Ház­ról ház­ra

Jeles napok, ünnepi szokások, élő közösségek

Ünnepeljünk együtt, énekes köszöntéssel ajándékozzuk meg egymást a karácsonyi, újévi és a farsangi időszakban! 

A Hagyományok Háza felhívással fordul a helyi közösségek felé, hogy a téli időszak jeles napi népszokásaira építve, az ünnepet aktív, cselekvő módon megélve gazdagítsák, erősítsék meg összetartozásukat: amatőr táncegyüttesek, népzenei együttesek, szakkörök, kézműves közösségek mellett helyi civil szervezetek, lokálpatrióta közösségek, baráti társaságok, lakóközösségek csatlakozását is várjuk.

Az adventtel kezdődő és húshagyó keddig tartó időszak téli ünnepkör jeles napi szokásainak adaptációja lehetőleg kövesse a táncház módszert, azaz a civil, művelődő közösségek programjaihoz kötődő közösségi eseményként és/vagy házról házra járva valósuljon meg. A felhívással nem színpadi produkciók létrehozását szeretnénk ösztönözni, hanem a részvételt, a bevonódást, a lokális identitás és a közösségi összetartozás erősítését jobban segítő események és/vagy házról házra járó szokások felelevenítése a cél.

Az adaptációra javasolt házaló, ünnepi szokások a téli ünnepkörből

  • adventi, karácsonyi kántálás (énekes köszöntő szokás),
  • betlehemezés (dramatikus házaló szokás),
  • regölés
  • disznóvágás énekes házaló-köszöntő szokásai,
  • névnap köszöntés,
  • újév köszöntő,
  • farsangi utcai maszkos vonulások, tréfálkozás, zárt térben dramatikus maszkos alakoskodó, énekes-adománykérő szokások.

Csatlakozom

Várjuk a fényképeket, a videófelvételeket és rövid beszámolókat a megvalósult eseményekről az alábbi linken található Facebook-csoportba!

Csatlakozom a feltöltéshez

Kapcsolattartás

Felhívásunkhoz az érdeklődők számára szakmai segítséget, mentorálást is biztosítunk:

Kapcsolattartó: Babinecz Sándor

e-mail: babinecz.sandor@hagyomanyokhaza.hu

Vargha Máté

e-mail: vargha.mate@hagyomanyokhaza.hu

Fotó: Dozmati értéktár

További anyagok

Ha szeretnél felhívásunkhoz kapcsolódva közösségeddel egy szokást feleleveníteni, de még nem csináltál ilyet, alább egy útmutatóval és segédanyagokkal tudunk segíteni számodra!
 

A projekt megvalósulását az Agrárminisztérium támogatta, a HF/17/2024 azonosító számú támogatás keretében.

Ze­nei se­géd­anya­gok

Mindazok számára, akik kevésbé jártasak a néphagyományok világában, segítségül összeállítottunk néhány dalcsokrot a Kárpát-medence különböző tájegységeiről, melyek között akadnak rövidebbek, könnyebben megtanulhatóak és gyakorlottabb éneklő közösségeknek szánt díszesebb változatok. 

Vi­de­ós se­géd­anya­gok

Mindazok számára, akik kevésbé jártasak a néphagyományok világában, segítségül összeállítottunk néhány videofelvételt.

A projekt megvalósulását az Agrárminisztérium támogatta, a HF/17/2024 azonosító számú támogatás keretében.

Név­nap­kö­szön­tők

A Kárpát-medencében a névnapok köszöntőversekkel való megünneplésének alkalmai széles körben elterjedtek és ismeretesek. A névnapköszöntésnek, kántálásnak egyaránt nevezett házról házra...

Fá­bi­án Éva Pri­ma Pri­mis­si­ma dí­jas

Szívből és nagy örömmel gratulálunk Fábián Évának, aki tegnap vehette át a rangos Prima Primissima díjat! Ez a kitüntetés nemcsak kivételes tehetségét és elhivatottságát ismeri el, hanem azt a fáradhatatlan munkát is, amellyel évtizedek óta szolgálja a magyar néphagyomány értékeinek átadását. 

Írott szó ka­rá­csony­ra

A Hagyományok Háza jelentős könyvadománnyal gyarapította a Sapientia Egyetem Csíkszeredai Campusának Egyetemi könyvtárát. A magánadományból és gyűjtésből álló könyvcsomagot ünnepélyes keretek között adták át az intézmény székházában.

Há­rom­na­pos ad­ven­ti ren­dez­vény

A Hagyományok Házában az Ünnepváró Forgatag már tradícióvá vált, adventi eseménysorozat, amely idén december 12. és 14. között nyitja meg kapuit az érdeklődők számára. A háromnapos program egy igazi forgatag: népi iparművészeti vásár, ajándékkészítő műhelyek, kiadványárusítás, családi és gyermekfoglalkozások, az ünnepkörhöz kapcsolódó koncertek, élőszavas mesemondás várják a családokat, kicsiket és nagyokat egyaránt. 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!