Hagyományok Háza Blog
Pávai István írása
Végre emléktábla kerül Budán Vargyas Lajos Széchenyi-, Erkel Ferenc-, Magyar Örökség- és Prima Primissima-díjas népzenekutató, néprajztudós, a Bartók és Kodály utáni kutatónemzedék kiemelkedő egyénisége egykori lakóházának falára.
Szerencsésnek mondhatom magam, hogy néhány alkalommal járhattam Vargyas Lajos Bimbó utcai lakásában. A Kolozsvári Zeneakadémia muzikológia szakos hallgatója voltam, amikor 1974-ben először kerestem fel az MTA Népzenekutató Csoportjában Martin Györgyöt, aki több másik kollégája mellett Vargyasnak is bemutatott. Lajos bácsi azonnal meghívott másnapi ebédre a Bimbó utcai otthonába, ahol a felesége is szívélyesen fogadott. A későbbi években többször vendégeskedtem a Szabó Ilonka utcai lakásukban is. Ilyenkor nagyon sok szakmai kérdésre kaptam tőle választ. Egyik alkalommal, amikor szóba jött a népi harmónia kérdése, elmondtam neki, hogy én másként látom a széki zenészek harmonizálási szabályait, mint Avasi Béla. Szóbeli közlésem alapján A magyarság népzenéje című könyvében már hivatkozott erre, az akkor még nem publikált szakmai véleményemre, s a dedikációban még köszönetet is mondott ezért az apróságért. Ugyanakkor kikérte a véleményemet a könyvéről és kritikai észrevételeket is várt tőlem.
Nagy élmény volt számomra, amikor jelen lehettem a Népzenekutató Csoportban A magyar népzene őstörténete című kéziratának belső vitáján. Itt hallhattam élőben szenvedélyes vitázó stílusát, amelyet a szakirodalomból már ismertem. Olvastam polémiáit a balladákról hazai és külföldi kutatókkal, az új stílusú népdal eredetéről Szabolcsi Bencével, a magyar népzene őstörténetéről Vikár Lászlóval, a magyar verselés kérdéseiről nyelvészekkel, irodalmárokkal. Verstani elgondolásainak egy részével Kodály is vitába szállt. Vargyas önzetlenségét és filológusi nagyságát jelzi, hogy a Magyar vers – magyar nyelv című könyve második kiadásában közreadta Kodálynak az első kiadáshoz fűzött lapszéli jegyzeteit, amelyek nem voltak mindig vele egyetértőek.
1994-ben abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy a Fasori Evangélikus Gimnáziumban a Martin György emlékére rendezett kiállítás megnyitója alkalmával Vargyas Lajossal és Kallós Zoltánnal együtt ülhettem harmadikként egy emlékező beszélgetésre a közönség elé.
2007. október 29-én, a szemlőhegyi lakásán – végakarata szerint – élő népzenével, néptánccal vettünk végső búcsút tőle.
Vargyas Lajos írta Bartókról és Kodályról:
Nemcsak a művészetben: a tudományban is másként hagyták maguk után a világot.
Tudományos területen ugyanezt mondhatjuk róla is, hiszen a 21. században több népzenetudományi, néprajzi s egyéb témakörben nem lehet továbblépni Vargyas Lajos művei ismerete és felhasználása nélkül.
Alább összefoglalom dióhéjban szakmai életútját és fontosabb tudományos eredményeit:
Tanulmányait a budapesti tudományegyetem bölcsészettudományi karán (1932–37) és a Zeneakadémia egyházzene szakán (1937–38) végezte. Előbbin 1940-ben doktorált. 1963-tól a zenetudományok doktora.
