Archaikus népi imádság
Az adventi elcsendesülés, lelki felkészülés jegyében egy igazán különleges „imádságecskát” adunk most közre. Bár a fiatal csángó leányka által elmondott archaikus népi imának a következő adventi jeles nap védőszentje, Szent Borbála áll a fókuszában, egész esztendőben elhangozhatott, hiszen a moldvai magyaroknál jellemzően az egyik olyan imádságként volt használatos, amivel bevezették a gyermekeket a vallásos áhítatba: édesapjától tanulta és lefekvéskor minden este elmondta otthon.
A szöveget gyorsan, szinte hadarva mondja, déli-csángó dialektusban, ami amellett, hogy sok mindenben a középkori magyar nyelv sajátosságait viseli magán, jellegzetesen „sziszegős” hangvételű: az S hangokat azokban a falvakban Sz-nek ejtik.
A szöveget leírtuk fonetikusan azt érthetőséget segítve, de talán érdemes többször is meghallgatni.
"Szent Borbál ül vala, szír e szíkibe,
Szép nagy hajval leeresztve,
Vad botokval lecsípetve,
Térdig vérbe, könyékig könnyibe.
Oda menen, Szent Lukács evangeliszta,
Kérdi: Minek szírsz, minek keszeregsz, Szent Borbál?
Ah, ne szírjak, ah ne keszeregjek,
Mikor Szűz Mária járt a nagy fekete fődön,
Elrendezte az ügyeit a nagy Szent Fiának,
Elmondta a nagy imádságecskámat,
Mindennap ötször, ekképpen pénteken háromszor,
Ki elmondja, hamarlik az ő halála,
Hamarabbról hamarább.
Sze ????
Sz úgy nem leszel vétekvel, Ament."
Gyűjtés ideje: 2008
Gyűjtő: Varga Máté
