Eras­mus Plusszal Észt­or­szág­ban

Viljandi, az észt folk város

2025 szeptemberében a Hagyományok Háza öt dolgozója egyéni mobilitási projekt keretében több intézményt is meglátogatott az észtországi Viljandiban. A város Észtország egyik folk központja, így a résztvevők könnyen kapcsolódni tudtak több helyi intézményhez és szervezethez.

A néphagyomány városa

Both Miklós főigazgató mellett Hont Angéla (kabinetvezető), Cseh Fruzsina (tudományos munkatárs), Lauber Laura (kulturális menedzser) és Salgó Viktória (nemzetközi pályázati menedzser) is részt vett az úton. Viljandi Észtország déli részén fekszik, leginkább népzenei fesztiváljáról ismert, amelyet a helyi Észt Hagyományos Zenei Központ (Estonian Traditional Music Centre) szervez immár több mint harminc éve. Az ország területe és lakossága kicsi (kb. 1,4 millió fő), emiatt a kulturális élet Tallinnon, a fővároson kívül több kisvárosban is szerveződik. Így vált Viljandi – a fesztivál révén is – a néphagyomány városává. A négynapos mobilitás során megismertük a város számunkra releváns intézményeit, emellett ellátogattunk a helyi művészeti múzeumba és a gimnáziumba is, ahol egy magyarul beszélő kolléga fogadott minket.

Yam Session konferencia

Az első nap az Estonian Traditional Music Centre programjával telt. Egy nemzetközi együttműködés eredményeként részesei a Yam Session című konferenciának, melynek idén befogadói is voltak. A főszervező a JM International ernyőszervezet, melynek fő célja az ifjúság számára létrehozott zenei programok fejlesztése és minőségbiztosítása. A konferencia egyben showcase is, így koncerteken is részt vehettünk. Az észt konyhával elsősorban az esti vacsorák során ismerkedtünk.

Észt Folk Kulturális Központ

A második nap délelőttjét az Észt Folk Kulturális Központban (Estonian Folk Culture Centre) töltöttük, amelynek több tevékenysége is hasonlít a Hagyományok Házáéhoz. Az intézmény országos hálózatban működik, népszerűsíti a néphagyományt, és az UNESCO szellemi kulturális örökség-felterjesztésekkel is foglalkozik. A minket fogadó kolléga az irodák mellett az oktatásra szánt tereket is bemutatta. Délután ellátogattunk a Tartui Egyetem kihelyezett kézműves intézményébe (University of Tartu Viljandi Culture Academy), ahol az igazgatónő és munkatársai rövid prezentációt tartottak az intézmény történetéről és tevékenységéről, majd részletesen megmutatták a kézművesség oktatására szolgáló tereket. A jól felszerelt intézmény népszerűnek számít, oktatásuk középpontjában a gyakorlati tudás megszerzése áll. 

A harmadik és negyedik napot ismét az Estonian Folk Culture Centre-ben töltöttük, ahol Taarmo Norma igazgató és kollégái vezettek minket körbe. A szervezet a fesztivál megrendezésén kívül is rendkívül aktív: több fesztivált és iskolai programot is szervez. Költségvetésük 30%-át állami támogatás teszi ki, a fennmaradó részhez pedig – a versenyhelyzet miatt – számos jó gyakorlatot alakítottak ki magán- és EU-s források bevonásával. Rendezvénytereiket a Hagyományok Házához hasonlóan bérbe is adják, de elsősorban saját produkcióik megvalósítására használják.

Jövőbeni projektek

A mobilitás során átfogó képet kaptunk Viljandi – és kisebb részben Észtország – kulturális, néphagyományt ápoló intézményeiről. Az itt szerzett kapcsolatok alapján jó esély mutatkozik arra, hogy a jövőben közös projekteket valósítsunk meg, akár EU-s források bevonásával is.

 

 

Há­rom­na­pos ad­ven­ti ren­dez­vény

A Hagyományok Házában az Ünnepváró Forgatag már tradícióvá vált, adventi eseménysorozat, amely idén december 12. és 14. között nyitja meg kapuit az érdeklődők számára. A háromnapos program egy igazi forgatag: népi iparművészeti vásár, ajándékkészítő műhelyek, kiadványárusítás, családi és gyermekfoglalkozások, az ünnepkörhöz kapcsolódó koncertek, élőszavas mesemondás várják a családokat, kicsiket és nagyokat egyaránt. 

Fá­bi­án Éva Pri­ma Pri­mis­si­ma dí­jas

Szívből és nagy örömmel gratulálunk Fábián Évának, aki tegnap vehette át a rangos Prima Primissima díjat! Ez a kitüntetés nemcsak kivételes tehetségét és elhivatottságát ismeri el, hanem azt a fáradhatatlan munkát is, amellyel évtizedek óta szolgálja a magyar néphagyomány értékeinek átadását. 

Írott szó ka­rá­csony­ra

A Hagyományok Háza jelentős könyvadománnyal gyarapította a Sapientia Egyetem Csíkszeredai Campusának Egyetemi könyvtárát. A magánadományból és gyűjtésből álló könyvcsomagot ünnepélyes keretek között adták át az intézmény székházában.

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!