Dressz­kód - Vi­se­let és/vagy jel­mez?

Szekció-összefoglaló

 

Hol van a kortárs népi iparművészeti viseleteknek helye a mai öltözködésben?

Hogyan érdemes hozzáfogni egy viselet rekonstrukciójához  és hogyan az újragondolásához?

Mennyit lehet változtatni az autentikus darabokon annak érdekében, hogy modern öltözetek készüljenek?

 

Célok: A szekció célja a tradicionális népviselet és motívumkincs 21. századi értelmezési lehetőségének sokszínűségének vizsgálata. Fő vezérfonal kérdések felvetése, dilemmák megbeszélése, elért eredmények, jó gyakorlatok bemutatása.

 

Felkért hozzászólók, moderátorok:

Jégtörő játék (icebreaking): dr. Czingel Szilvia Hagyományok Háza Magyar Népi Iparművészeti Múzeum

Projektbemutató: Farkas Réka Hagyományok Háza Nyitott Műhely

 

Kerekasztal résztvevői:

Dr. Száz Nóra, a Tudatos Vásárlók Egyesületének munkatára

Szatmári Judit divattörténész, a Kiscelli Múzeum muzeológusa

Verebélyi Kincső néprajzkutató, egyetemi tanár

moderátor: dr. Czingel Szilvia néprajzkutató, kulturális antropológus

 

A szekciót kb. 70 résztvevő hallgatta meg, többnyire viseletkészítők, szabók, egyetemi hallgatók (METU, MOME)

 

Témafelvetés

Hogyan lehet összekötő híd a népi iparművészet a hagyományos népművészet és a modern öltözködéskultúra között? 

A viselet, mint jel.

Mit üzen az öltözködés (ünnepi-hétköznapi viselet)?

A változások üteme - mintakövetés; lehet-e a népi iparművészet és az ebből kialakult etnodivat modern?

Ha igen, hogyan tud kapcsolódni az aktuális divattrendekhez?

Az anyaghasználat - a természetes anyagoktól a műanyagig.

Hogyan kapcsolódhat a népművészet a fenntartható és öko trendekhez?

Van-e ma egyáltalán divat, beszélhetünk-e paraszti divatról?

 

Választott munkaforma és a munkamenet

Megvalósítás, munkaformák, módszerek:

Játékos ice breaking (jégtörő) játék,

Projektbemutató (Kis fekete projekt),

Kerekasztal-beszélgetés

 

1. Ice breaking (jégtörő játék)

5 szabóbabát beöltöztettünk 5 típusú ruhába. A babákon egy eredeti kalotaszegi népviselet, egy rekonstruált színpadi viselet a Magyar Állami Népi Együttes kelléktárából, két „etnoruha” a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum kollekciójából, jelenlegi divattervezők alkotásai, egy pedig a „Kis fekete” pályázatra beérkezett jellegzetes ruha volt. Az állításokat pedig úgy állítottuk össze, hogy az első hármat Tüdős Klára mondta, aki a két világháború közötti időszak egyik nagyon jelentős divattervezője volt, azt a két állítást pedig, ahova gyakorlatilag végül mindenki állt, a Hagyományok Háza zsűri szempontrendszeréből emeltük ki.

A babákhoz egy jól látható laminált lapot tettünk, mindegyiken egy-egy állítás volt. A résztvevőket arra kértük, hogy álljanak ahhoz az állításhoz, amivel leginkább tudnak azonosulni, amivel leginkább egyetértenek. A moderátor ezután megkérte a résztvevőket, mondják el, hogy miért választották azt az állítást, ahová álltak. Ebből egy érvelős beszélgetés alakult ki.

Az állítások:

„A magyaros ruha az, amelyiknek az alaprajza modern.”

„ A magyar népviselet nem más, mint színpadi jelmez.”

„Az etnodivat az alternatív modern nő ruházkodása.”

„Az alkotó egy vagy több elemet kiragadva – pl. a szabásvonalat, a díszítményeket – úgy ment át a hagyományosból, hogy rá lehessen ismerni arra, hogy mit is örökít tovább.”  

„Mind a hagyományos, mind a modernebb alkotásoknál az egykor hagyományos színek használatától el lehet térni, fontos a színek ízléses megválasztása, harmonikus egymás mellé rendelése, a díszítmény és az alapanyag színének harmonikus összhangja, eleganciája.”

