Det­re Mi­kolt

Szövő, szakoktató

🎤 A szív legmélyéről jövő vágy - interjú

📖 Készítsd magad: Szövött nyakbavaló

 

Detre Mikolt

A 80-as évek elején a Momkult közelében laktunk. Szombatonként kézműves délelőttöt tartottak az intézményben. A földszinten minden teremben volt valamilyen foglalkozás: agyagozás, gyékényszövés, gyöngyfűzés és így tovább. Én meg, mint a méhecske, szálltam virágról virágra, itt is ott is élvezettel elidőztem. Míg a szövő műhelyhez nem értem. Ez egészen fantasztikusan hatott rám, rögtön beszippantott. Mégis az újságkészítés, grafikai szerkesztés lett a kenyérkereső szakmám. Igaz, ez is alkotó munka ám a javából. Ahogy múltak az évek, egyre nőtt a kérdőjel a mondat végén: mit is szeretnék az élettől? Hallottam, hogy a Hagyományok Házában ki lehet próbálni a mesterségeket és népi játszóház vezető képzés is indul. Izgalmas két év következett, beleástam magam a szövés rejtelmeibe, tanultam a mesterséget, miközben végeztem a játszóház vezető képzést is. Sodort a népművészet a művészettörténet, felpezsdült a lelkem.

Aztán még szövő oktató is lettem. Csodálatos megtapasztalni, hogy milyen szép dolog továbbadni a tudást a gyerekeknek. Jó látni, hogy mi mindenben segíti, támogatja őket az ősi tudás. Nagyon remélem, hogy hatással tudok lenni rájuk. A Hagyományok Háza Nyitott Műhelyébe bárki betérhet és ellesheti a mesterség fogásait tőle. Ezen kívül a Csillaghegyi Közösségi Ház gyapjú-szövő szakkörét vezetem. Figyelek rá, hogy a fortélyokat átadjam, de minél szabadabban tegyem ezt. Hogy a hagyományok szem előtt tartásával, szeretetével egy időben kísérletezzem és kísérletezésre buzdítsak. Hiszen a hagyományt élővé tenni, használni kell és ez gyönyörű feladat.

Detre Mikolt

 

A Kis fekete 2020 pályázatra Rózsa Erika hímzővel készített szentistvánki vizitke minta betéttel díszített szövött kistáskával neveztem.

Detre Mikolt

 

Elérhetőség:

+36 30 992 2944

e-mail

Or­szá­gos fel­hí­vás kéz­mű­ve­sek­nek!

A Hagyományok Háza és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége által meghirdetett országos pályázat célja, hogy bemutatkozási lehetőséget nyújtson a legszínvonalasabb kortárs népi kézműves alkotások számára, a népművészet értékeit a 21. századi életformához kapcsolva.

Ün­ne­pé­lye­sen meg­nyi­tot­tuk az új éva­dot

A Hagyományok Háza 2025/2026-os évada a magyar népi kultúra sokszínűségét és kortárs értelmezésének keresztmetszetét nyújtja: színpadi táncos és zenés produkciók, tudományos és ismeretterjesztő előadások, múzeumi tárlatok, valamint a rendszeresen visszatérő táncházak gazdag kínálata jellemzi az intézményt. 

Em­lé­ke­im Var­gyas La­jos­ról

Dr. Pávai István írását lehet olvasni a Hagyományok Háza Blogban Vargyas Lajosról, Széchenyi-, Erkel Ferenc-, Magyar Örökség- és Prima Primissima-díjas népzenekutató, néprajztudósról, emléktáblájának egykori lakóházának falára kerülése kapcsán.

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!