WOM­EX: A vi­lág­ze­ne leg­na­gyobb ese­mé­nye

WOMEX 2024

Múlt héten zajlott a WOMEX (WORLD MUSIC EXPO) vagyis a nép- és világzene legnagyobb nemzetközi eseménye Manchesterben, ahová összesen 2600 szakember érkezett 108 országból, köztük a Hagyományok Háza négy fős delegáltjai is, akik külön standon mutatták be az intézmény tevékenységeit a zeneipari szaktekintélyeknek.
Fotó: WOMEX OFFICIAL
A legizgalmasabb esemény az évben

Ha az expo szóról bárkinek az unalmas beszédek, végeláthatatlan találkozók és érdektelen témák kerekasztala jutna eszébe, akkor valószínűleg még sosem járt WOMEX-en. Minden évben egyszer, október harmadik hetében gyűlik össze ez az egyébként is rendkívül izgalmas és kulturálisan sokszínű zenei szcéna kapcsolatépítés, szakmai ismerettágítás és természetesen szédületes produkciók meghallgatása céljából. A bemutatkozó 260 zenész közül olyan lenyűgöző produkciók álltak idén színpadon, mint az Orchestre Baobab, Sahra Halgan, a Buzz' Ayaz, a Balimaya Project vagy Tuulik Bartosik. Ebben az évben azt az újítást vezették be a szervezők, hogy kinyitották a koncertek ajtaját a nagyközönségnek, így nemcsak a szűk szakmának játszhattak a világzene előre kiválogatott, legjobbnak számító zenekarai, hanem több ezer fős publikum élvezhette a népzenében gyökerező látványos előadásokat. 

Fotó: WOMEX OFFICIAL
A Hagyományok Háza szerepe

A Hagyományok Háza már több éve fontos küldetésének tartja bemutatni a magyar népművészet továbbéltetésére használt, jól bejáratott gyakorlatait, de idén a szakmai kapcsolatépítésen kívül az áprilisban bemutatott digitális újítás, a Folk_ME népszerűsítése is kiemelt célja volt. A zenetanulásra kiépített platform iránt nagy érdeklődést mutattak a világ minden sarkából érkezett szakemberek, Ausztráliától kezdve Amerikán át Üzbegisztánig viszik majd hírét ennek az egyedülálló felületnek, de európai kooperációs lehetőségek is felmerültek a Folk_ME-vel kapcsolatban. 

Fotó: Hagyományok Háza
Modern eszközök a hagyományőrzésben

Modern eszközök segítségével sikerült megismertetni a magyar népzene kincseit felsorakoztató online platformot, az érdeklődők táblagépeken ki is próbálhatták a szóróanyagokban bemutatott zenetanulási funkciókat a Folk_ME honlapján. Az archívumra és a nemzetközileg is nagy nyilvánosságot megélt Utolsó Óra programra is kíváncsi volt a szakma, de a Magyar Állami Népi Együttes lenyűgöző művészetére is sikerült felhívni a figyelmet, az érdeklődők együtt táncolhattak a táncművészekkel a VR szemüvegen megtapasztalt virtuális világban.

  

 

  

A csár­dás nyol­ca­dik örök­sé­günk!

2024. december 4-én, Paraguay fővárosában, Asunciónban az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Kormányközi Bizottságának 19. ülésszakaszán egy újabb magyar kulturális kincs nyerte el a világ figyelmét és elismerését, ami ezennel már a nyolcadik örökségünk. 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!