A játékban résztvevők gondolatai a harmadik és negyedik állítással kapcsolatban:

„Úgy gondolom, ha a mai ruhakészítésről beszélünk, aminek van valami köze, vagy inspirációként használja a népművészetet - annak bármelyik elemét, ez lehet szabás, mintázat vagy díszítmény, vagy annak elhelyezése, tehát szerkesztésmód, színvilág -, akkor az jóleső érzés, ha ráismerünk, miből inspirálódott a művész. Ez különösen azoknak fontos, akik jobban kötődnek a hagyományokhoz, tehát akik érzelmileg is kötődnek a népművészethez. Nekik igenis fontos lehet az, hogy ráismerjenek, hogy melyik tájegységnek a népviseletéből vagy népművészetéről inspirálódott az alkotó, viszont pl. a „Kis fekete” ruhapályázat megmutatja, hogy ha az alkotók egészen elrugaszkodva, merészen és kreatívan nyúlnak a hagyományokhoz  - legyen az akár szabás, akár díszítmény, akár színvilág tekintetében -, akkor attól egy nagyobbat elrugaszkodva is lehet minőségi ruhadarabokat előállítani.”

„Azért álltam ide, mert úgy gondolom, hogy itt van a legtöbb lehetőség egy kreatív megoldás kivitelére, ez adja meg a legtöbb szabadságot, ha valaki egyrészt szereti akár nyomokban, akár nagyobb léptékekben is felhasználni a népművészeti elemeket, illetve nemcsak az elemeket, hanem akár a teljes repertoárt is bemutatni, akkor itt van jól. Tehát ha én például a színekhez ragaszkodom, viszont formában szeretnék újat alkotni, akkor is megvan a lehetőségem, illetve fordítva, ha formákban szeretnék idézni akár egy adott korszakot, akár egy tájegységet, akkor viszont a színekben vagy a motívumokban el tudok térni. Tehát én úgy érzem, hogy ez a legnagyobb szabadság.”

„Mindkét előttem szólóval egyetértek, és nem nagyon sokkal tudnám kiegészíteni. A saját véleményem nekem is az, hogy habár a kiállított ruhák fazonja annyira nem tetszik, a népi motívumok, a színek az alkotói szabadságot segítik.”

„Hogyha az ember arra vetemedik, hogy ilyen forrásból dolgozzon, és ezt újítani vagy átfogalmazni szeretné, én mindenképpen azt tartanám szem előtt - és ez nekem a vesszőparipám -, hogy olyan minőségi dolgot tudjunk előállítani, ami ezeket a motívumokat, díszítményeket megérdemli. Nagyon fontosnak tartom, hogy ezek a megállapítások komplexen képviseljék azt a nézőpontot, amit mi szeretnénk. Ezért vagyunk itt, és a tegnapi plenáris ülések is erről szóltak, hogy az eredeti dologból próbáljunk meg átörökíteni valamit a mai napok világába, szerintem fontos, hogy minőséget állítsunk elő.”

„Én az „Az etnodivat az alternatív modern nő ruházkodása” állításhoz álltam, mert habár egy eredeti viseletet felvenni 3 óráig tart, és a mozgásomat is korlátozza, ha a jellegében szeretném megmutatni azt, ami esetleg nemzeti vagy népművészeti kincsünk, illetve egy külföldi szemével vizsgálom, mi az ami tetszetős, akkor ennél a ruhánál és ennél a mondatnál maradnék.”

 

2. Kis fekete projekt bemutatása - Híd a hagyomány és a modern között (Farkas Réka)

A kis fekete pályázat célja a hagyományos népviselet újraértelmezése a kis fekete ruha segítségével.  A hagyományos motívumok, technikák, gondolatiság tovább örökítésére törekszik, és ehhez a divattörténet egyik ikonikus, mindenki számára ismert alapöltözékét használja. A pályázatra népművészek, alkotóközösségek, hobbi alkotók, tervezők munkáit várja. A közös kapocs a fekete ruha. Ez a pályázat közös gondolkodás a népviselet megújításáról, hogyan lehet a hagyományt beemelni a modern öltözködéskultúrába. A projekt kis közösségből induló kezdeményezés, létrejöttének története is értéket képvisel. 2017-ben született meg a gondolat a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban dolgozó Nyitott Műhely alkotói közösségében, hogy szeretnének egy közös kollekciót létrehozni. A mesteremberek sokszínűségének egységesítése céljából esett a választás egy alapruhára, a kis feketére. Ez a ruha lehetőséget adott az alkotói szabadság megélésére, másrészt összehangolta a kollekciót. A belső kezdeményezés már akkor sikeres volt, és hamarosan egyre népszerűbbé vált. A Nyitott Műhely öt éves fennállásakor, a pandémiát követően, 2020-ban nyílt lehetőség egy országos pályázat keretein belül arra, hogy más alkotók felé is nyisson a kezdeményezés. A hosszas bezártság, a programok hiánya, az ezekből következő fokozottabb megmutatkozási igény is közrejátszott abban, hogy sikerült megszólítani a designereket, és találtunk tervezői partnereket, például a Kézimunka Akadémiát. Közös kapcsolódási pontok: a minőségi munka, a mesterségbeli tudás, a befektetett munka mennyisége, az egyediségre való törekvés, amelyek segítettek abban, hogy együttműködések alakuljanak ki.

