel Kávézóban, a Nem Adom Fel Alapítványnál, a Fészek Alapítványnál és a Salva Vita Alapítványnál is. Igyekeztem olyan tárgyakat vinni a foglalkozásokra, amelyeket ők maguk is el tudnak készíteni. Fontunk karikaelkapó ügyességi játékot, szappantartót, tálcát, kis kosarat.
Miben segíti ez a fajta kézműveskedés a tanítványokat?
Közösségi élményt kapnak, és erősödnek a társadalmi kapcsolataik. A foglalkozások által a társadalom aktív tagjainak érezhetik magukat. Fejlődik a kézügyességük, különböző készségeik, és a mindennapi életük során hasznosítható tudást szereznek. Amikor első alkalommal jönnek, akkor megismerkednek az alapanyagokkal, ez azért is fontos, mert sokszor az átlagember sem tudja, hogy miből készülnek a kosarak, milyen eszközöket használunk elkészítésükkor. A foglalkozáson résztvevők megismerik például, hogy mi a különbség az eltérő fajtájú vesszők között. Nagyon fontosnak tartom, hogy a fogyatékkal élő személyek is kapcsolatba kerülhessenek kézműves alkotótevékenységekkel, ezáltal örömüket leljék az alkotásban, fejlődjenek és boldogabb életet is élhessenek. Ez a tapasztalati tanulás módszerére alapozva érhető el. Fokozott türelemmel kell lenni annak érdekében, hogy a kreativitásuk kiaknázható legyen. Nagyfokú személyes odafigyelésre van szükség, több időt kell hagyni a gyakorlásra. Páros munkaformában is dolgoznak, ennek során egymást is segítik, így a szociális készségeik is fejlődnek és önállóbbak is lesznek. Megfigyeltem, hogy milyen jól tudnak például mechanikus munkát végezni.
Mit ad a számodra ez a fajta munka?
Én azt tapasztaltam meg, hogy az ilyen jellegű foglalkozások nagyon sokfajta hatást tudnak kiváltani. Az ember szociális érzékenységéből és adottságaiból fakad, hogy van-e érzéke, kedve fogyatékkal élőkkel foglalkozni. Pedagógus végzettségem van, így gyakran tartok foglalkozásokat gyerektáborokban, de mégis ez egy olyan kihívást jelentő közeg, amely más felkészültséget igényel. Valószínűleg a családunkból jön az, hogy nekünk természetes dolog empátiával fordulni az emberekhez, mi ezt belülről jövő szeretettel tudjuk csinálni, és ezt megérzik azok, akikkel foglalkozunk. Számomra ez egy gazdagító lehetőség mind emberileg mind oktatásmódszertani szempontból is. Különleges empátiával kell fordulnom a résztvevőkhöz annak érdekében, hogy a kreativitásukat ki tudjuk aknázni. Bizalomra alapozva lehet folytatni ezt a közös munkát, és különösen fontos, hogy a tanulók, akik igazán szeretetreméltóak, személyes figyelemben részesüljenek. Ez a fejlődésük titka. Fontos, hogy lépésekre bontsam számukra a munkatevékenységeket, és az egyéni fantáziájuk is kibontakozhasson. Erre nekem is kicsit máshogy kell felkészülnöm, és a váratlanul felmerülő helyzeteket is jól kell tudnom lereagálni. Olyan tapasztalatokat lehet így szerezni, ami gazdagítja a későbbi oktatásmódszertani tapasztalataimat is.
Hol gyűjtöttél tapasztalatot ahhoz, hogy értelmi fogyatékosokkal tudj foglalkozni?
