A Köles Jankó nyelvezete, formulái
A népmese, a tündérmese különösen, sok állandósult szófordulatra, állandósult párbeszéd-panelre és egyéb mesei formulára épül. Szénási Veronika is nagyon szép, igényes mesei nyelvezetet használ („Az öreg király a halálán vót, emésztette a nagy búbánat...”), a baracai meséből „örökölt” és a saját maga által hozzátett formulákkal.
A mese egy „összefoglaló” mondattal kezdődik, amire a hagyományban is találhatunk példákat, és ezután jön a hosszú mesekezdő formula, mint szinte önálló kis mese („Hun vót hun nem vót, hetedhét országon is túl, a tüzes tengerek közeibe vót egy magos korpahegy, annak a hegynek a tetejin meg nyőtt egy százesztendős vén öreg agacsfa...”), és az után kezdődik csak a Köles Jankó tulajdonképpeni cselekménye.
A hős vándorlását, az idő múlását érzékeltető egyik mesei átvezető formula Veronikánál most így hangzik: „Elindult Köles Jankó. Ment is,hét nap, hét éjjel, hét szempillantást….”
A mesezáró formulába önmagát is beleszövi, erre számos néprajzi adattal lehetne példát hozni: „...Papot hívott, hétországra szóló lakodalmat csaptak. Én is ott vótam, az asszonyokkal katlanban főztük marhábó a savanyú szíve-nyelve levest, aztán amikó jóllaktam, ettem-ittam, akkó táncótam meg danótam egészen reggelig… Hát, eddig tartott ez a mese.”
A sárkányok és a feleségük, Jankó nénjei közötti párbeszéd is állandó elemekből áll, mindhárom esetben ez ismétlődik, ha nem is szó szerint:
„- Asszony, bűz van itt, emberszagot érzek, kit rejtegetsz?
- Az én édes öcsém van itt!
- Add elő, hadd egyem meg
- Jaj, ne bántsd már szegény rokont! Gyere, üljünk le vacsorálni!”
A királyné így fohászkodik gyermekért, szavai, mivel mesei formula formájában hangzanak el, például a Babszem Jankó:mesékből lehetnek ismerősek: „Édes Istenem, bácsak egy fiúcskát adnál még nekem, nem bánnám, ha akkora is vóna, mint ez a szem köles! És lássatok csudát! Harmadnapra meg is született Köles Jankó...”
Az elrabolt feleség sok mesében mézes-mázos szavakkal, borozgatás közben tudja meg a sárkány elrejtett erejének titkát. Veronika meséjében is a házasság kötelékére hivatkozik, de erőszakosan, Tündérszép Ilonka, Kígyóraj vitézzel szemben: „De én mindig úgy tudtam, hogy az asszony meg az ember az egy test, egy lélek, nekem tunnom kell, hogy hol van a Te erőd!”
„Interaktivitás” a mesemondásban
A jó mesemondók gyakran „kiszólnak” a meséből, párbeszédbe hívják hallgatóikat. Szénási Veronika is él ezzel az eszközzel. Máskor a mese előtt még azt is elmondta, hogyan volt az a régi világban, hogy munka közben is meséltek; most a stúdiókörülmények között, a videón a „láthatatlan hallgatóságához” beszél, ahogyan munkahelyén, a NépmesePonton „élőben” is gyakran teszi a gyerekekkel.
Bevonja a nézőket az ilyen és hasonló megszólítással: „Hát, ha tik láttátok vóna, milyen szépen nézett Jankó Ilonkára…!”
Egy utólagos magyarázatnál is a hallgatósághoz fordul: „Mert, ugyi - azt még nem mondtam nektek, hogy - a nénje adott neki abból az ételből, amiből a sárkány szokott enni. „
Van, amikor az elképzelt, megszólított közönség helyett még válaszol is magának: „Mit gondoltok, mi lett abból az ezüstvárból, amikor a gombot megnyomták az oldalán...? Jól gondoljátok, egy ezüstalma lett belőle!”
Mesemondás-mesehallgatás: komplex élmény
A mesemondók nemcsak a mese szövegével, hanem az ún. nonverbális jelekkel, sőt, egyéb hatáskeltő eszközökkel is élnek. Így például a beszéddallammal, a beszéd dinamikájával a beszédtempó változtatásával is érzékeltethetik a cselekmény történéseit, hangulatát, színezhetik a mesét.
Ahogyan Raffai Judit mesekutató írja egy helyütt a hagyományos magyar mesemondásban a szövegfonetikai eszközök szerepéről. „A mese menete határozza meg a beszédtempót. A cselekmény felgyorsulása a mesemondás tempójának a növelésével jár. A beszédtempót a mesélés gyorsasága mellett többnyire a szünetek befolyásolják. A hagyományos mesemondásra nem jellemző a színművészet világába tartozó hatásszünetek használata, viszont megtalálható időnként az értelmi tagolást szolgáló, valamint a kiemelést elősegítő szünetek alkalmazása.” A mesével való teljes érzelmi azonosulást mutatja és a hallgatót is jobban bevonja, ahogyan például Veronika is játszik a tempóval: lassabban beszél a bevezető részeknél, felgyorsul az izgalmas, félelmetes jeleneteknél.
Szénási Veronika igen szuggesztíven mesél, ezt a hatást a ritmus, a tempó technikája mellett szinte kizárólag a hangjával, a hangszínt, hangerőt a cselekményhez, a szereplőkhöz igazítva, és élénk arcjátékával éri el, kisebb utánzó gesztusokat használ csak. Ilyen, amikor mutatja a mesei ellenfél erejének hordozója, a darázs összenyomását, vagy megfigyelhetjük, hogy a mesélés hevében például a lábával dobbant egyet, amikor Tündérszép Ilonka kierőszakolja a választ Kígyóraj vitéztől. Amikor a szakácsné imádkozik, Veronika arca is tükrözi az áhítatot, amikor a sokfejű sárkányok kiabálnak mérgesen, azt az ő arca, hangszíne is ezt érzékelteti.
Szénási Veronika mesemondása jó példa arra is, hogy ki-ki leginkább a saját nyelvén, nyelvjárásán tud hitelesen megszólalni. Ahogyan Agócs Gergely megfogalmazta a Páva népi előadó-művészeti minősítő zsűrizési szempontrendszerében: a mai mesemondókat arra biztatjuk, hogy „...csakis abban az esetben mondjanak nyelvjárásban mesét, ha az a nyelvjárás a sajátjuk, vagy legalábbis az adott tájnyelvi környezetből származnak, tehát természetes módon képesek felidézni a szóban forgó nyelvjárás sajátos ízeit.”
Lásd ITT
