Tar­ka-bar­ka ro­ko­lya - Kö­szön­tő

Ötödik alkalommal hirdettük meg rajz- és alkotópályázatunkat a Hagyományok Háza Nyitott Műhelyében. A kiírás kettős célt szolgált: egyrészt, hogy a gyerekek vizuális alkotómunka közben ismerkedjenek meg a kárpát-medencei népviseletek motívumaival, formavilágával, másrészt, hogy megízleljék a közös gondolkodás és a csoportban alkotás örömét.

Ez az év, habár nehéz volt mindenkinek, igyekeztünk reményt adni az alkotás nyújtotta örömmel.

A pandémiás helyzetben kétszer is meghosszabbítottuk a határidőt, hogy a pedagógusoknak legyen lehetősége az iskolában is vezetett foglalkozások keretében befejezni a munkákat. Boldogan láttuk azt, hogy több helyen családok dolgoztak együtt, és a szülő volt az, aki irányította a munkát, motiválta a gyerekeket.

Nagyon nagy örömünkre szolgált, hogy több mint ezer pályázat érkezett. Hihetetlen közösségi erő rejlik abban, hogy az ország különböző pontjain ugyanolyan határtalan lelkesedéssel dolgoznak nevelők, tanárok, családok és ennyi mindenkinek fontos a hagyomány megőrzése, felkutatása. Rengetegen küldtek be alkotásokat a határon túlról, Felvidékről, Erdélyből, Vajdaságból.

 A zsűrinek nagy fejtörést okozott, hogy ennyi munka közül kiválassza azokat, amik díjazásban részesülnek.

Köszönjük a pedagógusoknak a rengeteg belefektetett energiát!

Példamutatónak tartjuk Major Enikő tanárnő munkáját Monorról, aki egy egész iskolát mozgatott meg az online világban és vagy kétszáz rajzot töltött fel egy maga hajnalokba nyúlóan. A beküldött alkotásoknál látszik, hogy a gyerekek a néphagyománnyal kapcsolatosan is kaptak több információt, megfelelően előkészítésben részesültek.

A pályázatunk nem csak egy rajzpályázat, itt cél a csapatmunka, és a komplex feladatmegoldás, amelyben pedagógus, gyermek partnerként, aktív résztvevőként dolgozik össze. Jó példa erre a Móri Dr. Zimmermann Ágoston Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, ahol Pánczél Anna Mária tanárnő a helyi tájházba vitte el a gyerekeket, beöltöztette őket viseletbe, eljátszatták egy család életét és ez alapján készültek a rajzok.

Köszönet jár Makóról Maráczi Margit tanárnőnek, aki szintén több évfolyamnak adott munkát a pályázattal. A 11. osztály digitális alkotásai jó példák arra, hogyan lehet jól használni a modern technikai eszközöket az oktatásban. A gyerekek különböző digitális kollázsokat készítettek.

A pályázat során születtek mesekönyvek, játékok és érdekes térbeli alkotások is, ezek mentén rendeztük be szűk válogatásból virtuális kiállításunkat. A rendhagyó formák új megoldásokat jelentenek a diákok motiválására, a népművészet kincseinek újszerű felfedezésére.

Gratulálunk minden alkotónak!

 

Farkas Réka

a Nyitott Műhely vezetője

Szár­nya­ló ze­nei öt­le­tek

Május 2-án ismét izgalmas zenei kísérletnek lehetünk szem- és fültanúi, a Hagyományok Háza Népzenei inkubátor programjában, ezúttal ugyanis három tehetséges és kreatív népzenész öltöztet új köntösbe egy közismert magyar népmesét, A szorgalmas és a rest leány történetét. A Cinka triót Paár Julcsi mentorálja.

Érdekel a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!