A Hagyományok Háza Nyitott Műhely Rejtett kincsek-szekrénytitkok felhívására 57 darab pályázat érkezett.
A Hagyományok Háza Nyitott Műhelye online pályázatot hirdetett egyének, hobbi alkotók, kézművesek, designerek számára, amiben arra ösztönözte az érdeklődőket, hogy fedezzék fel és ismerjék meg nagyszüleik múltját, tárgykultúráját, ezzel kapcsolatban saját elfeledett hagyományaikat, kézműves örökségünket. A kiírás további célja volt az újrahasznosítás, gondolkodásmódunk átalakítása, a kézimunkával töltött idő felértékelése.
Régi, szekrények alatt megbújó néprajzi tárgyakat és azok újabb funkcióit kerestük.
A sok történet és tárgy közül nehéz volt kiválasztani azokat, amelyeket tárgyi és szakmai díjazással tudtunk értékelni.
A zsűri tagjai - Kovács Bence néprajzkutató és Benedek Krisztina néprajzos, közművelődési szakember - a beküldött anyagokban a néprajzi értékeket, a Hagyományok Háza által képviselt értékrendet kutatta, továbbá azt is elemezték, hogy sikerült-e új funkciót találni a tárgyaknak.
A beküldött anyagok rendkívül érdekesek voltak, köszönjük, hogy megosztották velünk kincseiket!
Hajdúné Kovács Marcsi: Menyecske kendő
Története:
Az én féltve őrzött kincsem keresztanyám hagyatéka. Ő volt a pótnagymamám, 9 hónapos korom óta napközben nála nevelődtem. A múlt század elején még ő is sokszoknyás fiatalasszony volt, aki a helyi népviseletben járt. Azután, mikor már gyárba járt dolgozni, sorra hagyta el viselete darabjait – bekerültek a fiókos szekrény aljába, emléknek.
Gyermekként csodáltam a ládafiából előkerülő szebbnél szebb ráncolt szoknyát, réklit, hímzett inget.
A kincs, ami rám talált, egy kikötött kendő, melyet bizonyosan fiatal, gyermekes asszonyként hordott, majd jóval később bekerült a televíziójuk alá asztalterítővé lefokozva.
Rágta moly és egér, de a lényeg megmaradt - a visszafogott színű, cirkalmas monogram: Bözsike. És megmaradt a lyukacsos, gyönyörű fehér hímzése.
Szerettem volna újra kikötött kendővé tenni és viselni a tánccsoportomban, de sajnos olyan helyeken sérült, ami ezt nem tette lehetővé.
Vágyok arra, hogy egyszer meghímezzem és büszkén viseljem.
Értékelés:
A történet fényében a tárgy emocionális értéke megkérdőjelezhetetlen, de a finom részletekre tekintve kijelenthető, hogy technikailag is igazán bravúros darab. A tárgytípus – nevezzük menyecskekendőnek – sajátossága a finom kivitel, a különlegesen aprólékos díszítmény azonban valóban dicséri az alkotó türelmét és kézügyességét, a biztos kézzel kihímzett betűket pedig bizonyára hímzők örömmel dokumentálnák.
Kovács Erzsébet: Fityula
Története:
Temerinben fityulát hordtak az asszonyok a fejükön. Esküvő után levették a menyasszonyi pártát, és a kontyra fityulát tettek. Régi viseletek után kutattam, és kerestem a még megmaradt darabokat. Véletlen került a kezembe Mazán Katalin fityulája, ő varrt mások részére is. Egy sötétkéket készítettem kékfestő ruhához, amit Nádi Karolina az esküvője napján vett fel. Nagy örömömre, megtiszteltetésnek éreztem, hogy ezen a szép napon a munkámmal ott lehettem. Újra éledt a fityula a fiatal menyecske fején és körbe ölelte a kontyát.
Értékelés:
Igényes megvalósítású, szép állapotú darabok. A képek és a történet igazán megfelelően dokumentálttá teszi a főkötőként, fityulaként meghatározható tárgyakat.