Pályája kezdetén az Egyetemi Könyvtár munkatársa (1942–1952), majd a Néprajzi Múzeum népzenei osztályának vezetője (1952–1961), az MTA Népzenekutató Csoportjának főmunkatársa (1961–69), később igazgatója (1970–1973), majd 1981-ben történt nyugdíjazásáig tudományos tanácsadója. Tagja volt az MTA Zenetudományi Bizottságának és a Magyar Őstörténeti Komplex Bizottságának.1952–54-ben az ELTE Néprajzi Tanszékén docensként hirdetett szabadon választható kollégiumokat, szemináriumokat népzenei, népi tánczenei, verstani témakörökben.
Első nagyobb munkája (Áj falu zenei élete, 1943) egyben az első magyar zenei falumonográfia, amely ugyanakkor szakít az értékközpontú népzenekutatás hagyományával, s zeneszociológiai szempontokkal tágítja a vizsgálódás spektrumát.
Aligha van olyan, legalább középfokú zenei végzettséggel rendelkező ember Magyarországon, s a határon túli magyarok körében, aki ne hallott volna Vargyas Lajosról, legalább a „Kodály–Vargyas” kapcsán. Ezen a néven ismert és használt tankönyvként napjainkban is Kodály A magyar népzene című összefoglaló műve (1937), amely a 3. kiadás óta (1952) Vargyas közel félezer dallamot tartalmazó példatárával, s az általa szerényen mutatónak nevezett dallamrendszerével bővítve került forgalomba. Ebben a formájában 13 kiadást ért meg.
Érdeklődésének egyik központi témakörét a magyar folklór keleti öröksége képezte, illetve annak európai környezetbe való beilleszkedése. Ezt a szemléletmódot tükrözi két gyűjteményes tanulmánykötetének címe: Keleti hagyomány – nyugati kultúra (1984, 1999).
Népzenekutatási eredményeit A magyarság népzenéje (1981) című művében foglalta össze, amelyhez 675 részben szövegközti, részben példatárba rendezett dallamot mellékelt. A kötet második kiadásához (2002, szerk. Paksa Katalin) tíz CD-nyi hangzó melléklet jelent meg, a teljes kötet ma már CD-ROM-on és az interneten is elérhető.
Sokoldalú érdeklődése számos nem zenei területre csábította. Így került sor verstani könyveinek megírására (A magyar vers ritmusa, 1952, Magyar vers – magyar nyelv, 1966). A magyar népballada-kutatás területén is kiemelkedő jelentőségű munkát végzett. Hatalmas magyar és nemzetközi anyag feldolgozása után adta ki A magyar népballada és Európa (1976) című kétkötetes művében balladakutató munkája eredményeit.
Több reprezentatív tudományos összefoglaló sorozat társszerzője, így a nyolckötetesre tervezett Magyar Néprajz népköltészettel, népzenével kapcsolatos köteteiben írt fejezeteket, tagja volt a sorozat szerkesztőbizottságának, és az 5. kötet esetében a főszerkesztői munkát is ő végezte. Részt vett az Ethnographia szerkesztésében, sajtó alá rendezte a Magyar Népzene Tára VIIIA–B kötetét (1992). Szerkesztői munkájának eredménye a Népzene és zenetörténet I–IV sorozat (1972–1982), amely Kodály Néprajz és zenetörténet című írása alapgondolatából kiindulva a két tudományterület közelítését vállalta föl. Munkássága utolsó szakaszában rendezte sajtó alá két kötetbe Kodály „hátrahagyott írásai”-t: Közélet, vallomások, zeneélet (1989), Magyar zene, magyar nyelv, magyar vers (1993). Élete utolsó évtizedében megérhette még az áji falumonográfia, új, az eredetinél monumentálisabb, a teljes gyűjtött anyagot közreadó, s hangzó melléklettel kiegészített kiadását (2000, szerk. Bereczki János).
Személyes és szakmai emlékeit, viszonylagos mellőzöttségének okait önéletrajzi írásában tárta föl (Kerítésen kívül, 1993). Munkáinak nagy része a Vargyas Lajos Archívumban (vargyaslajos.hu) online is elérhető.
