Németh István – Juhász Gyula: Virágos kert a horgosi nagytemplom – Horgosi népdalok
Kiadja a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Hagyományok Háza (Zenta–Budapest, 2024)
A Virágos kert a horgosi nagytemplom című kiadvány Horgos és a hozzá tartozó Királyhalom (Bački Vinogradi) magyar közösségeinek népdalhagyományát mutatja be. A szerzők, Németh István és Juhász Gyula a tudományos alaposságot, a forráskritikát és a közösségi hagyománytiszteletet példás egyensúlyban érvényesítették munkájukban. A kottagrafikai munkát Juhász Gyula és Vas Endre készítette, a kiadvány 500 példányban jelent meg. A kötet nem csupán egy dalgyűjtemény: átfogó képet nyújt a helyi népzene kutatásának több mint másfél évszázados történetéről is.
A kutatások gyökerei a 19. század közepéig nyúlnak vissza. Már 1853-ban Csaplár Benedek lejegyezte a horgosi betlehemes játékokat, amelyeket később, 1872-ben, Gyulai Pál és Arany László közöltek az Elegyes gyűjtések Magyarország és Erdély különböző részeiből című népköltészeti kiadványukban. A 20. század első jelentős mozzanata Bartók Béla 1906-os gyűjtése volt: tíz napon át vendégeskedett Balázs Bélával a Baranyai család kamaráserdei villájában, ahol meghatározó felvételeket készítettek. A teljes anyagot 2006-ban Nagygyörgy Zoltán publikálta Bartók Horgoson címmel.
Kiss Lajos 1942 és 1972 között nyolc alkalommal végzett gyűjtést Horgoson és Királyhalmán– kezdetben hallás után, majd magnetofonnal – és már 1943-ban meg is jelentette első válogatását Délvidéki daloskönyv. 108 Magyar népdal címmel, amelybe 12 horgosi népdal került. Munkáját szoros együttműködésben végezte Hegedűs Lászlóval, akivel 1942-ben közösen publikálták Horgosi lakodalom című tanulmányukat a Kalangya folyóiratban.
A későbbi évtizedekben olyan elismert kutatók járultak hozzá az anyag bővítéséhez, mint Király Ernő (1954–1969), Penavin Olga (1960), Paksa Katalin (1968), továbbá a hetvenes évektől Burány Béla, Bodor Géza, Bodor Anikó, majd az 1980-as évektől Papp György. Az ő munkájuk révén az ismert horgosi és királyhalmi népdalváltozatok száma az elmúlt fél évszázadban megduplázódott. A jelen kötet 732 dallamváltozatot és mintegy 1400 versszakot tartalmaz, több mint száz adatközlőtől – köztük olyan kiemelkedő előadóktól, mint Gyarmat György, aki versszakonként variálja a dallamokat.
A monográfia szerzői forrásul a HUN-REN BTK Zenetudományi Intézet és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet archívumaiból származó hangfelvételeket használták. A dalok közlésénél a szerkesztők megtartották Kiss Lajos gyűjtéseinek közlési elveit. A dallamok a Magyar Népzene Tára dallamtípusai szerint kerültek csoportosításra, és az egyes típusokhoz tartozó változatok, variánsok egymás után következnek. A jól olvasható kottaképeket jegyzetek egészítik ki, amelyek tartalmazzák a forrást, az énekes nevét és születési évét, a gyűjtő személyét, a gyűjtés időpontját, valamint egyéb megfigyeléseket, mint például a dalok közösségi funkcióját, előadásmódját, elterjedését.
Horgos népzenéjének egyik jelentős elemét képezik a letűnt pásztorvilág régi dalai, amelyek a népzene ősrétegének ötfokú és kvintváltó dallamtípusaihoz tartoznak. A rideg állattartásban élő pásztorok nehéz életét elválaszthatatlanul összeköti a betyárok világa. A pásztor és a betyár fogalma a dalokban gyakran egybeolvad, sőt helyet cserélhetnek, de számos dalban kifejezetten a betyárok alakja dominál. Az új dallamstílusok változatos típusai és variánsai gazdagon jelennek meg a kötetben, amelyek főként a szerelem témáját dolgozzák fel. Ezen kívül Horgos népzenéjében találhatóak olyan dallammal egybekötött népszokások is, mint a pünkösdölők, betlehemesek, háromkirály-járás, lakodalmasok és virrasztók.
A kötetben a dalok tematikus és stílus szerinti elrendezése az alábbi rendet követi: elsőként az alkalomhoz nem kötött, strófikus népdalok szerepelnek, melyek három fő stílusréteg szerint kerülnek bemutatásra:
- A honfoglalás előtti, keleti gyökerű, régi stílusú népdalok (Bartók „A” osztály),
- A Kárpát-medencében keletkezett vagy átvett, vegyes stílusú népdalok (Bartók „C” osztály),
- A 19. század második felében kialakult új stílusú népdalok (Bartók „B” osztály).
Ezt követik az ütempáros gyermekjátékok dalai (337–357), majd az alkalomhoz kötött énekek (358–387), amelyek közé tartoznak a jeles napok dalai, egyházi népénekek, archaikus imák, rigmusok, karácsonyi misztériumjátékok és lakodalmas kiáltások.
A kötet végén, a függelékben található a Horgosi Gyöngyösbokréta repertoárjából származó énekek gyűjteménye, amelyeket a csoport vezetői tanítottak be. Ezeket a dalokat mára „ősi horgosinak” tekintik, ugyanis szervesen beépültek a helyi közösségi emlékezetbe. A repertoár nemcsak helyi, hanem más régiókból – például a regös-cserkész mozgalomból – átvett dalokat is tartalmaz, amelyek a közösségi használat révén helyi hagyománnyá alakultak.
A szerkesztők kritikai megjegyzésekkel is ellátták a gyűjtött anyagot: külön jelezték azokat a dallamváltozatokat, amelyek szerkezeti szempontból – például túlzott hármashangzat felbontások vagy a motívumok szekvenciás ismétlése miatt – nem javasoltak népzenei műsorokhoz vagy feldolgozásokhoz. Emellett egy részletes mutatórendszert is kialakítottak, amely lehetővé teszi a keresést több szempont szerint: előadók, gyűjtési helyszínek (Horgos és Királyhalom), kadencia, szótagszám, kezdősorok, illetve hangzó példák szerint.
A gyűjtésekhez kapcsolódóan több mint 400 dallam hallgatható meg a kiadvány online mellékletében (vamadia.rs/irodalom/viragos-kert-horgosi-nagytemplom). A horgosi népdalok hagyományos előadásmódját a mellékelt több mint tíz órányi hangfelvétel segítségével az érdeklődők még részletesebben ismerhetik meg.
Ez a kötet nem csupán forrásmunka, hanem emlékmű is a horgosi hagyományőrzés számára. A helyiek ma is aktívan ápolják zenei örökségüket, rendszeres résztvevői és házigazdái a Gyöngyösbokréta és a Durindó fesztiváloknak. 2018-ban Horgos elnyerte a Tiszta forrás település címet, amelyet a HUN-REN BTK Zenetudományi Intézet, a Néprajzi Múzeum és a Hagyományok Háza közösen ítélnek oda a kiemelkedő hagyományőrző közösségeknek.
Ez a kötet példaértékű forráskiadvány: tudományosan megalapozott, de közérthető módon bemutatott népzenei dokumentáció, amely nemcsak a kutatók, pedagógusok és zenészek, hanem minden hagyományőrző számára nélkülözhetetlen. Méltó folytatása Bodor Anikó és Kiss Lajos munkásságának.
Még bővebben itt lehet olvasni a témában.
