Rácz Ani­kó me­sél: A var­jún vett gú­nya

E heti mesénk bihari tájakra kalauzol: Szűcs Sándor gyűjtéséből hozott nekünk mesemondónk egy érdekes, tréfás történetet, A varjún vett gúnya címmel.

A mese forrása egy néprajzi gyűjtésen alapuló meseválogatás: Szűcs Sándor: Madárkereső királyfiak.  (Móra Ferenc könyvkiadó, Budapest, 1984.)

A varjún vett gúnya több prózai népköltészeti műfajhoz is besorolható: a trufa és a tréfás mese határvidékén helyezhetjük el. A népmesei műfajok közül azért említhetjük a tréfás meséket, vagy másik terminológiával élve a reális meséket, mert azokból, ahogy itt is, hiányzik a tündérmesékben megszokott természetfeletti elem, a hősies próbatételek. A helyzet- és jellemkomikum a történet alapja, amely általában egy-egy emberi tulajdonságot, tréfás, kínos vagy egyenesen meghökkentő szituációt mutat be.

A néprajzi gyűjtések tanulságai szerint sok esetben a közösség maga nem igényelte már a tündérmesét, a jó mesemondók pedig hallgatóságukhoz alkalmazkodva az „igaz történetekre”, anekdotákra, tréfás mesékre váltottak, amelyekben ugyanúgy örök emberi alaphelyzetek vonulnak föl, mint a tündérmesékben – de már a csodás elem jelenléte nélkül. A műfajról általában lásd a Néprajzi Lexikon szócikkét ITT

Rokon népköltészeti műfaj, hasonló klisékkel, szereplőkkel a trufa is, de esetünkben több a mesei műfaji jellegzetesség. Nagyon kedvelt „hőse” ennek a szövegcsoportnak a rossz asszony, a kikapós menyecske; az egyik fő iránya a változatoknak az ilyen asszony ügyességét, ravaszságát elismerő, azt elmesélő, a másik a rossz menyecske véletlen lelepleződéséről – és esetleg bűnhődéséről szóló szöveg. Ezek nem mindig tűrtek nyomdafestéket, vagy nem is publikálták, vagy fnomították őket.

Ez utóbbihoz tartozik A varjún vett gúnya is, amelyet mesemondónk Szűcs Sándor tollából, a  gyerekeknek is meghallgatható gyűjtésben-átiratban tanult meg és mondott el.

Többet szeretnék tudni