Megjelent: folkMAGazin, 2021/5, XXVIII. évf. 5. szám
– Miként valósítható meg egy ilyen szerteágazó tevékenységet felvonultató intézmény egységes kommunikációja?
– A nagy kihívás épp az, hogy a Hagyományok Háza szerteágazó tevékenységének hírét, eredményeit a megfelelő csatornák megtalálásával juttassuk el a célközönséghez. Nincsenek ugyanis fontos vagy kevésbé értékes programjaink, üzeneteink, legyen az egy tíz embert érintő szakmai program, vagy a Magyar Állami Népi Együttes nagy nemzetközi sikere, ami mindenkit érdekelhet. A Ház létrejöttének értelme, küldetésének fő vonala – a népi kultúra használható formában való megőrzése a jövő nemzedékek számára – kommunikációs szempontból is a fő irányvonal: elérni a közönségnek azt a szegmensét, amely még nem ismeri ezt a kultúrát, vagy nem él vele. Minderre hazai és nemzetközi viszonylatban egyaránt törekednünk kell. Mert nemcsak a Kárpát-medencei magyar közönség elérése a fontos, hanem nemzetközi szinten is úgy kell pozícionálnunk a Hagyományok Házát és az általa képviselt értékeket, hogy minél szélesebb körben megismerjenek és elismerjenek bennünket. Jómagam 2007 óta dolgozom a Házban, kezdetben a főigazgatói menedzsment tagjaként, onnan építettük fel a részleget, amely 2013 óta létezik önállóan, ma már feladata a teljes intézmény kommunikációja és marketingtevékenysége, a nemzetközi kapcsolatok építése, kiadványkiadás, értékesítés és legújabban a Folkstúdió. Ma már valamennyi, nagyközönségnek szóló rendezvény szervezése ennek a főosztálynak a feladata, köztük a színháztermi programok, táncházak, fesztiválok és hangsúlyosan azok a programok, amelyeknél több szervezeti egység munkáját kell összehangolni.
– Az idő múlása, a médiafogyasztói szokások változása, a technika fejlődése hogyan befolyásolja a marketingtevékenységüket?
– Nagyon gyorsan változó területen mozgunk, és az egyik legnagyobb kihívás éppen az, hogy ne elégedjünk meg a bevált módszerekkel, próbáljunk lépést tartani ezzel a hihetetlenül gyorsan változó világgal. Tíz évvel ezelőtt valamennyi kulturális intézmény kiemelt figyelmet fordított az írott sajtóra, a plakátokra, ahhoz az állapothoz képest ezek a fórumok ma elenyésző százalékot foglalnak el a kommunikációban. Közel hasonló a helyzet a tévék, rádiók tekintetében is, ma már egyre inkább saját csatornákat használunk a hírek, tájékoztató anyagok célba juttatására. És itt az újabb feladvány: egyedivé válni ebben a hír- és eszközdömpingben. A honlapunkat is úgy igyekszünk korszerűsíteni, hogy egyrészt beépítsük ezeket a kommunikációs csatornákat, másrészt minél érzékenyebbé, reszponzívabbá tegyük, olyanná, amely gyorsan és pontosan érzékeli és jelzi a látogatók preferenciáit.
Hagyományok Háza házelhagyó a felújítás előtt, 2016, fotó: Dusa Gábor
– A médiafogyasztói korfa alakulását milyen mértékben kell figyelembe venniük, tekintve, hogy évszázados örökség ápolása a feladat?
– Úgy gondoljuk, hogy nem ennek kell elsődleges szerepet játszania, hiszen a Hagyományok Házának nagyszerűsége épp abban rejlik, hogy mindenkihez szól. Arra törekszünk, hogy mindenki számára legyen megfelelő kínálatunk. Fontos, hogy jelen legyen a nyugdíjas közönség, megtalálja a kedvére való programot, akárcsak a kisgyermekes családok, illetve a fiatalok. Az utóbbi kategória elérése a legnehezebb, bár a táncházba járók révén az ő jelenlétük is markánsnak mondható. Azok elérése viszont, akik nem kapcsolódnak bele ebbe a tevékenységbe, na, az az igazi kihívás. Ennek teljesítéséhez a kisgyerekkori érzékenyítést tartom a legjobb eszköznek, időben megfogni a gyerekes családokat, illetve az iskolai és óvodai pedagógusképzés révén minél közelebb férkőzni a felnövekvő generációkhoz. A mostani huszonéveseket megtalálni és behozni sem könnyű feladat, ebben viszont hatékony alkalmak a nyári fesztiválok, az ott zajló programok, amelyekben megtalálhatják magukat, saját magukra, korosztályuk arculatára formálhatják a népi kultúra különböző elemeit.
