Em­lé­ke­zünk Éri Pé­ter­re

Éri Péter a magyar táncház- és népzenemozgalom egyik emblematikus alakja, a Muzsikás együttes tagja, Kossuth-, Liszt Ferenc- és Martin György-díjas zenész ma töltené 70. életévét. Ennek tiszteletére osztjuk meg vele készült utolsó beszélgetésünket. Beszélgetőtárs Novák Péter, szerkesztő ifj. Csoóri Sándor "Sündi"

Novák Péter: Amikor 1976-ban beléptem az Alsóerdősor utcai Általános iskola néptánc, ének-zene tagozatára, akkor nekem az egy természetes dolog volt a szüleim miatt. Az volt inkább megrendítő, hogy a környékbeli vagányok, akik a Szövetség utcából, a Dohány utcából, a Péterfy Sándor utcából jöttek, azoknak mi köze van ehhez az egészhez? És hogy lesznek az első próba után már elkötelezett rajongói valaminek. És egy kicsit analógnak érzem a történetünket, Éri Péterrel beszélgetünk, mert hát nyilván a te felmenőid, szüleid, Martin György támogatása az egy jóleső burokban nevelt föl már gyerekkorod óta. De hogy emlékszel arra a pillanatra, amikor először azt láttad, hogy olyanok számára, akik addig Illést, Metrót, Omegát, Beatlest, Stonest hallgattak, egyszer csak ez a népi kultúra elkezd bejönni.
Éri Péter: Azt hiszem harmadikos voltam, amikor az iskolánkban, az Arany Jánosban, az általánosban egy kis néptánccsoport alakult, aminek édesanyám Borbély Jolán volt az egyik vezetője, de Tímár Sándor is tanított. Tehát van is egy fényképem erről, ha már azokat az osztálytársakat sem ismerem fel, mindegyiket névről, de ott van a Timár a háttérben, és majdnem elfelejtettem, hogy ez is volt. Tehát nagyon korán kapcsolatba kerültem a néptánccal. Nemcsak azért, mert otthon folytak a különböző gyűjtéseknek a lejegyzései a filmről is, és természetesen a hangzó anyagok, tehát maga a népzene, és elsősorban az erdélyi hangszeres zene.

A beszélgetést itt olvashatja tovább.