Fun­dák Kris­tóf

Fundák Kristóf jelenkorunk néptánc koreográfus nemzedékének egyik legígéretesebb ifjú tehetsége. Már évek óta figyelemmel kísérem együttes építő, közösségteremtő, pedagógusi, alkotói tevékenységét. Látom, zsűrizem műveit versenyeken, különböző fórumokon. Koreográfusi pályájának segítését nem csak szakmai, hanem morális feladatomnak is tekintem.

(Mihályi Gábor, a Magyar Állami Népi Együttes együttesvezetője, Harangozó Gyula- díjas, érdemes művész)


Fundák Kristóf budapesti származású alkotó, aki Csepelen kezdett néptáncolni. A jászberényi Jászság Népi Együttesben töltött tíz esztendő alatt végképp elköteleztődött az autentikus néptánc mellett. Szakmai fejlődését mesterei segítették, akiknek munkái során mai napig kikéri véleményét (Szűcs Gábor, Dudás Dániel, Busai Norbert, Fitos Dezső). 2009 óta az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes művészeti vezetője. 

Táncos szólistaként három ízben elnyerte az Aranysarkantyús szólista díjat, így 2013-ban Örökös Aranysarkanytús táncos lett (2009, 2011, 2013.)

Amatőr táncegyüttesek számára készített koreográfiái 2012 óta minden évben jelen vannak  a Martin György Néptáncszövetség által megrendezésre kerülő Néptáncantológiákon.

Szakmai alkotótársa felesége, Fundák-Kaszai Lili, akivel 2009 óta dolgoznak együtt.

2014-ben a Fölszállott a páva televíziós tehetségkutató műsor győztese lett feleségével, szóló- és páros tánc kategóriában.

2016-ban a Népművészete Ifjú Mestere állami kitüntetést vehette át feleségével.

Gyermekkoreográfusi tevékenysége elismeréseképpen 2018-ban az Örökség Gyermekművészeti Egyesület  alkotói díját vehette át feleségével.

2009 óta tizenkét egész estés műsort készített az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes, a Forrás Táncegyüttes, a Műegyetemi Néptáncegyüttes és a Hargita Székely Nemzeti Táncegyüttes számára. 

A Zalai Kamaratánc Fesztiválon több ízben díjazott alkotó (2010,2016,2018). 2016-ban elnyerte a  Nívódíjas koreográfus címet. 

2018-ban feleségével megalapította a Foundry Dance Theatre-t. A társulat ars poeticája a közös alkotás, a gondolatok öntödében történő nemesítése és összeolvasztása, melyek formába öntéséhez a Kárpát-medencében megtalálható anyanyelvi mozgáskincsre támaszkodnak.

A Szolnoki Országos Néptáncfesztiválon több ízben díjazott alkotó (2013, 2015, 2017,2019). 
2017-ben a Jászság Népi Együttes számára készített Metamorfózis című darabjával koreográfusi I. helyet nyert el. 2019-ben az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes: Goralski echo és a Forrás Táncegyüttes: Ég és föld között alkotásaiért ismét koreográfusi I. díjat vehetett át.

2016 óta az észak-amerikai diaszpórában végez kulturális missziót. Feleségével koreografál és workshopokat tart Kanadában és Amerikában. 
 

Legközelebbi előadásai

Gyö­ke­rek és szár­nyak

Magyarország táncdialektusai kerülnek terítékre új folklórelőadásunkban, mely határon túli táncantológiáink ívét hivatott méltón zárni.

Táncelőadás

Gyö­ke­rek és szár­nyak

Magyarország táncdialektusai kerülnek terítékre új folklórelőadásunkban, mely határon túli táncantológiáink ívét hivatott méltón zárni.

Táncelőadás

Gyö­ke­rek és szár­nyak

Magyarország táncdialektusai kerülnek terítékre új folklórelőadásunkban, mely határon túli táncantológiáink ívét hivatott méltón zárni.

Táncelőadás

Gyö­ke­rek és szár­nyak

Magyarország táncdialektusai kerülnek terítékre új folklórelőadásunkban, mely határon túli táncantológiáink ívét hivatott méltón zárni.

Táncelőadás

Gyö­ke­rek és szár­nyak

Magyarország táncdialektusai kerülnek terítékre új folklórelőadásunkban, mely határon túli táncantológiáink ívét hivatott méltón zárni.

Táncelőadás

Meg­je­lent a Hor­go­si nép­da­lok

A Virágos kert a horgosi nagytemplom című kiadvány Horgos és a hozzá tartozó Királyhalom (Bački Vinogradi) magyar közösségeinek népdalhagyományát mutatja be. A szerzők, Németh István és Juhász Gyula a tudományos alaposságot, a forráskritikát és a közösségi hagyománytiszteletet példás egyensúlyban érvényesítették munkájukban. 

Tán­co­sa­ink is­mét Er­dély­ben

A Magyar Állami Népi Együttes június 21-én Erdélybe indul. A négynapos előadássorozat Marosvásárhelyen kezdődik, Kolozsváron és Székelyudvarhelyen folytatódik, és az utolsó állomása Nagyvárad. 

Ti­ze­dik al­ka­lom­mal ad­ták át a Hal­mos Bé­la-dí­ja­kat

A nemzeti összetartozás napján, Halmos Béla születésnapján tizedik alkalommal adták át a Hagyományok Háza színháztermében a róla elnevezett vándordíjat és emlékérmet. Az idei évben a Halmos Béla-díjat Pusko Márton hegedűs nyerte el, míg a Halmos Béla emlékérmet Szűcs Sándor népzenész, közösségszervező vehette át. A rendezvény a Hagyományok Háza, a Hagyományok Háza Baráti Köre és a Petőfi Kulturális Ügynökség gondozásában működő Halmos Béla Programiroda közös szervezésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!