Sok helyre hívnak oktatni, elsősorban felnőttekkel foglalkozom, kosárfonásra tanítom őket. Az Erasmus program segítségével juthattam el külföldre, felnőttoktatási mobilitási pályázatokon vettem részt. Családi vállalkozásunkban, a Humán Sanat Bt-ben az ember testi és lelki egészségéhez kapcsolódó tevékenységet végzünk. Pár hónapja benyújtottunk egy új típusú, Kisértékű partnerségek elnevezésű Erasmus pályázatot. A projektünket úgy állítottuk össze, hogy megkerestünk hazai, fogyatékkal élő felnőtteket foglalkoztató szervezeteket azzal, hogy nyitottak lennének-e arra, hogy együttműködjenek velünk. Ez azt jelenti, hogy a már korábban említett, értelmi fogyatékosokkal foglalkozó szervezetek számára játékos foglalkozásokhoz adnánk a tudásunkat, én a kosárfonással kapcsolatosan, a testvérem pedig élményterápiával. A pályázatunk támogatást nyert, tehát 2022 márciusától indul a projekt egy olyan norvég és egy dán partnerszervezettel, akiknek van tapasztalatuk a fogyatékkal élők számára szervezett kézműves foglalkozásokban. Havonta több alkalommal tartunk majd kihelyezett foglalkozásokat. Együtt gondolkodunk és inspirálódunk majd ezen a területen, de alapvetően azokra a tapasztalatokra alapozzuk a tevékenységünket, amelyet a testvérem és én is külföldön szereztünk és szerzünk még a projekt során. Ezen kívül nagyon sok mindennek utána olvastam, sokat beszélgettem a foglalkozások után a foglalkozásvezetőkkel, hogy megerősítést kapjak abban, hogy mi az, amit jól csináltam és mi az, amit másképp érdemes. Nyitott vagyok arra, hogy fejlődjek ebben.
Milyen jellegű tárgyakat készítetek?
Mindennapi használati tárgyakat, például szappantartót, játékokat, tálcát, karácsonyfát. A fogyatékkal élő résztvevők nagyon intenzíven tudnak koncentrálni, és ezek az alkotási folyamatok szerintem segítik őket a koncentrált figyelem fenntartásában. Kiválóan képesek mechanikus munkát végezni, ezért fontos a mechanikus folyamatok begyakorlása velük. A finommotorikus készségeket jól fejleszti ez a kézműves tevékenység, és rendkívül aktív résztvevők a munkában.
Milyen gyakorisággal találkoztok?
A Covid időszaka alatt sajnos nem tudtunk rendszeresen találkozni, csupán csak néhány alkalommal sikerült a szervezeteknél egy-egy csapattal foglalkozni. Az új projektnek köszönhetően várhatóan akár tíz alkalommal is tudunk találkozni, kéthetente ismétlődően a számukra térítésmentesen kínált foglalkozások keretében. Ugyanazzal a csapattal fogok dolgozni és fontos az is, hogy valamilyen létszámkorlát legyen, ezt maximum 10 főben határoztuk meg, segítőkkel együtt. A célunk a társadalmi érzékenyítés is, ezért abban is gondolkodunk, hogy fiatalokat vonnánk be, páros munkaformában dolgoznánk és érzékenyítő téma-napokat tartanánk. Megkeresnénk gimnáziumokat, a diákokat külön felkészítenénk erre a feladatra, így ők is tapasztalatokat szerezhetnének a fogyatékkal élő személyek értékeiről. Nagyon jó hozadéka lehet ez a pályázatnak, hosszútávú folyamatokat indíthat el.
Van-e ilyen jellegű foglalkozás a Hagyományok Házában?
Szokott lenni, igen. Azt gondolom, hogy lesz folytatás, mert azt látom, hogy a Hagyományok Háza számára is fontos az érzékenyítés, az akadálymentesített programok szervezése. Volt egy másik projektje a Háznak, amelyben a múzeumi kollégák vettek részt, és elkészült egy olyan állandó tárlat, amely az érzékenyítést szolgálja. Főállásban itt dolgozom, elsősorban hagyományismereti gyerekprogramokat tartok. Nagyon szeretem ezt a munkát, mert nagyon sokrétű.
A 2021-es év vége felé beszélgetünk. Mik a terveid a jövő évre?
A már említett projekt miatt sűrű lesz az évem, külföldre is készülök, nem csak ennek a projektnek a keretében, de elmaradt Erasmusos utakat is szeretnék pótolni. Folytonosan fejlődni, tanulni vágyó valaki vagyok, és megtapasztaltam, hogy ennek a munkának milyen hozadékai vannak, nem csak technikai, szakmai tudásban, hanem elsősorban emberi hozadékokra gondolok most, azt például, hogy mennyit lehet gazdagodni azáltal, hogy külföldi mesterektől tanul az ember, belekóstol más kultúrákba és más mentalitást lát. Ebből a forrásból mindenképp szeretnék a későbbiekben is táplálkozni. Bízom benne, hogy szép projektek valósulhatnak meg, amelyek által sokan gazdagodhatnak, nem csak mi, hazai szervezetek, de azok is, akiknek ebből adni tudunk valamit.
