„Interaktivitás” a mesemondásban
A jó mesemondók gyakran „kiszólnak” a meséből, párbeszédbe hívják hallgatóikat.
„Tombácz János mesemondásának egyik fő jellemzője a hallgatósággal való közvetlen kapcsolat, melyre főként a mese elején és végén találunk bőséges példát: „Hát tisztölt hallgatóim..." ,„Kedves hallgató közönség!" , „Hát eddig tartott az én mesém, tisztölt hallgatóim" De mesemondás közben is állandóan utal hallgatóira, alkalmanként magyaráz nekik vagy őket is bevonja a cselekménybe: „Kedves hallgató közönség! Azelőtt régebben más vót a világ, vagy csak a nép, mint most, mög a népszokások..." , „Igön tisztölt hallgatók, majd azt itt mögállunk..." Nemegyszer egyenesen Bálint Sándornak és társainak magyaráz mesemondás közben: „Ezt is mögmagyarázom nektök, tisztölt hallgatójaim, mög tanár urak, maguk is hallgassák!"
Szénási Veronika is megszólít, magyaráz, a mese előtt elmondja, hogyan volt a régi világban, hogy munka közben is meséltek; a videón láthatatlan hallgatóságához beszél, ahogyan munkahelyén, a NépmesePonton „élőben” is gyakran teszi a gyerekekkel.
Mesehallgatás - komplex élmény
A mesemondók nemcsak a mese szövegével, hanem az ún. nonverbális jelekkel, sőt, egyéb hatáskeltő eszközökkel is élnek. Így például a beszéddallammal, a beszéd dinamikájával a beszédtempó változtatásával is érzékeltethetik a cselekményt.
Raffai Judit mesekutató írja a szövegfonetikai eszközök szerepéről: „A mese menete határozza meg a beszédtempót. A cselekmény felgyorsulása a mesemondás tempójának a növelésével jár. A beszédtempót a mesélés gyorsasága mellett többnyire a szünetek befolyásolják. A hagyományos mesemondásra nem jellemző a színművészet világába tartozó hatásszünetek használata, viszont megtalálható időnként az értelmi tagolást szolgáló, valamint a kiemelést elősegítő szünetek alkalmazása.” (Raffai Judit: A magyar mesemondás hagyománya. 2004. Hagyományok Háza, Budapest.) A mesével való teljes érzelmi azonosulást mutatja és a hallgatót is jobban bevonja, ahogyan például Veronika is játszik a tempóval: lassabban beszél a bevezető részeknél, felgyorsul az izgalmas, félelmetes jeleneteknél (pl. amikor Ákos királyfi segítőse, Pali a Halállal birkózik).
A mese: motívumok füzére
A mese tartalmi-szerkezeti egységei a legkisebbtől a legbonyolultabbig: a meseelem, a motívum, az epizód, a típus (vagy típuskombináció). Ha a mese szerkezetét nem veszélyezteti, a kerek, logikus egészet nem bontja meg, el is lehet hagyni motívumot, ha például úgy ítéli meg a mesemondó, hogy nem való az aktuális közönségnek.
Izgalmas eredményre juthat, aki ilyen szempontból összeveti a Tombácz-szöveget a videón látott mesével.
Például: A dél-alföldi mese rendkívül hosszú is, szövevényes is, és több olyan motívum van benne, melyet Veronika az időkeretre vagy a közönségre tekintettel jobbnak látott elhagyni-elhallgatni (pl. Tündérszép Ilona, mint egy antik istennő, a tűzbe veti Ákos királyfi gyermekeit – mint utóbb kiderül, nem kárukra, sőt, „tisztítótűzbe”, de ezt Veronika végül kihagyta a most a Folksútdió képernyői előtt elmesélt változatából…).
Tombácz János mesemondó Bálint Sándor néprajzkutatót is „beleszövi” a mese elejébe – kiderül a kezdőmondatokból, hogy a gyűjtő érdeklődött, ismeri-e ezt a mesetípust „adatközlője”: „Hát tisztölt hallgatóim, majd mostan árú az embörrű beszélök, akit itten a Bálint tanár úr érdeklődött. Mondhassuk úgy is, hogy ëgyideig nagyon boldog embör vót, közbe nagyon boldogtalan. Mögén gyütt ëgy kis boldogság, mögén boldogtalanság. Hát ez vót az az embör, vagyis legényembör vót, aki nem akart möghalni. Azt az országot vagy világrészt kereste, ahun örökké él a nép. Tehát ez ëgy királyfiú vót. Amig kis gyerkőc vót, addig boldog vót. Jó élete, sorsa vót, még az apja nevelgette..”
Szénási Veronika természetesen teljesen máshogy indítja a meséjét. Egy máshonnan vett szép, gazdag mesekezdő formula után a „közepébe vág”: „Hun vót, hun nem vót, hetedhét országon is túl élt egyszer egy király. Ennek a királynak vót egy fia, Ákos. Ákos, amikor gyerek vót, nagyon boldog vót, de csak egy darabig…”
Mese és monda
Sok népmese „vonz” más népköltészeti műfajt, néha ilyen az eredetmonda
Dömötör Ákos folklorista így határozta be a Tombácz-mesét: AaTh 470 B (=BN 342*; A halhatatlanságra vágyó királyfi) +BN 400 I* (?) (Tündér Ilona) +„Dávid hegedül a holdban" eredetmondája.
Nem véletlenül: a szegedi mesemondó szerint Ákos királyfi még Tündérszép Ilonával az oldalán sem érdemli meg a zavartalan életet az örök élet birodalmában, mert kételkedett abban, amit Ilona mondott neki, ezért aztán egyenesen „… főmöntek a holdba. Ha jó mögnézi az embör a holdat: ëggyik felől áll a Tündérszép Ilona, másik felű pedig az izé, Ákos, a harmadik helyön mög van a tátosló, ott mellettük mingyá. Tehát Ákos az hegedül, Tündérszép Ilona mög táncol, a tátosló mög nevet. Aki nem hiszi, nézze mög a holdat: möglátja ott mind a háromat. Mer a régi öregök nem tudták ennek a történetit, és elnevezték Cicëllának mög Gizëllának, hogy ezök vannak a holdba. Tehát nem ezök vannak, hanem Tündérszép Ilona mög Ákos. Ákos hegedül, Tündérszép Ilona mög táncol, a tátos pedig ott legelész körülöttük. Hát eddig tartott az én mesém, tisztölt hallgatóim.”
Akinek fölkeltette érdeklődését ez az archaikus elemeket tartalmazó mese, annak ajánljuk Katona Imre kitűnő folklorista írását:
Katona Imre: Népköltészetünk huszonnegyedik órája. Gondolatok Tombácz János meséiről. Tiszatáj. 1976. 66-70.
