Kicsi Kóta csűrjétől a Folklóradatbázisig
Beszélgetés Pávai Istvánnal, a Hagyományok Háza címzetes igazgatójával
Beszélgetés Pávai Istvánnal, a Hagyományok Háza címzetes igazgatójával
Az egészségügyi dolgozók júliusban ingyen látogathatják az a Hagyományok Házában és a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban az Országos Népművészeti Kiállítást!
Keddtől szombatig 10 és 18 óra között várunk szeretettel mindenkit, aki a Hagyományok Háza történetének legnagyszabásúbb kiállítását szeretné megcsodálni.
Sorozat az elmúlt húsz év kiemelkedő ifjú mestereiről
Szakmai beszámoló a Nemzeti Tehetség Program támogatásával megvalósult programról
Kézműves példaképeink
A Magyar Állami Népi Együttes 70. évfordulójára
A Magyar Állami Népi Együttes idén ünnepli megalakulásának hetvenedik évfordulóját. Tarczi László, a Magyar Állami Népi Együttes Örökös tagja tizenöt éven át táncolta az Ecseri lakodalmas vőlegény szerepét, a jelmezét búcsúzáskor neki ajándékozták.
Sorozatunkban az elmúlt húsz év kiemelkedő ifjú mestereinek bemutatására vállalkozunk.
A Kreatív Európa program átfogó célkitűzése az európai kulturális sokszínűség és örökség előmozdítása.
Június 17-én sajtótájékoztatót tartott a társulat, Mihályi Gábor együttesvezető és Pál István Szalonna művészeti vezető mellett Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója, egyben a Szegedi Szabadtéri Játékok főszervezője, valamint a Szolnoki Szimfonikusok Zenekar képviseletében Ignácz Kristóf szólaltak meg.
Ha tetszett a mese, beszéld meg az alábbi kérdéseket szüleiddel, testvéreiddel!
A tánc világnapja alkalmából a Magyar Táncművészek Szövetsége idén is díjazta a hazai táncszakma kiválóságait. A Magyar Állami Népi Együttes több táncművésze is díjban részesült.