Több mint egy év­ti­zed után új­ra Nép­mű­vé­szet If­jú Mes­te­re tá­bor

Több mint egy évtizedes szünet után ismét a Hagyományok Háza szervezésében volt alkotótábora a Népművészet Ifjú Mestere pályázat kézműves pályázóinak.

A hetvenes évektől a későbbi díjazottak részvételével szervezték az első alkotótáborokat Fadd-Domboriban, majd Tokajban, amelyek szervezése Bánszky Pál, Zelnik József és Borbély Jolán nevéhez köthetők, szakmailag a Népművelési Intézet szervezte. 1975-től indult a táncház vezető és zenészképző tábor Héra Éva, Sebő Ferenc és Tímár Sándor kezdeményezésére, mely az előadó-művészeti terület legjobbjait fogta össze. A  2000-es évek második felétől a tábor szervezését a Hagyományok Háza pénzügyi okokból nem tudta felvállalni.

NIM tábor

A táborok a díjazottaknak, a pályázaton résztvevőknek „jutalom” volt, a népművészet területén elért eredményeik elismerése. Ugyanakkor a tábor megteremtette a fiatalok számára a közös együttlét, a közös gondolkodás, és tenni akarás lehetőségét is. Ebből a társaságból alakult meg később például a Fiatalok Népművészeti Stúdiója.

Az egykori célokat ismét kitűzve és a korábbi eredményekben bízva több mint tíz év kihagyás után a Hagyományok Háza kézműves osztálya ismét megszervezte a tábort annak a tíz alkotónak, aki a pályázat második fordulójába jutott. A helyszín Kiscsősz volt, ahol szakmai előadásokon, múzeumlátogatásokon vehetett részt, majd az ott szerzett inspirációkból merítkezve közösen, majd hat szakág - szövés, fazekasság, nemezelés, viseletkészítés, bőrművesség, bútorfestés - mesterei vezetésével egyénileg is alkothattak.

Bú­csú „Mes­ti­től”

A Táncházmozgalom újabb ikonikus alakjától búcsúzunk az idén; életének 96. évében meghalt Timár Sándor, a Magyar Állami Népi Együttes egykori művészeti vezetője, a társulat örökös tagja, Kossuth- és Erkel Ferenc díjas koreográfus, néptáncpedagógus, a magyar néptáncoktatás egyedi módszertanának kidolgozója, rendező, a nemzet művésze. 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!