Csipke és népi ékszer készítő vagyok. 45 éve nagymamámtól tanultam a csipke készítést, majd Ónodi Szabó Sándornétól a Hunnia csipke készítést, legtöbbet ezt készítem, mert finomsága, változatossága lebilincsel.
40 éve vagyok ötvös, próbálom a két technikát ötvözni. 1987-ben megkaptam a Népművészet Ifjú Mestere címet. 1997-től a Magyar Csipkekészítők Egyesületében, 2010-től a Palócföldi Népi Iparművészek Egyesületében is dolgozom, és a nemzetközi konferenciákon többször oktattam a Hunnia csipkét mind itthon, mind külföldön. 2005-ben OKJ csipkekészítő, majd oktatói vizsgát tettem. 2013-ban elnyertem a Népi Iparművész címet, és a Magyar Néprajzi Társaság Tradíció pályázatán „A Hunnia csipke készítése” című dolgozatomra kiváló minősítést kaptam. Az OIDFA a Nemzetközi Vert és Varrott Csipke Szövetség pályázatain négyszer díjazásban részesültem, Franciaországban pedig második díjat kaptam. Lauran Sundin amerikai csipkekészítőtől megtanultam a fém csipke készítését. 2017-ben Erzsébet királyné koronázási ruharekonstrukcióján végzett csipkemunkám, majd 2018-ban Hunnia csipkés medál kollekcióm és fém csipkéből készült liliomos nyakékem lett Magyar Kézműves Remek-díjas. Célom, hogy az emberek megismerjék, megszeressék ezt a régi hagyományos technikát, melyet próbálok a mai emberek számára is használható formába bemutatni és átadni.
Sóvári fehér gallérom eredetijét 1985-ben a Néprajzi Múzeum textiltárában találtam, próbáltam lerajzolni, otthon megcsinálni, de nem ment. Másnap a múzeumban megcsináltam egy motívumot, ma már tudom, hogy párcserés technikát alkalmaztak a galléron, de akkor ezt nekem senki se tudta megmutatni. Az eredetihez nagyban hasonlít, érdekessége, hogy három darabból épül fel szerkezetileg. Sóvári ezüst színű gallér és zsebfedél. Ezt nálunk hópehelymintának nevezik. A mintavándorláskor a magyar terítőkön érdekes, hogy nem szimmetrikusan, hanem csak az egyik oldalon léptek vissza a mintába, és utána mindenki a rossz mintát utánozta. Sóváron még szimmetrikusan készítették a mintát. Én az eredeti mintát készítettem.
A torockói nyakék, mandzsetta és táska az eredeti piros arany szín összeállítás helyett bordó arany szín összeállításban szerepel. Az eredeti torockói csipke mindig méterbe készült, és a kötényen vagy a mellen a kívánt formára összehúzták a megfelelő hely kitöltésére. Én nem ezt a megoldást alkalmaztam, hanem már eleve az adott helyre készítettem el a csipkét, így a mellen alul fordultam a mintával. A Hunnia csipke felsőrészt az Iparművészeti Múzeumban talált fénykép alapján készítettem. 1936-ban készült az eredeti fotó. A fölső rész mintája nem jól látható a képen. 100/2-es gépi hímzővel és egy vastagabb kontúrszállal készült. Az enyémen a sárközi főkötők életfája elevenedik meg a régi paritta főkötők hímzéséből, egy gépi tüll alapon rátétként. Alul és felül két sorban apró virágsor fut körbe, ebbe van az összehúzó szalag elrejtve. Ez a munkám az OIDFA pályázatán 2010-ben Kobéban harmadik díjban részesült. A mai viselet kultúránkba próbálom a régi tradíciókat beépíteni.
