Imád­sá­gos al­ko­tás

_{Farkas Réka   |    2020. május 19.   |  Olvasási idő: 13 perc   |  Fotó: Szilárd Katalin}

 

A szemlélődő imára nagyon jó lehetőséget ad a kétkezi kézműves munka: csöndes, odafigyelős elfoglaltság, ami lecsöndesíti az embert.

 

Mióta vagy a bőrművesség szerelmese?

2005 körül kezdtem el ezzel a mesterséggel foglalkozni. Szerzetesközösségemben, a Szociális Testvérek Társaságában fontos, hogy mindegyikünk képzett legyen abban, amihez tehetsége van. Először a népi játszóházvezetői tanfolyamra jártam, majd miután azt befejeztem, felajánlotta az elöljáróm, hogy választhatok egy szakmát, aminek megtanulását a Társaság finanszírozza nekem. A bőrművesség mellett döntöttem, de csak később jöttem rá, hogy mennyire jó választás volt, hogy mennyire nekem való ez a szakma.

Az elöljáróm azt tanácsolta, hogy a választásomnál azt vegyem figyelembe, mi az, amiben a legtöbb tanulnivaló van, miben van a legnagyobb fejlődési lehetőség. Az életkörülményeimhez is ez a legalkalmasabb. Kicsit zavar az, hogy még nem tudtam benne specializálódni. Választottam egy anyagot, és úgy érzem, hogy ezen belül nagyon sok lehetőség van. De lehet, hogy ez így nekem való.

Kik voltak az első mestereid?

Pisztrai Bálint oktatóval kezdtem el a tanfolyamot. Az ő halála után Dékány Dóri tanított, majd Terényi Gyöngy. Nagyon szerettem ebben az időszakban, hogy három embertől tanulhattam, akik mind egészen máshogy tanítottak. Sokkal gazdagabb tudást kaptam azzal, hogy több személyiséggel, többféle látásmóddal is megismerkedhettem.

A népi játszóházvezetői tanfolyamot miért kezdted el?

Világ életemben nagyon szerettem kézműveskedni. Édesanyám óvónő. Nagyon szerettem együtt bütykölni, ragasztani vele. Anya sokat is hímzett, főleg népi motívumokat. Megvette a Kaptár sorozat összes részét, mindenféle barkácsolós könyveket. Testvéremmel agyagoztunk, mert egy vályogházban laktunk, és voltak még félretéve vályogtéglák, Balatonon is bányásztunk agyagot. Nálunk az egész család érintett a kézműves szakmák területén. Az unokatestvérem fazekas, a testvérem fafaragó, asztalos.

Hogyan kerültél Pestre?

A közösség miatt jöttem. Először egy másik közösséghez tartoztam. Miután eljöttem Kaposszentbenedekről, Budapestre kezdtem el járni, és ott találkoztam a Szociális testvérekkel, és csatlakoztam hozzájuk 2003-ban. 1995 óta vagyok szerzetesnővér.

Mi a szakmád eredetileg, mit tanultál?

Építészmérnöknek tanultam, majd a Sapientia Hittudományi Főiskolán hittanár-lalkipásztori munkatárs szakon végeztem. Építészirodában is dolgoztam.

Hogyan tudod összeegyeztetni a hivatásodat és a bőrművességet?

A szemlélődő imára nagyon jó lehetőséget ad a kétkezi kézműves munka: csöndes, odafigyelős elfoglaltság, ami lecsöndesíti az embert. Az a jó benne, hogyha félbehagyok egy darabot, az megvár. Ha fazekas lennék, akkor időhöz lennék kötve, de így szabadabbnak érzem magam, részt tudok venni a közösségi programokon is. Nagyon sokszor kérnek tőlem bibliatokokat, rózsafüzér tartókat. Így is kapcsolódom ezzel a mesterséggel a közösséghez. Ezekben a tárgyakban benne van a személyesség, mert monogrammal vagy egyéni motívumokkal kérik.

Mit szeretsz a bőrben, mint anyagban?

Ha életút elemzéseket készítenénk, akkor biztos kiderülne, hogy a bőrtárgyak egy életen keresztül végigkísérik az embert, sokkal tartósabbak, mint a tömeggyártott termékek. Nekem nagyon fontos, hogy olyan tárgyakat készítsek, amit érdemes megcsinálni, legyen személyes, használati értéke.

Mit szeretsz legjobban az alkotási folyamatokban?

Én legjobban tervezni és varrni szeretek. A tervezésben inspirál a kockáztatás és a gondolkodás, a varrás pedig egy megnyugtató folyamat, azt azért kedvelem. Van olyan, amikor rajzolok, néha papírból makettezek, de az elképzeléseim még munka közben is alakulnak. A színekkel nagyon szeretek játszani, és kedvelem a kemény-puha bőr társításokat is. Az alkotás egyébként magányos folyamat, és én szeretek addig csinálni valamit, amíg jó nem lesz.

Hol képezted tovább magad?

A nyári tudásbővítő, frisstő táborokban leginkább, amit Torma László és Molnár Imre népi iparművész bőrműves szakemberek szerveznek. A kedvencem az az alkalom volt, amikor szűcsmunkát vettük górcső alá. Nagyon szeretem ezeket az alkalmakat, mert ilyenkor az egész hét a kikapcsolódásról és az alkotásról szól. Boka Gábor tárgyai, formaszervezése, a technikák társítása inspirál a legjobban még. Terényi Gyönggyel sokat konzultáltam, és nagyon szeretem nézni a könyvét is. Szoktam járni a Hagyományok Háza bőrműves előadásaira is.

Mit adott neked a Nyitott Műhely?

Itt a kapcsolatok és a közös munka a legfontosabb. Fiser Józsefné hímzővel övet és táskát készítettem, Fehér Annával gyöngybetétes övet, Nemesházi Valériával gyöngybetétes hátitáskát, Kamocsay Judittal szeredást.

Mik a további terveid?

Jelenleg a cipőkészítés foglalkoztat. Már egyetemista koromban érdekelt ez a téma. Akkoriban nagyon jó vixos bőrhulladékot gyűjtöttem össze, és varrtam is a nagymamám régi varrógépével egy cipőt. Szandált egy régi rossz bőrödből eszkábáltam. Amikor már tanfolyamon tanultam a bőrözést, akkor kicsit komolyabban kezdtem el foglalkozni ezzel a területtel, a Nyitott Műhelyben tartottunk sarukészítős foglalkozást is. Az Élő Népművészet kiállításra készítettem most cipőket, és készítek hozzávaló táskákat is.