A kékfestőinas álma
Boglárka ezt a mesét is az említett mesekönyvből tanulta. A kékfestőinas álma (Vasmegyei népmese) címmel megjelent szöveg a tündérmesék csoportjába tartozik, az MNK 725A* (A soktudó fiú) típushoz sorolhatjuk a nemzetközi népmesekatalógus rendszerén belül. Közép-Európában jellegzetes, az egész magyar nyelvterületen ismert mese, lásd róla bővebben a Magyar Néprajzi Lexikon szócikkét.
A szüzsé, a történet vázlata szerint egy legény csodás álmot lát, de nem akarja elárulni senkinek, pedig fenyegetik, üldözik, kínozzák, előbb gazdája, a kékfestőmester, végül maga a király falaztatja toronyba. A királylány beleszeret, ezért a fiú megmenekül, életben marad a toronyban, sőt, titokzatos képességével a távolból is segíthet a király bajain... A mese végére természetesen a csodás álom valóra válik. (Egyes európai változatokban női szereplő az, aki az álomlátó hős funkcióját betölti.) Kriza János gyűjtésében, Az álomlátó fiú-ban a legkisebb, a tizenhatodik (!) fiú a hős, akinek nem a kékfestőmester, hanem az ökrösgazda, majd a fővadász, majd maga a király próbálja kitudni az álmát, és mindhárman hajszál híján elpusztítják makacssága miatt. Akit ez az ismerttől eltérő variáns is érdekel, elolvashatja a gyűjteményben: Kriza János: A csókalányok. Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1972. 164-173.
A kékfestőinas-t a Jankovics Marcell-jegyezte magyar animációs sorozat is feldolgozta.
Népköltészetünk igen szép, művészi megformálású szövegekkel élő műfaja a népmese.
Hosszasan sorolhatnánk hatáskeltő elemeit, de most csak néhány kiragadott példával szemléltetjük ezeket.
A mesei formulák használata a tanulási technikát is segíti, a hallgatóságnak is fogódzókat ad. Boglárka egy nem teljesen szokványos, sőt inkább kacifántos mesekezdő formulával indít: “Hol volt, hol nem volt, faluvégi akácfának száz ága volt, századik ágán egy ringyes-rongyos, százráncú szoknya volt, ennek a századik ráncában egy kurta farkú kicsi bolha volt, no oszt én ennek a kurta farkán vettem ezt a mesét...”. Hasonlóan, egy kicsit “megcsavart” mesezáró formulával végzi a mesét: “Csaptak is olyan lakodalmat, hogy hetedhét országra szólt, hetvenhét országból gyüttek a vendégek. Azán még ma is gyönnek, ha azóta oda nem értek...”
A költői eszközök és a stílus tekintetében is egy példa: szép, sokszor állandó jelzőkkel, akár alliteráló szavakkal illetik a népmesékben egymást a szerelmesek, pl. “szívemnek szép szerelme” - Boglárka meséjében is hasonló gyöngéd szavakkal szólítja meg szerelmét a kékfestőinas, így: “Szívemnek szép gyönyörűsége, tán meguntad a hozzám való járkálást...”, vagy így: “Egyet se búsulj, lelkemnek szép gyönyörűsége”.
Érdekessége a mesének, a történetformálásnak, egyben műfajtörténeti adalék, hogy bár tündérmese, amelyben a hős nyilvánvalóan táltostulajdonságú, tehát emberfölötti tudása és ereje van, egy kis “realizmus” mégis belopózik ebbe a csodákkal teli mesevilágba. Amikor már kitudódik, hogy a kékfestőinas életben maradt, és a király helyett ő oldotta meg a török császár által küldött feladatokat, egyszer csak vissza kell hajítania a hétmázsás vasbuzogányt. Ez még neki sem sikerülhet elsőre: még neki is többször is egy-egy hétig tartó “hősi álommal”, erőgyűjtéssel kell “edzenie”, mire valóban véghez tudja vinni a feladatot és ezzel megmenti a királylányt.
Boglárka vajdasági, moholi származását nyelvhasználata is tükrözi, az irodalmi köznyelven megírt mesét ízesen, saját tájszólását nem elfelejtve adja tovább: “No oszt még meg se türűte a keze fejivel a szája szélit az inas, má’ a király kezdte gyomrozni, hogy “Elmeséled-e, hogy mit álmodtál?”, “kemény fából faragták, oszt nehezen hajlott a szóra”, “...akko’ máma se eszöl”, stb.
A király és a kovács
Második mesénk Aranyos Boglárka már említett mesekönyvében A király meg a bognár (Dunamelléki népmese) megnevezéssel szerepelt, a Magyar Népmesék (Noviszád, 1949.) című kötetben a 106-112. oldalon. Ebben az 1949-es válogatásban a forrás A király és a bognár című Benedek Elek-mese volt, innen: Benedek E. Magyar mese- és mondavilág III. (1894-1896.(4.)) 5/2. Benedek Elek köztudottan nagyrészt korábbi, a XIX.században publikált mesegyűjteményekből merített, Boglárka meséjének eredetijét innen: Merényi László: Dunamelléki eredeti népmesék. II. köt. 1864. 143–158. (8. sz. A hasznavehetetlen bognár).
A nemzetközi népmesekatalógusban két típushoz, illetve mesei motívumhoz lehet besorolni szövegünket. Ezek: a hős utolsó falatját megosztja későbbi állatsegítőjével (AaTh 554, Hálás állatok), a király nyulait megőrző, a királylányt vagy a királyt megszégyenítő legény (AaTh. 570, A nyúlpásztor)
Miért is teszi próbára a király a kovácsot? A mese kezdetén még csak azért, mert a többi mesteremberrel ellentétben lusta, nem dolgozik. Később azért, mert már nem tud aludni a kovács hangos (cigányzenés) mulatozásától. Majd biztos lesz benne, hogy az ördöggel cimborál, ördöngös személy. Ő maga parancsolja, hogy “magától járó vasas szekeret” készítsen. Ez a gyanú, ez a gondolat végül is a király vesztét okozza, indulatában önmagát is megátkozza, és a vasas szekér valóban a pokolba viszi. Az érdekes az, hogy a néphitben, a népköltészetben valóban megjelenik bizonyos mesterségekről szólva annak gondolata, hogy a mester, a specialista az ördöggel cimborál, de legalábbis természetfeletti tudású, “tudós”, aki a hétköznapi (földművelő) tapasztalatoknál többet, rejtélyes, különleges fogásokat ismer. A tudós vagy egyenesen ördöngös molnár, méhész, vadász, kocsis stb. mellett egyes hiedelemmondában a kovács alakja is föltűnik.
Lásd a témáról általában ITT
Ajánljuk a Boglárka által elmondott mese összevetését a Benedek Elek-szöveggel.
Az állatsegítőkről általában lásd a Magyar Néprajzi Lexikon szócikkét.