Ma­gyar nép­me­se – ha­gyo­má­nyos me­se­mon­dás

A képzés elméleti és gyakorlati része egymásra épülve biztosítja a hallgatóknak azokat az ismereteket, amelyekkel hagyományos népmesék szóbeli elmondására alkalmassá válnak.

pál istván nógrádi mesemondó, agócs gergely

Fotó: Farkas József

Kinek ajánljuk képzésünket?

Elsősorban—de nem kizárólag—pedagógusoknak ajánljuk népmese-ismereti és mesemondó-képzésünket, melyen a résztvevők jártasságot szerezhetnek a hagyományos magyar népmesék világában és azok szüzséalapú, rögtönző, szóbeli elmondásában. Ajánljuk mindenkinek, aki könnyen kifejezi magát, aki szeret történeteket mesélni, aki szeret a társaság középpontjában lenni, szerepelni—és annak is, aki ezekben fejlődni szeretne, akinek ez a mindennapi munkájában segítséget jelent.

A hagyományos, „eszköztelen”, élőszavas mesemondás ismérvei ugyanis, hogy nem olvassák, nem egy szóról szóra megtanult mesét mondanak el fejből, hanem a mesemondók a népmesék szüzséjét, történeti vázát színezik ki, „díszítik fel”, rögtönözve, a közönség igényeihez alkalmazkodva, velük interakcióba lépve, a környezetre reagálva és az adott szituációhoz igazodva. Az élőszavas mesemondás tehát a népmese hagyományos, improvizatív, változatokban és a szóbeliségben élő formája, ennek a hagyománynak az életben tartását tűzte ki célul a Hagyományok Háza, és ezt tanítja mesemondó tanfolyamain is.

A képzés elméleti és gyakorlati része egymásra épülve biztosítja a hallgatóknak azokat az ismereteket, amelyekkel hagyományos népmesék szóbeli elmondására alkalmassá válnak.

 

Mit kínál képzésünk?
 

Tanfolyamunkon folkloristák, mesemondók, a népmesével gyakorlatban foglalkozó szakemberek beszélnek a népmese kutatástörténetéről, gyűjtésmódszertanáról, hagyományos és mai mesemondási technikákról, azok elsajátításáról, műfaji sajátosságokról, a mesemondó mozgalomról, a mese, a mesemondás pedagógiai, lélektani és közművelődési aspektusairól. 

A szövegfolklór-gyűjtemények terén segítünk eligazodni, saját népmese-repertoárt és a mesemondásban egyéni stílust kialakítani hallgatóinknak. 

A gyakorlati órákon a hallgatók hagyományőrző és színpadi mesemondókkal találkoznak (archív felvételekről és élőben is), közös foglalkozások során fejleszthetik narratív készségüket, mesemondó technikájukat, szóbeli és írásbeli feladattal mesei nyelvezetben való jártasságukat.

A képzés során minden résztvevő legalább egy magyar népmesét elmond, amire az oktatók azonnali visszajelzést adnak, tanácsaikkal segítve őt. A képzés egy külön időpontban szervezett szóbeli elméleti vizsgával zárul.

A tanfolyam indítását az a felismerés motiválta—még 2008-ban—hogy miközben a népzene, a néptánc és a kézművesség mozgalmainak kiépített módszertani háttérbázisa van, a szövegfolklórral foglalkozó szakemberek és érdeklődők, akik immár szintén egy országos mozgalmat képviselnek, eddig sem megfelelő segédanyagokkal, sem a fejlesztéshez szükséges szakmai képzési lehetőségekkel nem rendelkeztek. A népmesével kapcsolatban elsősorban az olvasáskultúra, a folklórszövegek nyomtatásban való megjelentetése, vagy egyéb, az írásbeliséget feltételező kérdéskörök mentén lehetett tájékozódni. Tanfolyamunk—és a Hagyományok Háza minden, szövegfolklórral kapcsolatos tevékenysége—ezzel szemben a népmese természetes, szóbeli létét, a szájhagyomány által kiérlelt jellegzetességeket tartja szem előtt.

2021 óta ezt a tanfolyami és (népmese) hagyomány-átörökítési módszertant az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség jó gyakorlatok nemzeti regiszterére kerülése is hitelesíti, lásd ITT.  

Aki szeretne előzetes betekintést nyerni tanfolyamunkba, annak ajánljuk az UNESCO-felterjesztéshez készült összefoglaló filmünket!

 
Oktatók

Agócs Gergely, néprajzkutató, népzenész, mesemondó (Hagyományok Háza)
Dala Sára, néprajzkutató (Hagyományok Háza)
Fábián Éva, mesemondó, népdalénekes (Óbudai Népzenei Iskola)
Gulyás Judit, népmesekutató (HUN-REN BTK Néprajztudományi Intézet)
Klitsie-Szabad Boglárka, néprajzkutató, mesemondó (Meseszó Egyesület)
Raffai Judit, népmesekutató (Újvidéki Egyetem, Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, Szabadka)  
Sándor Ildikó, néprajzkutató, mesemondó (Hagyományok Háza)
Stiblár Erika, tanácsadó szakpszichológus

 
Kedvezményes részvételi lehetőség
 

2024-ben egy fő számára kedvezményes, 10% önrészt tartalmazó (tehát 90 %-kal csökkentett díjú) helyet is hirdetünk. 

Ezzel szeretnénk lehetőséget biztosítani idén is olyan valakinek, aki kellően motivált és szívesen tanulna a hagyományos, rögtönző mesemondásról, használná a tanult elméleti és gyakorlati ismereteket a magyar népmeséről mesemondóként, akár pedagógiai munkája során – de a tanfolyam díját nehéz lenne előteremtenie, illetve aki olyan térségből, településből, intézményből érkezik, amely az anyagi erőforrások vagy a kultúrához való hozzáférés tekintetében hátrányos helyzetben van.

A jelentkezési határidőig beküldött pályázatokról a képzés szakmai felelősei döntenek, a fenti szempontok figyelembevételéve, és egy héten belül értesítik az érdekelteket. A kedvezményes helyet betöltő hallgatóra is vonatkoznak a felnőttképzési szerződésben felsoroltak: a megjelölt maximális hiányzás mértékét nem lépheti túl, s amennyiben sikeres záróvizsgát tesz, tanúsítványt, és (ha pedagógus) akkreditációs pontokat kap.

Az kedvezményes hely elnyeréséhez várjuk a következőket:  a jelölt rövid, tényszerű (szakmai) önéletrajza + fél-maximum 1 oldalas szabad szövegezésű motivációs levél (Word dokumentum; Times New Roman; 12-es betűméret) arról, hogyan viszonyul a népmeséhez, mesemondáshoz, hol és hogyan használná fel a képzésen megszerzett tapasztalatokat, a hagyományos mesemondást a munkájában stb.

Kérjük, ezeket Nagy Viktória szervezőnek az alábbi e-mail címére küldjék: nagy.viktoria@hagyomanyokhaza.hu

 

A jelentkezés menete

A tanfolyamra az alábbi linken elérhető jelentkezési lap kitöltésével lehet jelentkezni:

Jelentkezem a tanfolyamra

Felhívjuk a figyelmet, hogy a jelentkezés a kért dokumentumok feltöltésével és a tandíj teljes vagy legalább az első részletének befizetésével válik érvényessé.

Jelentkezési határidő vége: 2024. január 18.

 

Általános információ és tájékoztatás

A Hagyományok Háza a képzéssel kapcsolatban kizárólag írásban ad felvilágosítást a jelentkezők részére 
a  nagy.viktoria@hagyomanyokhaza.hu e-mail címen kérhető. 

 

 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!