2021-ben, a Magyar Állami Népi Együttes fennállásának 70 éves jubileumi alkalmához kapcsolódóan, a pályázat inspirációs alaptémája a jelmeztárból választott eredeti népviseleti darabok volt. A téma szűkítése, a választási lehetőségek csökkentése annak ellenére, hogy korlátokat szabott, újabb utak, kreatív megoldások keresésére ösztönözte az alkotókat. A pályázat felépítése egyre tudatosabbá vált. Az előkészítő szakaszhoz tartoztak online pályázati tájékoztatók, online előadás-sorozat és egy online kapcsolatépítő alkalom.  Ebben az évben a résztvevők szakmai tudásanyagának bővítése is cél volt.

A pályázatra nagyszámú, 80 alkotótól közel 100 alkotás érkezett. Ezek nagytöbbsége ékszer szett (nyaklánc, fülbevaló, karkötő, öv), vagy táska és öltözék kiegészítő (stóla, kisebb arányban), kevesebb ruha. A zsűrizésen két iparművész (Csergő Noémi, Farkas Réka) és három kézműves népi iparművész (Beszprémy Katalin, Illés Vanda, Péter Szidónia) vett részt. A pályázatnál a Hagyományok Házában elfogadott zsűri szempontrendszer szerint bírált a zsűri, viszont nem annyira szigorúan, ahogy azt a szabályrendszer megköveteli. (pl. formagyöngyök használatát is jóváhagyta) Az engedményekkel a cél az volt, hogy olyan alkotókat is megtaláljon a pályázat, akik nem tartoznak a Hagyományok Háza holdudvarába. Több tárgynál egyetértésben dolgozott a zsűri, akadt viszont olyan vitás darab, ahol élesen elvált a kézműves és iparművész szemlélet. Papp Csilla sujtásos műanyag gyöngyökből elkészített, harsány ékszerét a kézművesek giccsesnek és eltúlzottnak, míg az iparművészek egyedinek és figyelemfelkeltőnek találták.

A tárgyak vizsgálata, értékelése közben felmerültek a következő kérdések: „Mi az, amit mi elegánsnak tartunk? Egy minőségi kézműves tárgy lehet-e ünnepi? Milyen alkalomra születnek a tárgyak? Kiket szólítunk meg?

A Kis Fekete pályázat díja és a projekt csúcspontja a divatbemutató volt. 2020-ban a Corvinus Néptánc Együttes táncosai Deffend Irén közreműködésével és a Kézimunka Akadémia két tervezőjének segítségével egy klasszikus divatbemutató keretében különböző szakmák köré csoportosítva mutatta be a 2017-es és a 2020-as projektév legsikeresebb alkotásait. Az eseményre kiemelt időpontban, augusztus 20-án került sor a Hagyományok Háza előtti Corvin téren. 2021 szeptemberében már külön programként jelent meg az esemény a Hagyományok Háza programjában. Nemes Szilvia néptáncos koreográfus rendezésben a pályázatra beérkezett alkotásokból egy újabb kontextusba helyezve, a divatbemutató divatszínházzá alakult. Az előadásban a kis fekete ruha története egy ismertető narrációval és az eredeti viseleti darabok együttes bemutatásával jelentek meg. A kiválasztott zenekar, az Ötödik Évszak nemcsak hagyományos népzenét játszott, hanem reflektálva az alkotásokra feldolgozásokat és sanzonokat is. A bemutató hangulatában ezzel megjelent egy finom, nőies vonal, aminek tetőpontja Varga Veronika népzenész cselló produkciója volt.

