Ta­kács Ka­ta­lin: Nép­vi­se­le­tes ba­ba

Nem hivatásos alkotó

 

2014 karácsonyára készítettem el az első kézzel varrt babát a kislányomnak, és az élmény magával sodort. Amikor időm engedi, azóta is születnek a babák a kezem alatt.

Gyermekkorom óta foglalkozok néptánccal, így a népviseletek világa is közel áll hozzám. A baba Magyarlapádi pártában lévő lány ruháját viseli, gyapjúval tömtem, arcát tűvel nemezeltem. Szinte kizárólag természetes anyagokból készült. A ruha varrása közben fontos szempont volt számomra, hogy amennyire lehet, minél autentikusabb és kidolgozottabb legyen, hűen viselje magyarlapád népviseletének jellemző jegyeit. 

takacs

Magyarlapádhoz személyes érzelmek fűznek, ebből a kicsi faluból származik a férjem. Lakodalmunkat is ott ünnepeltük, és erre az alkalomra boldogan öltöttem fel a helyi népviseletet. Fontosnak tartom, hogy kislányom életének része legyen a falu hagyománya, így született az ötlet, hogy a baba ezt a viseletet hordja.

 

<< Vissza a többi pályázathoz

Ün­ne­pé­lye­sen meg­nyi­tot­tuk az új éva­dot

A Hagyományok Háza 2025/2026-os évada a magyar népi kultúra sokszínűségét és kortárs értelmezésének keresztmetszetét nyújtja: színpadi táncos és zenés produkciók, tudományos és ismeretterjesztő előadások, múzeumi tárlatok, valamint a rendszeresen visszatérő táncházak gazdag kínálata jellemzi az intézményt. 

Nagy­sza­bá­sú di­vat­be­mu­ta­tó

A Hagyományok Háza idén ismét meghirdette országos tervező pályázatát „Kis fekete” címmel, célul tűzve, hogy a magyar népi hagyományok gazdag motívum- és formai kincse a kortárs divat nyelvén is megszólaljon. A pályázatra beérkezett legjobb alkotásokat a nagyközönség október 11-én, szombaton, 17 órától tekintheti meg egy látványos, immerzív divatbemutató keretében Budapesten, a Hagyományok Házában.

Em­lé­ke­im Var­gyas La­jos­ról

Dr. Pávai István írását lehet olvasni a Hagyományok Háza Blogban Vargyas Lajosról, Széchenyi-, Erkel Ferenc-, Magyar Örökség- és Prima Primissima-díjas népzenekutató, néprajztudósról, emléktáblájának egykori lakóházának falára kerülése kapcsán.

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!