Össze­fo­gás kon­cert

 

Összefogás hagyományőrző mestereinkért címmel 2013 decemberében jótékonysági koncertsorozat indult a Hagyományok Házában idős, nehéz helyzetben lévő népzenészek megsegítésére, neves népdalénekesek, népzenészek, világzenei előadók összefogásával. Tettük ezt őszinte szeretetből, hiszen egykori mestereink legtöbbje egészségügyi és anyagi gondokkal küszködik; nem tudnak már muzsikálást vállalni, ezáltal a mindennapi kenyerük előteremtése is gondot jelent. Az ötletet tett követte és számos táncházban szerveztek gyűjtést számukra.
Ebben az évben az ügy felkarolására az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány, a Kallós Zoltán Alapítvány és a Hagyományok Háza nagyobb szabású akciót indított el, és neves erdélyi táncházzenekarok, zenészek fellépésével jótékonysági koncertet szervez december 10-én.

Közreműködik az Üsztürü Zenekar és Nyitrai Mariann, az EszterláncVirágvölgi Márta és a Tükrös ZenekarHavay Viktória és a Horsa BandaFekete AntalHavasréti PálKoncz Gergely, a legújabb nemzedék a Mezőségen és a Dunántúlon: a Kodoba testvérek, a Turi testvérek és Szalóki Ági

 

Részletek:
https://www.hagyomanyokhaza.online/osszefogas

Hasonló tartalmak

Fol­kUd­var

Hogy lesz valakiből néptáncos? Mikor rabolja el szívét a hegedűszó egy prímásnak? Vagy éppen hogyan készül egy csodálatos gyöngysor? A folklór világa olyan sokszínű, mint az élet maga. A Hagyományok Háza havonta jelentkező magazinműsorával Ön is felfedezheti a velünk élő tradíciók cifra játékát és az ebben rejlő összetartozást, miközben eszközt, útmutatót kap a megismerés lehetőségeire egyaránt. Tartson velünk és legyen részese Ön is ennek a kifogyhatatlan zsongásnak.

Így ké­szül!

Az otthoni kézműveskedés nem csak remek időtöltés, kikapcsolódás, de közös program lehet gyerekeinkkel, melynek során megélhetjük kreativitásunkat. Kisfilmjeinkből kiderül, hogyan készíthetjük el mi magunk otthonunk ünnepi dekorációját.

Ma­gyar Rap­szó­dia – nép­tánc­ban el­me­sél­ve

A szerelem örökérvényűsége kiapadhatatlan inspirációként van jelen a világban, legyen szó bármilyen művészeti formáról. A Magyar Állami Népi Együttes Magyar Rapszódia című előadása a tánc és a zene egyetemes nyelvén, magyar paraszti hagyományainak sokszínűségén és jelenidejűségén keresztül hivatott bemutatni az ember életének legbonyolultabb, legmisztikusabb érzését. 

Le­gen­dás öl­tö­zé­kek: Re­gő­czy Krisz­ti­na kűr­ru­há­ja

A Hagyományok Háza – Magyar Népi Iparművészeti Múzeum legújabb tárlata, a Folk Fashion – Divat a folklór a népművészet és a divat időtálló kapcsolatára hívja fel a figyelmet. A kiállítás egyik különlegességeként Regőczy Krisztina olimpiai ezüstérmes, világbajnok műkorcsolyázó matyómintás övvel díszített kűrruhája is megtekinthető, amit 1976-ban viselt az olimpián, amelynek műsorán akkor szerepelt először a jégtánc.

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!