Variánsok, érdekességek
Mesénknek sok változata volt, a Székelyföldön különösen népszerű lehetett, Kriza maga is két szöveget gyűjtött. Érdekes filológiai, szövegtörténeti kérdésekhez vezet a gyűjtők-lejegyzők és kiadók személyének és módszertani elveinek vizsgálata. Egy variáns, A rossz fonóleányból lett királyné Kriza János híres székely népköltészeti gyűjteményében, a Vadrózsák-ban jelent meg 1863-ban. Ebből talán arra következtetne a kedves olvasó, hogy akkor ez is egyike a - Kriza szóhasználatával - “egyszerű “székely embörök” jóizű szája” szerinti meséknek. Kovács Ágnes mesekutató (Faragó Józseffel vitatkozva) azonban amellett érvel, hogy ez, tulajdonképpen az összes háromszéki mesével együtt, egy Kiss Mihály nevezetű unitárius lelkész, Kriza munkatársa meséje (természetesen az eredeti, szóban elhangzott népmese alapján megírva). Kriza ugyanis nemcsak személyesen járt a mesék után, hanem kis gyűjtőhálózatot szervezve, a kor szokása szerint, helybeli értelmiségiekkel levelezve állította össze munkáját. De mivel ő - a modern tudományosság úttörő képviselőjeként - ahol tapasztalta, hogy "ügytársa" már irodalmi nyelven és stílusban át is írta a személyesen meghallgatott, majd emlékezetből lejegyzett mesét, ott habozás nélkül visszaküldte, hogy a székely nyelv és stílus szerint “visszafordítsák” a szöveget. Így Lőrinczi Elek iskolamester gyűjtéseit Kiss Mihály “székelyesítette” - természetesen a saját mesemondói-írói képességei szerint, vagyis saját egyéni stílusjegyeit rajtahagyva a szövegeken.
Lásd Kovács Ágnes: Kriza János népmeséinek hitelessége. In: Kriza János és a kortársi eszmeáramlatok. Tudománytörténeti tanulmányok a 19. századi folklorisztikáról. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982. 36-37.; és lásd még a Kriza János és mesegyűjtői című fejezetet: Domokos Mariann: Mese és filológia. Fejezetek a magyar népmeseszövegek gyűjtésének és kiadásának 19. századi történetből. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2015. 95-107.)
Kriza A rossz fonóleányból lett királyné-ja a kultúrpolitikai viharokat is átélte: a Vadrózsák más meséivel együtt ezt is átdolgozta Kormos István költő, meseíró, és a királynéság (címbeli) kihagyásával, A rossz fonó lány címmel jelentette meg A csókalányok című kötetben (Móra Kiadó, 1972). Érdekessége még, hogy a Grimm-mesékből ismert AaTh 500 (Pancimanci)-típussal kombinálódott, a fonásban itt Tánci Vargaluska segít, az ő nevét kell kitalálnia a lánynak, a három vénasszony csak a mese végén kap szerepet.
A rest leján című, szintén bukovinai székely, kakasdi variánsnak nem a címe vagy a szerzősége, hanem a cselekménye érdekes: nem három, csak egyetlen öregasszony szerepel csak a mesében. Ő segít a lánynak, ő kopog be egyedül a királyhoz, hogy elpanaszolja, mennyire megcsúfult a sok fonástól, így menekül meg a “leleplezéstől” a leány. E szokatlan változatot az andrásfalvi származású tanítónő, Kelemen Emma jegyezte le Kakasdon, az idős Mátyás Borbála meséje volt. Olvasható itt: Höfler Lajosné Kelemen Emma: Bukovinai székely népmesék. Bonyhád, 1998. 67-69.
Humor, interaktivitás
Andrea mesemondói stílusához hozzátartozik az interaktivitás, amelynek stúdiókörülmények között is megtalálja a formáját.
Kiszól a közönséghez a mese folyamán többször. Néha (költői) kérdéseket tesz föl: “Tán olyan rusnya vót szegény? Dehogy, ő vót a legszebb lány a faluban!”, “...Akkor biztos púpos vót szegény s nem tartotta magát egyenesen…?!” Akkor mi lehetett a baj? “; “Biztos elmondjam végig, nem fogtok megijedni…?!”. Néha a közönség helyett “válaszol” is önmagának: “Szinte hallom, hogy mondjátok ott a képernyő másik oldalán, hogy: “ Lusta vót!”” Igazatok is van…!”