Szabadegyetem beszélgetés Szalóki Ágival és a buzai Takács Annával és Pirossal, Ördögkatlan Fesztivál, 2019, fotó: HH
– Beszélhetünk a hajdani „revival” mozgalom egyfajta reneszánszának esélyéről – természetesen korunk körülményei között?
– A Sebő Ferencék által elindított táncházmozgalom az elmúlt fél évszázadban hullámzó módon ugyan, de folyamatosan megtalálta a maga közönségét, mindenképpen élő mozgalomnak tekinthető. Erre épültek rá azok az intézmények, amely újratermelik e mozgalom közönségét, a hajdani fiatalok leszármazottai immár a táncházas generáció második-harmadik generációja, ők ebbe születnek már bele. Velük könnyebb dolgunk lehet. Napjaink népi kultúrával kevésbé „fertőzött” fiataljait talán azzal lehetne még inkább megfogni, érdeklődésüket ebbe az irányba terelni, ha igyekszünk a magunkévá tenni, és a néphagyományban rejlő válaszokat keresni mindazokra a problémákra, amelyek őket foglalkoztatják. Ilyen például a klímaválság kérdése, amely frusztrálóan hat a ma fiataljaira, foglalkoztatja őket. Márpedig a természetesanyag-használat, a természetes tartósító szerek, tisztítószerek használatának tekintetében, zöld gondolkodásban bőven kínál megoldásokat a néphagyomány. Hasonlóan a szemétmentes – mai szóhasználatban zero waste – életforma és szemlélet is, hiszen az újrahasznosítás mindig is a népi gondolkodás egyik alaptézise volt, a műanyag pedig még nem volt az életük része. Ha mindezeket a megoldásokat képesek leszünk megfelelő módon tudatosítani, a fiatalok egy részét is könnyebben tudjuk magunkhoz vonzani. Hasonló vesszőparipám a közösségi lét, ami nélkül a népi kultúra egyetlen formájának gyakorlása sem létezik. Az élő közösségekre óriási szükségük van a mai fiataloknak is, hiszen a mindennapokban egészen mást élnek meg, aminek következményeként előbb-utóbb a magányossággal, a gyökértelenséggel szembesülnek.
Táncháztalálkozó, 2013
– A kisközösségi létforma újraépítése hogyan egyeztethető össze az intézményesülés esetleges túlzásaival?
– Miközben szükség van arra a fajta intézményesülésre, amit például a Hagyományok Háza valósít meg, kiemelt feladatunknak tartom a kis közösségek, civil kezdeményezések felkarolását, segítését, a fejlődési lehetőségek biztosítását. Érzékeny dolog ez, mondhatni, pengeélen táncolunk, segítő szándékkal hogyan ne nyomjuk el a közösségek kreatív kezdeményezéseit. Miközben a teljes terület több és jobb lehetőséghez jutását mégiscsak intézményesen lehet leginkább biztosítani. A kis közösségek létesítése és fenntartása jó terepének ígérkezik a Hagyományok Háza hálózata, ami a kisközösségi mozgalom erősítésének katalizátora lehet.
– Mit ígér, illetve kíván a jövő?
– A közösségek fenntartása, a ma problémáira adott válaszok mellett fontos feladatunk a nagyközönség fokozott megszólítása, új, programjaink, a népi kultúra iránt nyitott helyek megtalálása. Szeretnénk erősíteni a nemzetközi jelenlétünket, fokozni a láthatóságunkat szakmai fórumokon, szervezetekben, rendezvényeken, programokon való részvételek révén, a külföldi intézményekkel való kapcsolatépítésben, ami cserelátogatásokat is lehetővé tesz. Annak érdekében, hogy tanuljunk másoktól, és mások is tanulhassanak tőlünk. Meggyőződésem, hogy tevékenységeink, tudásanyagunk közül sok mindent büszkén mutogathatunk mintaként – és itt nemcsak a táncházra, erre az egyedülálló élő szórakozási formára gondolok. A nemzetközi jelenlét fokozásával, a különböző szakmai expókon való megjelenéssel a teljes szférát, közte a hazai népzenei formációk külföldi megismertetésének ügyét is segíthetjük.
Címlap: Folkudvar Kapolcson, 2016, fotó: HH
