Ör­dög­kat­lan Fesz­ti­vál

A Kárpát-medencei néphagyományt felölelő programoknak a kis Árpád-kori település, Villánykövesd biztosít méltó helyszínt. A falu főterén álló színpad lesz többek között Szalóki Ági 15 éves gyerekkoncert-sorozatának egyik helyszíne, este pedig az énekesnő mezőségi asszonyokkal közösen ad koncertet. A Teleki Liget színpadi programjában látható lesz a csallóközi Csavar Színház gyerek-előadása is. A gyerekek és gyereklelkűek egész nap próbálgathatják ügyességüket a Fabatka népi játszótér térjátékain, kipróbálhatják a kosaras körhintát vagy a kézi őrlőmalmot.

A védett, kétszintes műemlék pincesor az ország egyik leglátványosabb műemlék-együttese, az apró pincék kézműves tárgyak kiállításának és fotókiállításoknak adnak majd teret. A pincéknél mesterségbemutatókon lehet megcsodálni régi mesterségek fortélyait, illetve különböző népi kézműves technikákkal lehetőség lesz ékszereket, használati tárgyakat is készíteni.

Az egész napos programfolyam, amelyen a néphagyomány a maga teljességében jelenik meg, tánc- és énekkurzussal, gyerekeknek és felnőtteknek szóló mesékkel, szabadegyetem-előadásokkal és hajnalig tartó táncházakkal válik teljessé.

Villánykövesd térkép4

Július 31., szerda

  Helyszín Program
11.00 - 19.00 Teleki liget A Fabatka Porta népi játszótere (kosaras körhinta, ügyességi népi játékok)
11.00 - 12.00 Teleki liget Gyermekkoncert: Bóbita Bábszínház - Robin Hood (az Ördögkatlan Fesztivál szervezésében)
11.00 - 19.00 Neubauer Pince Henics Tamás „Barangoltam…” című fotókiállítása Kalotaszegről és a Mezőségről
11.00 - 20.00 Neubauer Pince Kiadványárusítás – válogatott nép- és világzenei lemezek, módszertani kiadványok, szakkönyvek a néphagyomány témaköréből és még sok más
11.00 - 19.00 Kasznai Pince Élő néphagyomány fotókiállítás - képek a Hagyományok Háza életéből
11.00 - 19.00 alsó és felső pincesor Kézműves-foglalkozások és mesterségbemutatók a villánykövesdi pincékben, valamint tárgykiállítás
12.00 - 12.30 Teleki liget

Mese gyerekeknek: Kiss Ágnes 

14.00 - 15.30 Blum Pince Népi ének kurzus Juhász Rékával - széki dalok
15.30 - 17.00 Blum Pince Széki táncoktatás Gyetvai Júliával és Kele Kristóffal, a Magyar Állami Népi Együttes táncosaival, zenél a Fokos Zenekar
17:00 - 18:00 Blum Pince

Szabadegyetem a néphagyomány témaköréből: Borban lakik az igazság

vendég: Tiffán Ede

beszélgetőtárs: Hont Angéla

18.30 Teleki liget

Esti mese felnőtteknek: Kiss Ágnes  

Kalotaszegi mesék

19.00 Teleki liget Koncert: Budapest Klezmer és Falusi Mariann (az Ördögkatlan Fesztivál szervezésében)
20.30   Zenés vonulás a pincéhez
21.00 - 23.00 Blum Pince Táncház oktatással, Gyetvai Júliával és Kele Kristóffal a Magyar Állami Népi Együttes táncosaival, zenél a Fokos Zenekar
23.00 Blum Pince Folkkocsma

 

Augusztus 1., csütörtök

  Helyszín Program
11.00 - 19.00 Teleki liget A Fabatka Porta népi játszótere (kosaras körhinta, ügyességi népi játékok)
11.00 - 12.00 Teleki liget Gyermekkoncert: Csavar Színház - Asszooony
11.00 - 19.00 Neubauer Pince Henics Tamás „Barangoltam…” című fotókiállítása Kalotaszegről és a Mezőségről
11.00 - 20.00 Neubauer Pince Kiadványárusítás – válogatott nép- és világzenei lemezek, módszertani kiadványok, szakkönyvek a néphagyomány témaköréből és még sok más
11.00 - 19.00 Kasznai Pince Élő néphagyomány fotókiállítás - képek a Hagyományok Háza életéből
11.00 - 19.00 alsó és felső pincesor Kézműves-foglalkozások és mesterségbemutatók a villánykövesdi pincékben, valamint tárgykiállítás
12.00 - 12.30 Teleki liget

Mese gyerekeknek: Hajós Erika

Örmény népmese

14.00 - 15.30 Blum Pince Népi ének kurzus Juhász Rékával - visai dalok
15.30 - 17.00 Blum Pince Visai táncoktatás Gyetvai Júliával és Kele Kristóffal, a Magyar Állami Népi Együttes táncosaival, zenél a Fokos Zenekar
17:00 - 18:00 Blum Pince

