Avagy nagyszüleim évtizedek óta szekrényben pihenő hímzéseinek és vásznainak újragondolása, új tárgyak létrehozása
Nem hivatásos alkotó
Kinek a szekrényében ne lennének olyan kézimunkák, terítők, ruhaanyagok, fonalak, amikhez évek- évtizedek óta nem nyúlt hozzá? Kidobni nem akarjuk, mert az még jó lesz valamire, és nem is vinne rá lélek, hogy a dédimama hímzett terítőjétől megváljunk, akkor sem, ha sosem terítjük már az asztalra. Most végre a karantén alatt volt idő ezeket a textileket átnézni, és azon töprengeni, hogyan születhetnének újjá, és válhatnának aktív szereplőjévé mindennapjainknak vagy ünnepeinknek.
Arra is rávilágított ez a vészhelyzet szerte a világban, hogy nem kell mindig a régit kidobni és újat venni, csinálni, hanem lehet és kell is (!) a termékeket újrahasznosítani, a környezeti szennyezést csökkenteni, és ezzel is hozzájárulni a környezetvédelemhez, a fenntartható fejlődéshez. Ráléptem hát erre az útra.
Mivel a boltok zárva voltak, abból kellett gazdálkodni, ami otthon volt: régi hímzett terítők, lepedők, maradék anyagok, a nagyi csipkés és fonalas doboza, valamint levendulavirág, csuhé. És reméltem, hogy fel tudom avatni a családtól nemrég kapott első varrógépemet (most, majdnem 60 évesen).
Mikor a konyha átalakult raktárrá-szabó-varró-újrahasznosító-műhellyé, az első könnycseppek és nosztalgikusemlékezések után jöttek sorban az ötletek. A nagymama kékfestő anyagából legyen levendulazsák, amire a dédi viseletének a kicsi darab csipkéje kerüljön. Aztán következtek a régi karácsonyi keresztszemes terítők, amiket 30-40 évvel ezelőtt használtunk, a csipkék és horgolások. Akkor ezekből legyenek a karácsonyi ajándékok csomagolásához zsákok. Külön kihívás volt a csuhé masni készítése, ami az adott kis zsákokhoz készült. És mivel még mindig volt idő, alapanyag, hát saját magam terveztem adventi zsákokhoz keresztszemes mintákat. Életemben először számítógépen.
A családunknak ezentúl nem kell venni csomagolópapírt, hanem ezekbe a zsákokba tudjuk tenni az ajándékokat. Nem kívánom, hogy hosszú legyen még a vészhelyzet, de a szekrény aljában levő, évtizedekkel ezelőtt (több ezer munkaórában készült) „nyersanyagok” még rengeteg új tárgy létrehozására adnak lehetőséget. Így hát ez a pár hét egy másfajta gondolkodás kezdete volt, ami nagyon sok személyes emléket felelevenített, és minden elkészült darabnak történetet adott.
