Eras­mus+

A Hagyományok Háza meghatározó intézmény a szellemi kulturális örökség területén. Kihívása, hogy az évtizedek alatt felhalmozott szellemi, tárgyi és módszertani értékeket még hozzáférhetőbbé tegye a helyi közösségek, a szélesebb közönség és az Európai Unió számára. Az intézmény számára különösen fontos, hogy ennek eléréséhez olyan szakmailag felkészült közösséget alakítson ki munkavállalói körében, akik nemzetközi jógyakorlatokkal és naprakész tudással rendelkeznek. Az Erasmus+ program által támogatott „Tarisznya – A Hagyományok Háza munkatársainak nemzetközi szakmai kitekintése” c. projekt az intézmény munkavállalóinak kapacitásfejlesztésére koncentrál.

Eras­mus plusszal Fran­cia­or­szág­ban

Legeza Márta Franciaországban járt kosárfonás továbbképzésen, a kurzus tehát nemcsak technikai fejlődés szempontjából hozott jelentős eredményeket, hanem személyes élményekkel is gazdagított. Megerősített abban a hitben, hogy a hagyományos kézműves mesterségek, technikák megismerése és továbbörökítése fontos része kulturális identitásunk ápolásának, és a megszerzett tudás hosszú távon is hasznosítható közösségi és oktatási szinten.

Eras­mus Plusszal Észt­or­szág­ban

2025 szeptemberében a Hagyományok Háza öt dolgozója egyéni mobilitási projekt keretében több intézményt is meglátogatott az észtországi Viljandiban. A város Észtország egyik folk központja, így a résztvevők könnyen kapcsolódni tudtak több helyi intézményhez és szervezethez.

Eras­mus Plusszal Finn­or­szág­ban

2025. augusztus 5–8. között a Hagyományok Háza Magyar Népi Iparművészeti Múzeum munkatársai ellátogatottak Finnország legészakibb részére, Inariba, ahol az ERASMUS mobilitási program keretében két napos szakmai képzésen vettek részt.

Eras­mus Plusszal Ír­or­szág­ban

Erasmus+ mobilitási projekt keretében 2025. szeptemberében a Hagyományok Háza Gyűjteményi Főosztályának három munkatársa Dublinba utazott, ahol az írek kulturális értékeivel ismerkedtek és hasznos szakmai látogatáson vettek részt a National Folklore Collection-ben.

Eras­mus Plusszal Mál­tán

2025 őszén a Hagyományok Háza két szakmai vezetője egyéni mobilitási projekt keretében Máltára utazott, hogy részt vegyen az október 24-26 között megrendezett Malta International Folk Festival-on.

Eras­mus Plusszal Spa­nyol­or­szág­ban

Az Erasmus + Mobilitás program keretén belül olyan társulatot szerettünk volna meglátogatni, akik hasonlóan a Magyar Állami Népi Együtteshez professzionálisan képzett táncosokból és zenészekből állnak, nemzetközi hírű, sokat utazó társulatok, akik népük hagyományos táncainak bemutatását és azok modern interpretálását állítják színpadra a világ számos országában

Eras­mus Plusszal Ro­má­ni­á­ban

Gyergyószentmiklós - Tarisznyás Márton Múzeum 2025 áprilisában két fős szakmai csapatunk – Tajti Erzsébet és Péter Szidónia – Gyergyószentmiklósra utazott...

A vi­lág leg­né­ze­tebb mű­so­rá­ban

Mérföldkő a Magyar Állami Népi Együttes nemzetközi jelenlétében: az együttes a világ legnézettebb műsorába, a kínai Holdújévhez kapcsolódó Tavaszi Fesztivál televíziós gálájára kapott meghívást.
 

Sza­bad szap­pa­noz­ni ki­ál­lí­tás meg­nyi­tó be­szé­de

A Szabad szappanozni kiállítás megnyitó eseményén Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor, a MOME oktatói osztották meg gondolataikat a közönséggel egy inspiráló és tartalmas beszéd keretében. Az ünnepi alkalom során elhangzott gondolatokat most közzétesszük, hogy mindazok is megismerhessék az üzenet lényegét, akik személyesen nem tudtak jelen lenni a megnyitón.

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!