1929-2013
„…hogy nem tudtam volna szép dolgokat írni… De nem lehetett hazudni sem... Mindenkit a mennybe címeztem, hogy elrendeződik az.”
A táncházmozgalom közösségének van néhány olyan egyénisége, csillaga a falusi mesterek között, akik a saját kis portájukról is tisztán átlátták, hogy mit jelent a nagyvilágnak, amit ők tudnak. Ilyen volt Jaskó István „Pitti”, nekünk „Pitti bácsi”.
1929. július 24-én, a Kolozs megyei Györgyfalván született Jáskó István „Pitti”, akit a táncházmozgalom gazdag tánctudásáról, derűt és jó hangulatot teremtő verseiről ismer.
Táncát elsőként 1972-ben Martin György, Kallós Zoltán, Pesovár Ernő, Pálfy Gyula rögzítették Budapesten. A 80-as évektől, ő maga is segédkezett számos györgyfalvi táncgyűjtés megvalósulásában. A 90-es évektől rendszeres meghívott vendége volt az erdélyi és a magyarországi fesztiváloknak. A Népművészet Mestere díjat 1998-ban, a Magyar Művészetért díjat 2002-ben kapta meg.
1970-ben Budapesten, egy metróállomáson ismerkedett meg Martin Györggyel, és ez a találkozás elindította évtizedeken át tartó kapcsolatát a táncházi világgal. Egy egészen más kultúrából érkeztünk hozzá is, mégsem idegenként nézett ránk, hanem a legelső pillanattól kezdve családtagként tekintett mindenkire. Rímfaragó tehetségének köszönhetően, igen gyakran kérték temetési búcsúztató versek írására. Közel 300 ilyen búcsúztatót írt élete során. „Pitti” bácsi megtanulta együttérzéssel látni a sok különböző emberi sorsot, és a sorsok mögött világító szándékot. Talán ez is csiszolta olyan példát mutatóra a személyiségét. Megbecsülésre tanított a verseibe szedett biztató szóval, amivel minden fellépésen méltóságot, derűt és közelséget teremtett. Nem restellte megmutatni, tanítani nekünk még 70-80 évesen sem a legényesét, a meg-megszédülő forgásukat feleségével, Ibolya nénivel, és büszke volt lányukra, Lickai Ibolyára, aki hagyományt bontó kiállással belevaló legényest is tudott táncolni. Pitti bácsi tartása olyan mély belső elhivatottságból táplálkozik, amely kibírta, ha a Securitate zaklatta, miután eljöttek tőlük a táncot tanulni vágyó vendégek. Kibírta a hosszú utakat a kánikulában is a jászberényi fesztiválokra, és vissza Györgyfalvára, és ez az elhivatottság segített nekik szervezni az otthoni táncéletet is. Együtt mulatott, együtt örült, együtt tanult és tanított egy másik világgal találkozni, és ezen keresztül saját magunkkal lenni.
Születésnapjára emlékezve, fogadjátok szeretettel a Hagyományok Házában 2004-ben készült nyilvános gyűjtést, amin a táncok szépsége mellett a györgyfalviak gyönyörű viseletét is megcsodálhatjuk.
Redő Júlia
