Napjainkban, amikor megszűnt a hagyományok átadásának az a módja, melyet családi tradíciók, közösségi normák és ízlés szabályoztak, már nem beszélhetünk klasszikus értelemben vett népművészetről. Mégis azt tapasztaljuk, hogy nem csökken az érdeklődés iránta.
Hagyományainkat, népművészetünket nemcsak azért kell ismerni, mert hozzátartozik műveltségünkhöz. Népművészetünk olyan modell, mely évszázadokon át kifejezte az ember szépérzékét, kreativitását, művészi alkotóképességét. Ma sem lehet más a célunk, mikor ezt az örökséget megőrizve továbbadjuk, hogy a mesterségbeli tudást nemcsak mint tananyagot közvetítsük, hanem próbáljuk átadni azt a készséget is, mely kapaszkodót jelent mai életünkben.