Szabadegyetem a néphagyomány témaköréből: A tánc mint identitás

vendég: Szögi Csaba, Gyetvai Júlia és Kele Kristóf

beszélgetőtárs: Hont Angéla

19.00 Teleki liget

Esti mese felnőttek: Hajós Erika

Cigány mesék

19.30 Teleki liget Koncert: Dés László - Grund (az Ördögkatlan Fesztivál szervezésében)
20.30   Zenés vonulás a pincéhez
21.00 - 23.00 Blum Pince Táncház oktatással, Gyetvai Júliával és Kele Kristóffal a Magyar Állami Népi Együttes táncosaival, zenél a Fokos Zenekar
23.00 Blum Pince Folkkocsma

 

Augusztus 2., péntek

  Helyszín Program
11.00 - 19.00 Teleki liget A Fabatka Porta népi játszótere (kosaras körhinta, ügyességi népi játékok)
11.00 - 12.00 Teleki liget Gyermekkoncert: Halász Judit (az Ördögkatlan Fesztivál szervezésében )
11.00 - 19.00 Neubauer Pince Henics Tamás „Barangoltam…” című fotókiállítása Kalotaszegről és a Mezőségről
11.00 - 20.00 Neubauer Pince Kiadványárusítás – válogatott nép- és világzenei lemezek, módszertani kiadványok, szakkönyvek a néphagyomány témaköréből és még sok más
11.00 - 19.00 Kasznai Pince Élő néphagyomány fotókiállítás - képek a Hagyományok Háza életéből
11.00 - 19.00 alsó és felső pincesor Kézműves-foglalkozások és mesterségbemutatók a villánykövesdi pincékben, valamint tárgykiállítás
12.00 - 12.30 Teleki liget

Mese gyerekeknek: Gregus László

14.00 - 15.30 Blum Pince

Népi ének kurzus Juhász Rékával - melegföldvári és buzai dalok

Vendégeink Takács Anna és Takács Piroska hagyományőrző énekes mesterek Buzából

15.30 - 17.00 Blum Pince Palatkai táncoktatás Gyetvai Júliával és Kele Kristóffal, a Magyar Állami Népi Együttes táncosaival, zenél a Fokos Zenekar
17.00 - 18.00 Blum Pince

Szabadegyetem a néphagyomány témaköréből: "Bú hozza, kedv hordozza"

vendég: Berecz András

beszélgetőtárs: Hont Angéla

17.30 Teleki liget

Esti mese felnőtteknek: Gregus László

Legendamesék

18.00 Teleki liget Koncert: Romano Drom (az Ördögkatlan Fesztivál szervezésében)
19.30 Teleki liget Koncert: Berecz András (az Ördögkatlan Fesztivál szervezésében)
20.30   Zenés vonulás a pincéhez
21.00 - 23.00 Blum Pince Táncház oktatással, Gyetvai Júliával és Kele Kristóffal a Magyar Állami Népi Együttes táncosaival, zenél a Fokos Zenekar
23.00 Blum Pince Folkkocsma

 

Augusztus 3., szombat

  Helyszín Program
11.00 - 19.00 Teleki liget A Fabatka Porta népi játszótere (kosaras körhinta, ügyességi népi játékok)
11.00 - 12.00 Teleki liget Gyermekkoncert: Szalóki Ági - 15 éves a Szalóki Ági gyerekzenekar
11.00 - 12.00 Neubauer Pince Henics Tamás „Barangoltam…” című fotókiállítása Kalotaszegről és a Mezőségről
11.00 - 20.00 Neubauer Pince Kiadványárusítás – válogatott nép- és világzenei lemezek, módszertani kiadványok, szakkönyvek a néphagyomány témaköréből és még sok más
11.00 - 19.00 Kasznai Pince Élő néphagyomány fotókiállítás - képek a Hagyományok Háza életéből
11.00 - 19.00 alsó és felső pincesor Kézműves-foglalkozások és mesterségbemutatók a villánykövesdi pincékben, valamint tárgykiállítás
12.00 - 12.30 Teleki liget

Mese gyerekeknek: Kovács Mariann

Állatmesék

14.00 - 15.30 Blum Pince

Népi ének kurzus Juhász Rékával - buzai dalok

Vendégeink Takács Anna és Takács Piroska hagyományőrző énekes mesterek Buzából

15.30 - 17.00 Blum Pince Bonchidai táncoktatás Gyetvai Júliával és Kele Kristóffal, a Magyar Állami Népi Együttes táncosaival, zenél a Fokos Zenekar
17.00 - 18.00 Blum Pince

Szabadegyetem a néphagyomány témaköréből: Fúvom az énekem

vendég: Szalóki Ági és a mezőségi asszonyok

beszélgetőtárs: Hont Angéla

18.30 Teleki liget

Esti mese felnőtteknek: Kovács Mariann

Dráva menti népmesék

19.00 Teleki liget Koncert: Szalóki Ági - Fújnak a fellegek
20.30   Zenés vonulás a pincéhez
21.00 - 23.00 Blum Pince Táncház oktatással Gyetvai Júliával és Kele Kristóffal a Magyar Állami Népi Együttes táncosaival, zenél a Fokos Zenekar
23.00 Blum Pince Folkkocsma

 

 


További információ:

Hutura Beáta

(+36) 20 294 6668

A program az 1.12.1-17-2017-00022 azonosító számú  „Hálózatépítés az élő néphagyományért – közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával a határon átnyúló kulturális kapcsolatok erősítésén keresztül” EFOP projekt keretében valósul meg. 

Efop logo also2

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!