Mu­zsi­ká­ló Ma­gyar­or­szág 2020-2021

Jelentkezési határidő
2020. szeptember 30. 23:59

Közlemény változásokról

Tájékoztatjuk a tisztelt Pályázókat, hogy az ügyfélszolgálatra érkezett visszajelzések és a COVID-19 helyzetre való tekintettel a meghirdetett Muzsikáló Magyarország 2020-2021 felhívás kapcsán az alábbi  rendelkezések is figyelembevehetőek a pályázat benyújtása során:

  • A heti 4 alkalom (napi min. 3 óra) helyett, a heti 12 óra teljesítést is elfogadható, azaz összevonható a napi 3 óra zenélés, így kevesebb nap alatt is teljesíthető a heti 12 óra muzsikálás.
  • Amennyiben a zenekar által megkeresett étterem (a COVID 19 világjárvány okozta fertőzés, vagy gazdasági okok miatt) csak részben tud részt venni a programban, kérjük, hogy a ezen a  linken elérhető nyilatkozatot töltse ki a pályázati felhívás 05_hozzajarulo_nyilatkozat elnevezésű dokumentum helyett.

(Ebben az esetben az éttermi muzsikálás helyett a zenekarok a pályázati felhívás C pontja harmadik bekezdésében ismertetett módon teljesíthetnek, azaz az adott hónapban 1db cigányzenei tartalmat hordozó legalább 30 perces vagy 4 db egyenként legalább 10 perces felvételt készítenek el és töltenek fel a Támogató által megjelölt online felületre. Azonban az étterem újbóli megnyitását követően, annak vállalnia kell, hogy biztosítja a zenekar számára a heti 12 óra muzsikálási óraszámot.)

 


 

A Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt., mint a Miniszterelnöki Kabinetiroda Kezelő szerve és a Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. által közösen, a Hagyományok Háza szakmai segítségével az idei évben is meghirdeti a Muzsikáló Magyarország programot, melynek beadására 2020. szeptember 30-ig van lehetősége a pályázni kívánó zenekaroknak. A részletes felhívást és mellékleteket az alábbi linkeken érhetik el.

A csár­dás nyol­ca­dik örök­sé­günk!

2024. december 4-én, Paraguay fővárosában, Asunciónban az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Kormányközi Bizottságának 19. ülésszakaszán egy újabb magyar kulturális kincs nyerte el a világ figyelmét és elismerését, ami ezennel már a nyolcadik örökségünk. 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!