Kül­de­tés

Célunk

A Folklóradatbázis célja, hogy dokumentálja, rendszerezze és internetes felületén kereshetővé téve bemutassa a magyar nyelvterület hagyományos szellemi kultúráját megörökítő hang-, állókép- és mozgókép felvételek sokaságát, és így mindenki számára elérhetővé tegye a magyarság és a vele együtt élő népek évszázadok alatt felhalmozott folklórtudását.

Folklór

Folklórnak nevezzük azokat a kulturális elemeket, melyeket egy viszonylag zárt közösség generációkon keresztül használt és hagyományozás útján továbbadott. Az utóbbi 50-100 év már a hagyományozó közösségek felbomlásának időszaka, így az ekkor készült gyűjtések anyagának egyes elemei, vagy azok jellemzői (pl. előadásmód) különböző mértékben és gyakran csak egy-egy szempontból tekinthetők hagyományosnak. Adatbázisunkban az ilyen átmeneti eseteket is publikáljuk.

 

Ün­ne­pi in­ter­jú dr. Both Mik­lós­sal

Az új esztendőt is Újévköszöntő gálával nyitja a Hagyományok Háza. Az intézmény főigazgatója, Both Miklós elárulta, miért bír olyan nagy jelentőséggel ez a különleges, évről évre sokak által várt műsor, amely immár maga is hagyománnyá vált. Emellett azt is megtudhattuk, milyen nagy mérföldkövek ünneplésére készül a Hagyományok Háza és vele együtt a népi kultúrát sokféle módon, sokféle területen éltető közösség. 

Há­rom­na­pos ad­ven­ti ren­dez­vény

A Hagyományok Házában az Ünnepváró Forgatag már tradícióvá vált, adventi eseménysorozat, amely idén december 12. és 14. között nyitja meg kapuit az érdeklődők számára. A háromnapos program egy igazi forgatag: népi iparművészeti vásár, ajándékkészítő műhelyek, kiadványárusítás, családi és gyermekfoglalkozások, az ünnepkörhöz kapcsolódó koncertek, élőszavas mesemondás várják a családokat, kicsiket és nagyokat egyaránt. 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!