A mese végén pedig a hallgatósághoz fordulva kérdés-felelet és következtetés formájában fogalmazza meg a mese tanulságát: “Szeretném megkérdezni tőletek, hogy mostanában láttátok-e a három nenőt? (…) Nem, ugye hogy nem? Tudjátok-e, mért? Mert ennyi liánka a világon, aztán fehérnépi munkát nem még akar végezni. Annyi dóga van a három nenőnek, nem érdemes rájuk várni, érdemes megtanulni szőni, fonni, varrni, hímezni! Itt a mese vége, fuss el véle!”
A “kiszólásnak” egyik másik fajtáját is megfigyelhetjük. A zavaró körülményekre adott jó reakció az, ahogyan a felvételbe behallatszó harangszót beleszövi a mesei történésbe: “S aztán, ahogy szólt a nagyharang – ahogy halljátok...”
Andrea a humoros elemeket is szereti fölhasználni a mesemondásában. Két példa álljon itt:
„Kezd a lány megijedni, hogy kiderül majd, nincs kelengyéje, se ing-gatya, se a születendő gyermek ruhája, ő nem szőtt-font magának semmit “...(...) „...na de a Jóisten elrendezi ezt a fiatalokkal, a férfiember rózaszín szemüveget tesz föl a férfiember az orra hegyire s bizony ez a fiatalember olyan szerelmes volt, hogy nem nézett bele a nagy ládába...”. A lakodalom után a lánynak újdnsült férjéhez kellett költöznie: ämennie kellett a sárkánybarlangba - hogy mondjam szebben? - , hát ahol laktak, anyóspajtáshoz.”
De ez a mese maga is szinte „adja” a lehetőséget a komikus elemek kihasználására, leginkább a vénasszonyok külsejének részletezésével: „Jaj, ecsémuram, én is olyan szép vótam, mint a kend felesége! Gyertyavilágnál aggyig-aggyig hímezgettem, aggyig-aggyig varrogattam, hogy a szemeim így kigúvadtak, hogy velem ijesztgetik a gyermekeket!”, vagy: „...aggyig-aggyig nyövesztettem a senekemet a szövőszéken, hogy így megnőtt!” stb. De mesemondónk még fokozza is a hatást. Amikor háromszor is teljesíti az öregasszonyok segítségével az anyósa által adott feladatot a fiatalasszony, meghívják “anyóspajtásék” a három, rokonnak, „nyámnak” mondott csúf vénasszonyt ebédre. Két nenő befér az ajtón, a harmadik a „seneke” miatt – még oldalt fordulva sem, az ajtót kellett megbontani neki!
Mesénk egyik forrása: Fábián Ágostonné
„Eőadásában a mese halálosan komollyá válik, hiszen a mesékben minden megtörténhet, és ami megtörténik, az maga a valóság. Sokféle története tündérekkel, tréfákkal, hazugságokkal nemcsak szórakoztat, hanem nevel és tanít is.”- írta róla Kovács Ágnes népmesekutató.
Fábián Ágostonné Györfi Mária, „Márika néni” bukovinai székely mesemondó, aki 1947–48-tól haláláig Tolna megyében, Kakasdon élt. Mesemondó család tagja, meséit apjától, nagyanyjától, nagyapjától tanulta, de olvasmányaiból is merítette. Sebestyén Ádám, a bukovinai székely népmesék gyűjtője Fábián Ágostonnétől százötven mesét vett hangszalagra. Meséi hanglemezen is megjelentek. Mesemondását már leginkább a folklorizmus jelenségeihez lehet sorolni. Dajkaként a kakasd-belaci óvodában gyerekeknek mesélt, 1973-tól a Székely Népi Együttes mesemondója volt. Egy ideig a Tolna megyei Népújság meserovatában közölték gyermekeknek szóló meséit: Mári néni meséi címmel. Alkotó mesemondó, a közönség elvárása szerint változtat a meséin, egy meséből tízet is ki tud alakítani. „Sok eszembe jut a régi mesékből, s amit elfelejtettem, azt kialakítom. S így alakul a mese.”– mondja. Mesemondása halála után is mintaadó példaként szerepel a bukovinai székelyek körében.
A Hagyományok Háza egyik kiadványának CD-mellékleteként megjelentettük Fábián Ágostonné antikvár bakelitlemezének teljes anyagát, elérhető ITT
