Bí­ró Esz­ter: Fes­tett bú­tor

Nem hivatásos alkotó
Felsőrákos

 

A nevem Bíró Eszter, két gyerekes édesanya vagyok. A 2 csoportba jelentkezek. Egy felnőttképzés alkalmával ismerkedtem meg a népi bútorfestéssel. Mivel fő állásban a kereskedelemben dolgozom, így elég ritkán van időm kedvelt időtöltésemre, a jelenlegi állapotok miatti szorítások engem sem kerültek el, így hát alkalmam adódott, hogy az otthon maradást hasznosan töltsem el. Már régi dédelgetett álmom volt a lecserélt, húsz éves bútorom felújítása és megfestése. Hála a jó Istennek, úgy érzem, sikerült kisebb nagyobb hibákkal. Egy jó székely mondás szerint „olyan kár nincs, hogy haszon ne legyen benne". Talán ha nem kell átéljük ezt a megszorított helyzetet, akkor időhiány miatt még ma sem sikerült volna elkészítenem a most már legkedveltebb helyemet. Úgy érzem, az a nyomasztó bizonytalan és szinte pánikba kergető érzés hatással volt a lelkivilágomra is, így a bútor alapszínének a kiválasztására is. Amíg máskor a sötétebb, erősebb színek voltak a kedvenceim, mára a letisztult, a visszafogott, természetes színek, ami a tisztaságot, szerénységet, az egyszerűséget jelképezik, lettek a kedvelt színeim. Így hát a natúr szín és a festett motívumok krém alapot kaptak. Célom az volt, hogy harmonikusan ötvözzem a hagyományos motívumokat a modernnel. A hozzám a nagyon közel álló vargyasi motívumokat használtam, egy picit a saját stílusomhoz formálva.

biroeszter

„Kreativitás szépsége, hogy képes átformálni a félelmet örömmé”

Joe Gebbia  

 

<< Vissza a többi pályázathoz

Nagy­sza­bá­sú di­vat­be­mu­ta­tó

A Hagyományok Háza idén ismét meghirdette országos tervező pályázatát „Kis fekete” címmel, célul tűzve, hogy a magyar népi hagyományok gazdag motívum- és formai kincse a kortárs divat nyelvén is megszólaljon. A pályázatra beérkezett legjobb alkotásokat a nagyközönség október 11-én, szombaton, 17 órától tekintheti meg egy látványos, immerzív divatbemutató keretében Budapesten, a Hagyományok Házában.

Ün­ne­pé­lye­sen meg­nyi­tot­tuk az új éva­dot

A Hagyományok Háza 2025/2026-os évada a magyar népi kultúra sokszínűségét és kortárs értelmezésének keresztmetszetét nyújtja: színpadi táncos és zenés produkciók, tudományos és ismeretterjesztő előadások, múzeumi tárlatok, valamint a rendszeresen visszatérő táncházak gazdag kínálata jellemzi az intézményt. 

Em­lé­ke­im Var­gyas La­jos­ról

Dr. Pávai István írását lehet olvasni a Hagyományok Háza Blogban Vargyas Lajosról, Széchenyi-, Erkel Ferenc-, Magyar Örökség- és Prima Primissima-díjas népzenekutató, néprajztudósról, emléktáblájának egykori lakóházának falára kerülése kapcsán.

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!