Ünnepváró Forgatag a Hagyományok Házában
A Hagyományok Házában az Ünnepváró Forgatag már tradícióvá vált, adventi eseménysorozat, amely idén december 12. és 14. között nyitja meg kapuit az érdeklődők számára. A háromnapos program egy igazi forgatag: népi iparművészeti vásár, ajándékkészítő műhelyek, kiadványárusítás, családi és gyermekfoglalkozások, az ünnepkörhöz kapcsolódó koncertek, élőszavas mesemondás várják a családokat, kicsiket és nagyokat egyaránt.
A több mint egy évtizede működő Ünnepváró Forgatag kezdetben a Hagyományok Háza oktatói által kínált vásárként indult, szűk körben meghirdetett kézműves foglalkozások kíséretében, azonban mára már egy 3 napos nagyrendezvénnyé nőtte ki magát és sokak számára kedvelt és szinte „kötelező eleme” lett a karácsonyvárásnak. „Szeretnénk, ha az Ünnepváró Forgatag nem csupán vásár, hanem közösségi ünnep lenne — helyszín, ahol az emberek találkozhatnak, együtt készíthetnek ajándékot, élőszavas mesét, népzenét hallgathatnak, vagy egyszerűen csak benéznek, hogy részesei legyenek ennek a közösségi alkalomnak” — mondta el Péter Szidónia, a Hagyományok Háza Közművelődés-szervezői Osztályának vezetője, az esemény egyik főszervezője.

Idén a látogatók számos program közül válogathatnak: a kézműves vásárban egyedi, kézzel készített ajándéktárgyak, díszek, textíliák, népi használati tárgyak és ékszerek kaphatók. Emellett több száz hagyományos és kortárs néprajzi tematikájú kiadvány és könyv is elérhető lesz. A kreatív műhelyekben saját karácsonyi ajándékot készíthetnek az érdeklődők — akár kezdő, akár haladó szinten, ahol idén kiemelt cél volt, hogy minél többféle természetes anyaggal és technikával kísérletezhessenek a látogatók. A klasszikusnak számító mézeskalács-készítés és -díszítés, illetve a népszerű csuhéangyal mellett ezúttal bútorfestéssel, bőrrel, nemezzel, sőt vesszővel is dolgozhatnak az érdeklődők. A legkisebbeknek ingyenesen elérhető mesemondás, bábelőadások, Fabatka játszóház és interaktív foglalkozások; a felnőtteknek pedig karácsonyi koncert és énektanítás ad lehetőséget az ünnepvárásra. A Gyergyói hagyományos tánczene című kötetet is megismerhetik az alkotók segítségével az érdeklődők, de tanulhatnak a téli ünnepkörhöz kötődő szokásokról a KalocsaiHagyományőrző Egyesület segítségével.
A Forgatag egyik kiemelt eseménye a Magyar Állami Népi Együttes Adventi muzsika című karácsonyváró koncertje, valamint a Luca napi koncert a Barozda együttes előadásában, de itt lesz Navratil Andrea és a Kobzos zenekar, a Székelyföldi Énekiskola Csíkszeredából, és – igazi kuriózumként - karakalpak hivatásos zenészek produkcióját is élvezheti a közönség, akik népük helyett saját népzenéjük és a magyar népzene párhuzamaival színesítik a hozzá kapcsolódó könyvbemutatót. A minden évben méltán népszerű Karácsonyi rajzpályázatra beérkező többszáz alkotásból rendez tárlatot a Ház, amit a három nap alatt meg lehet tekinteni a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum állandó kiállítása mellett.
Az Ünnepváró Forgatag célja, hogy az advent ne csupán készülődés legyen, hanem élmény, közösségi találkozás és alkotás — megünnepelve a népi kultúra sokszínűségét, a hagyományokat és az együttlétet.
Bővebb információ: https://hagyomanyokhaza.hu/hu/program/unnepvaro-forgatag-2025-1-nap