A célközönség meghatározása is jelentős fontosságú volt ebben a projektben. „Öltözz te is Kis Feketébe” címmel az Ördögkatlan fesztiválon és a Mesterségek Ünnepén is bemutatkozott a projekt, és az adott helyszínek női látogatóinak visszajelzéséből a következő konklúzió született: a közönség szerette a kezdeményezést, a fekete ruha és az öltözködés jó hívószavak voltak, széles közönséget érintettek meg. A pályázatra beadott alkotások fotózásánál a Hagyományok Háza munkatársait is bevonódtak, így lett személyesebb a történet.  

A legsikeresebb darabok egy katalógusba kerültek, ahol az alkotók neve mellett modellfotók és a beérkezett tervdokumentációkból kivett leírások is megjelentek, ezáltal a kiadvány nemcsak látványos, hanem szakmailag is hasznos és értékes lett.

A pályázati anyagok elemzése során észrevehetők az alkotók alapvető tervezési elvei. Az inspirációs anyag feldolgozásának lépcsői a következők voltak: kiválasztás, kiemelés, feldolgozás. Az inspirációs tárgyválasztás indoklásánál a pályázók az egyes néprajzi tájegységekhez való személyes kötődésüket jelölték meg (származás vagy személyes élmény). Több esetben a mester technikai tudásához illeszthető motívumot vagy motívumokat emeltek ki. (például a szálán varrott gyimesi ing hímzését a gyöngyfűzők és a szövők is könnyen fel tudták dolgozni). Két esetben megfigyelhető (Tóth Boglárka csipke-szett, és Szélyes-Szluka Brigitta kalap fodor dísszel), hogy az eredeti tárgytípus funkciójára is reflektált a feldolgozott alkotás. A pályázók nagy arányban választották a kalotaszegi kötény feldolgozását a viseletdarab és tájegység technikai gazdagsága miatt; és a gyimesi szálán varrott inget, geometrikus fekete-fehér mintája miatt. A geometrikus mintát modernként értelmezték. Megfigyelhető és jellemző gyakorlat a népi iparművészek tervezői folyamatában az, hogy az eredeti tárgy motívumát más technikával, esetleg más színben dolgozzák fel. Ezáltal, habár a motívum megegyezik, az összhatás megváltozik. Erre jó példa Kamocsay Judit – Turós Istvánné csipke stólája. Az átemeléssel az eredeti motívumszerkezet is felbomlott, amivel felmerült az a kérdés, hogy az anyag, forma, funkció, szín, technika együtteséből mennyi elemet kell vagy lehet kiemelni ahhoz, hogy a tárgy az eredetihez hasonlítson, de modern legyen. Dancsecs Diána a technika, motívum, szín, anyag megtartásával olyan modern borítéktáskákat készített, ahol az eredeti szirony technika tökéletesen illeszkedik egy modern tárgytípushoz. Halmai Edina és Somos Veronika türkiz öv és karkötő feldolgozásában a tárgy eredeti funkciója is visszaköszönt. A gyimesi mellyesek geometrikus motívumvilága egy olyan alkotót is megszólított, aki nem népművészeti technikával dolgozik: Czicásné Petre Szabina tűzzománcos a gyimesi mellyesek motívum és színvilágát hozta vissza ékszerkollekciójában.

Az Kis Fekete kolozsvári divatbemutatója során kiderült az is, hogy körbe kell járni a kis fekete ruha fogalomkörét, mivel az egy polgári világ ruhadarabja és a határon túli vagy falusi közösségekben élők számára idegen lehet. Erdélyből két alkotó adott be pályamunkát: Vargyas Melinda, aki a székely szoknyák csíkritmusát dolgozta fel, és Kádár Zsófia, aki a kalotaszegi mellyes alapján készített egy konfirmálása is felvehető öltözetet. Itt fontos megemlíteni, hogy az alkotó a ruha funkciójában is gondolkodott, és javaslatot tett a viselési alkalmakra is. A kiválasztott pályamunkák közé bekerült Fontányi Gabriella és Pálinkó Noémi közös poncsó-maszk kollekciója, ami reflektált a pandémiás helyzetre. Emellett az alkotás értékét növeli, hogy anya-lánya páros közös munkája. Két esetben figyelhető meg egy népi iparművészeknél kevésbé alkalmazott tervezői koncepció, amikor a sík motívum alakul át formává. Kovács Andrásné a kalotaszegi kötény forgórózsáját alakította vesszőtáskává, és György-Dávid Anita a székelyföldi kötény hímzésmintájából alkotott ékszereket.

