A kőszívű ember nyelvezete, formulái
A népmese, a tündérmese különösen, sok állandósult szófordulatra, állandósult párbeszéd-panelre és egyéb mesei formulára épül. Szénási Veronika is nagyon szép, igényes mesei nyelvezetet használ, a forrásszövegből „örökölt” és a saját maga által hozzátett formulákkal.
A mese egy „összefoglaló” mondattal kezdődik, erre a hagyományban is találhatunk példákat: „Egy öreg apókárú fogok meséni, akinek kőbű vót a szíve...”. Ezután jön a hosszú mesekezdő formula, mint szinte önálló kis mesécske: „Hun vót hun nem vót, hetedhét országon is túl, a tüzes tengerek közeibe vót egy magos korpahegy, annak a hegynek a tetejin meg nyőtt egy százesztendős vén öreg agacsfa...), és az után kezdődik csak A kőszívű ember tulajdonképpeni cselekménye, a három fiú születése, útnak indulása stb..
„Interaktivitás” a mesemondásban
A jó mesemondók gyakran „kiszólnak” a meséből, párbeszédbe hívják hallgatóikat. Szénási Veronika is él ezzel az eszközzel. Máskor a mese előtt még azt is elmondta, hogyan volt az a régi világban, hogy munka közben is meséltek; most a stúdiókörülmények között, a videón a „láthatatlan hallgatóságához” beszél, ahogyan munkahelyén, a NépmesePonton „élőben” is gyakran teszi a gyerekekkel.
Bevonja a nézőket az ilyen és hasonló megszólítással: „Hát nem tudom, tik, gyerekek, amikor most otthon voltatok ebbe a karanténba, tik is sokat voltatok egyedül...” Néha egy-egy kifejezést, tájszót meg kell magyarázni, akkor is a hallgatósághoz fordul: (a lány szedett) „kakukkfüvet, harangvirágot, kenyérbelet - ugye, nálunk úgy hívják a körömvirágot”.
Még a mesezáró formulában is kiszól a képzeletbeli hallgatóinak: „(a lakodalomban) ...Én is ott voltam, ettem kulcsos kalácsot, ittam bort, aztán meg táncoltam reggelig. Ez a cipő volt rajtam, nézzétek meg, egészen elkopott az orra hegye meg a sarka is. Eddig tartott ez a mese.”
Mesemondás-mesehallgatás: komplex élmény
A mesemondók nemcsak a mese szövegével, hanem az ún. nonverbális jelekkel, sőt, egyéb hatáskeltő eszközökkel is élnek. Így például a beszéddallammal, a beszéd dinamikájával a beszédtempó változtatásával is érzékeltethetik a cselekmény történéseit, hangulatát, színezhetik a mesét.
Ahogyan Raffai Judit írja egy helyütt a hagyományos magyar mesemondásban a szövegfonetikai eszközök szerepéről: „A mese menete határozza meg a beszédtempót. A cselekmény felgyorsulása a mesemondás tempójának a növelésével jár. A beszédtempót a mesélés gyorsasága mellett többnyire a szünetek befolyásolják. A hagyományos mesemondásra nem jellemző a színművészet világába tartozó hatásszünetek használata, viszont megtalálható időnként az értelmi tagolást szolgáló, valamint a kiemelést elősegítő szünetek alkalmazása.” A mesével való teljes érzelmi azonosulást mutatja és a hallgatót is jobban bevonja, ahogyan például Veronika is játszik a tempóval: lassabban beszél a bevezető részeknél, felgyorsul az izgalmas, félelmetes jeleneteknél.
Szénási Veronika igen szuggesztíven mesél, ezt a hatást a ritmus, a tempó technikája mellett szinte kizárólag a hangjával, a hangszínt, hangerőt a cselekményhez, a szereplőkhöz igazítva, és élénk arcjátékával éri el, kisebb utánzó gesztusokat használ csak.
Veronika mesemondása jó példa arra is, hogy ki-ki leginkább a saját nyelvén, nyelvjárásán tud hitelesen megszólalni. Ahogyan Agócs Gergely megfogalmazta a népi előadó-művészeti minősítő zsűrizési szempontrendszerében: a mai mesemondókat arra biztatjuk, hogy „...csakis abban az esetben mondjanak nyelvjárásban mesét, ha az a nyelvjárás a sajátjuk, vagy legalábbis az adott tájnyelvi környezetből származnak, tehát természetes módon képesek felidézni a szóban forgó nyelvjárás sajátos ízeit.”
