Nem­ze­ti Te­het­ség Prog­ram

A Nemzeti Tehetség Program támogatásával megvalósuló projektek

Nemzeti Tehetség Program, egy olyan nemzeti esélyjavító, társadalomépítő stratégiai szintű program, amelynek elfogadásáról és végrehajtásáról az Országgyűlés még 2008-ban döntött ötpárti konszenzussal. A Nemzeti Tehetség Programról szóló 78/ 2008. (VI.13.) OGY-határozat elfogadásával az Országgyűlés 2008-tól kezdődően húsz évre határozott meg kiemelt feladatokat a tehetségsegítésben, a tehetséggondozásban. Határozatával elkötelezettségét fejezte ki a tehetséges gyermekek, fiatalok hosszú távú segítésére, folyamatos fejlesztésére, valamint kiszámítható támogatására. A szándék megerősítését jelentette a Nemzeti Tehetség Program elfogadásáról, a Nemzeti Tehetség Program finanszírozásának elveiről, valamint a Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum létrehozásának és működésének elveiről szóló 126/2008. (XII. 4.) OGY határozat elfogadása és kihirdetése, mely részletesen tartalmazza a tehetségek segítését célzó nemzeti program alapelveit, a stratégiai és átfogó célokat valamint a fejlesztési területeket. A stratégiai célkitűzések 20 éves időkeretben (2008-2028 között), kétéves cselekvési programok végrehajtásával kerülnek megvalósításra.

 

Kiírások

Néphagyomány hetedíziglen 2021-2022

       NTP-TSZM-21-0018

Néphagyomány hetedíziglen 2020-2021

       NTP-PKTF-M-20-C-0001

Néphagyomány hetedíziglen 2017-2018

       NTP-KULT-M-17-0002

Néphagyomány hetedíziglen 2016-2017

       NTP-MKÖ-M-16-0003

Néphagyomány hetedíziglen 2015-2016

       NTP-MKÖ-M-15

Néphagyomány hetedíziglen 2015 - a Hagyományok Háza a tehetséggondozásért

       NTP-MKÖ-M-14

Néphagyomány hetedíziglen - a Hagyományok Háza a tehetséggondozásért

       NTP-MKÖ-M-13-0002

 

Támogatók

 

Miniszterelnökség

 

nemzeti tehetség program

 

 

Fá­bi­án Éva Pri­ma Pri­mis­si­ma dí­jas

Szívből és nagy örömmel gratulálunk Fábián Évának, aki tegnap vehette át a rangos Prima Primissima díjat! Ez a kitüntetés nemcsak kivételes tehetségét és elhivatottságát ismeri el, hanem azt a fáradhatatlan munkát is, amellyel évtizedek óta szolgálja a magyar néphagyomány értékeinek átadását. 

Há­rom­na­pos ad­ven­ti ren­dez­vény

A Hagyományok Házában az Ünnepváró Forgatag már tradícióvá vált, adventi eseménysorozat, amely idén december 12. és 14. között nyitja meg kapuit az érdeklődők számára. A háromnapos program egy igazi forgatag: népi iparművészeti vásár, ajándékkészítő műhelyek, kiadványárusítás, családi és gyermekfoglalkozások, az ünnepkörhöz kapcsolódó koncertek, élőszavas mesemondás várják a családokat, kicsiket és nagyokat egyaránt. 

Írott szó ka­rá­csony­ra

A Hagyományok Háza jelentős könyvadománnyal gyarapította a Sapientia Egyetem Csíkszeredai Campusának Egyetemi könyvtárát. A magánadományból és gyűjtésből álló könyvcsomagot ünnepélyes keretek között adták át az intézmény székházában.

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!