Három esetben történt az inspirációs anyag teljes újraértelmezése: Puha Magdolna a kalotaszegi kötény ritmikáját és kállai kettős színvilágát olyan szinten alakította át, hogy abból teljesen új tárgyak (stólák) születtek. Nagy Gyöngyi formagyöngyöket használt gyimesi mellyesek feldolgozásához, de a színeket, funkciót, anyagot, technikát teljesen megváltoztatta. Somos Veronika és Halmai Edina piros nemez-bőr öv-fülbevaló-nyaklánc szettjénél is csak a motívumok geometrikus formavilága az, ami megőrződött az eredetiből.

Megvitatható kérdés az, hogy mennyire érdemes teljesen átértelmezni az autentikus darabokat, annak érdekében, hogy modern öltözet kiegészítők, viseletek készüljenek. Meg tudjuk-e találni ezeket a jó arányokat? Mennyire térhetünk el a Hagyományok Háza zsűri szempontrendszerétől, ha a cél újabb alkotók bevonása? Hol van az elkészült kortárs népi iparművészeti viseleteknek helye a mai öltözködésben?

A 2022-es alkalmazott néprajzi konferencia közös gondolatai ebben a pályázatban is megfogalmazódnak: fontos az eredeti tárgyválasztásnak alapos indoklása, lehetőleg autentikus tárgyak közül érdemes választani, az alkotó felelőssége, hogy jól felkészült legyen, magas technikai tudással rendelkezzen, kellő alázattal nyúljon a feldolgozandó tárgyakhoz, és pontosan határozza meg koncepcióját és a tárgyalkotás célját.

 

3. Kerekasztal-beszélgetés

A szekció utolsó részében folytattuk a közös gondolkodást arról, hogyan lehet összekötő híd a népi iparművészet a hagyományos népművészet és a modern öltözködéskultúra között? A beszélgetés első része a viselet mint jel témaköréhez kapcsolódott, vagyis, hogy a ruhának (viseletnek) milyen jelző szerepe volt a falusi közösségekben, egyáltalán mit üzentek a ruhák egy paraszti kultúrában? Hogyan vált szét a hétköznapi öltözködés az ünnepitől, majd később hogyan uniformizálódott.

A beszélgetés a folytatásban a ruhaanyagok használatának kérdéskörét járta körül. Milyen anyagokat használtunk a paraszti viseletben, hogyan jutottunk el a természetes anyagoktól a műanyagig? Hogyan hatott ez a népviseltre, milyen mintákat és változásokat idézett elő? 

A kerekasztal azzal a kérdéssel zárult, hogy van-e ma egyáltalán divat, beszélhetünk-e ma paraszti divatról? Visszatérünk-e a népi öltözködéskultúrához, ha igen, miben? Anyaghasználatban, ruhastílusban vagy épp identitásunk kifejezésére? Tudatos vásárlóként mik a mai trendek és mit tehetünk, hogy tudatosan öltözködjünk? 

 

A szekcióvezető tapasztalatai, meglátásai, a visszajelzések alapján pár gondolat

A szekció a témák miatt egyrészt innovatív és kreatív volt, de túl kompakt is, ami azt jelenti, hogy nem mindenki tudott kapcsolódni. A hímzők és viseletkészítők hagyományosabb néprajzi előadásokat vártak volna. Az egyetemisták viszont nagyon nagy érdeklődéssel és nyitottsággal hallgatták a szekció beszélgetéseit.

 

Milyen témák, kérdések merültek föl, ami fontos lehet a továbbiakban?

Megfogalmazódott a hozzászólásokból, hogy több innovatív divattörténeti előadásra lenne szükség. Ki kellene tágítani a kereteket úgy, hogy a fókuszban a népművészet maradjon. A Konstrukció-Rekonstrukció-Adaptáció hármasából az adaptálhatóság kérdését találták a legfontosabbnak a résztvevők. Többen megfogalmazták azt, hogy ha divatról van szó, akkor hangsúlyos a női divat kérdése, szemben a férfiakéval. Több férfidivatról szóló, tematikus előadásra lenne szükség. A fiatalok a divat és a social média unformizáló hatásáról is hallanának többet, ill. néprajzi ismeretük nem lévén, szívesen tanulnának a népviseletről is az egyetemen.

 

Összeállította: Czingel Szilvia

 

Többi szekcióülés összefoglalója