Össze­ne­me­zel­ni a mű­fa­jo­kat

Mi a közös az origami, a számítógépes formatervezés és a nemezelés között? És mi a különbség, ami miatt egyvalaki mindháromból merítkezni, épülni tud, amit ugyanolyan szeretettel művel? Elmondja Hunyadvári Szilvia formatervező iparművész, nemezkészítő, az öt éves Nyitott Műhely júliusi alkotója.

Szokásunkhoz híven pedig nemcsak beszélgetünk, alkotunk is Szilvivel, aki az ecoprintes, növényi festékekkel festett és mintázott nemezkarkötő készítésének rejtelmeibe vezet be minden alkotásban elmélyülni vágyó nyaralót, megfáradt dolgozót, felfrissülésre és aktív tevékenységre vágyó embert.

A múzeumi tárgyak közül pedig Hegyaljai Tünde nemezzel borított kisszékét ismerhetik meg.

Tartsanak velünk!

Kapcsolódó oldalak

Ne­mez bo­rí­tá­sú kis­szék

A Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban található nemezborítású kisszék alkotójával, Hegyaljai Tündével beszélgetett Farkas Réka.

Bú­csú „Mes­ti­től”

A Táncházmozgalom újabb ikonikus alakjától búcsúzunk az idén; életének 96. évében meghalt Timár Sándor, a Magyar Állami Népi Együttes egykori művészeti vezetője, a társulat örökös tagja, Kossuth- és Erkel Ferenc díjas koreográfus, néptáncpedagógus, a magyar néptáncoktatás egyedi módszertanának kidolgozója, rendező, a nemzet művésze. 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!