Hivatásos alkotó
Püspökladány
A Nagy-Sárrét közepén lakom, Sárrétudvariban dolgozom óvodapedagógusként. Két éve végeztem Nádudvaron népi nemezkészítőként, ahol olyan neves alkotókat nevezhettem mestereimnek, mint Vetró Mihály és Árvai Anikó. A madaras takaró abból az igényből, pontosabban hiányból fakadt, melyet a nappalim kanapéja fölötti falon tátongó üresség betöltésének vágya inspirált. Kellene oda egy takaró... Igen ám, de milyen legyen. Az ember lánya nem fog hozzá bármikor egy akármilyen takaróhoz, azt sok-sok gondolatfoszlány, ötlet, jó és rossz tapasztalat, sikeres nemeztárgyak, kevésbé sikeres, dicsekvésre, mutogatásra nem méltó próbálkozás előzi meg. Kellene, de mikor fogjak hozzá? Ha dolgozom, energiáim nagy része a gyerekek között szóródik szét, töltekezésképpen csodás dolog a nemezelés, de nem egy takaró készítése.
Aztán ennek is eljött az ideje: jött egy kényszerpihenő, online oktatás, otthoni lustálkodás, amikor is már nem bírtam tovább bámulni a falon éktelenkedő hatalmas űrt, egy belső kényszer által hajtva egy szép napsütéses reggelen elvonultam az imádott műhelyembe, ahol megszületett a Madaras takaró. A motívumait Dorogi Márton: Püspökladányi ácsmunkák, díszítések, cirádák című könyvében találtam, a madár egy citera, a kacskaringós motívum pedig egy régi parasztház gangjának fából faragott cirádás díszítése volt. Ezeket már csak össze kellett hangolni és kész volt a takaróterv, s nemsokára a takaró is. A könyv régóta porosodott a polcomon elfeledve, egy kedves ismerősöm juttatta eszembe - milyen véletlen! A gyúrásnál is akadt segítségem, hiszen, akinek vannak barátai, annak ripsz-ropsz elkészül a madaras takarója. Már csak azon gondolkodom, milyen jól mutatna a kanapén néhány madaras párna is. Na de, ami késik, nem múlik.
