Csí­ki Vi­rág: Vi­rág­zó mennye­ze­tem

Hivatásos fiatal alkotó
Törökbálint

 

Mindig is szerettem nagyban gondolkodni, így azzal, hogy bútorfestést kezdtem tanulni 2017-ben, nyilvánvalóvá vált az is, hogy meg fog születni bennem az igény egy egész kazettás mennyezet megfestésére. Nagy hatással volt rám Gaál János festett mennyezete, mellyel a 2015-ös ONK-n találkoztam, illetve mesterasszonyom, Ament Éva tudása és személyisége is. Sejtettem, hogy egyszer neki is fogok, de legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy sikerül befejeznem is. A 81 db 44x66 centiméteres kazettából álló mennyezet törökbálinti házunk mennyezetére készült, a Kovászna megyei Zabola református templomának mintáinak feldolgozásával. Első 30 darabját a 2020-as ONK-ra küldtem be márciusban, a többi 51 azóta készült el. Egy nap (mintától függően) 3-6 kazetta mintáját festettem meg, előrajzolás nélkül. Hatalmas élmény, hogy ennyi időt szentelhettem alkotásra, ennek gyümölcseit szeretném most bemutatni.

csikivirag

 

<< Vissza a többi pályázathoz

Ün­ne­pé­lye­sen meg­nyi­tot­tuk az új éva­dot

A Hagyományok Háza 2025/2026-os évada a magyar népi kultúra sokszínűségét és kortárs értelmezésének keresztmetszetét nyújtja: színpadi táncos és zenés produkciók, tudományos és ismeretterjesztő előadások, múzeumi tárlatok, valamint a rendszeresen visszatérő táncházak gazdag kínálata jellemzi az intézményt. 

Nagy­sza­bá­sú di­vat­be­mu­ta­tó

A Hagyományok Háza idén ismét meghirdette országos tervező pályázatát „Kis fekete” címmel, célul tűzve, hogy a magyar népi hagyományok gazdag motívum- és formai kincse a kortárs divat nyelvén is megszólaljon. A pályázatra beérkezett legjobb alkotásokat a nagyközönség október 11-én, szombaton, 17 órától tekintheti meg egy látványos, immerzív divatbemutató keretében Budapesten, a Hagyományok Házában.

Em­lé­ke­im Var­gyas La­jos­ról

Dr. Pávai István írását lehet olvasni a Hagyományok Háza Blogban Vargyas Lajosról, Széchenyi-, Erkel Ferenc-, Magyar Örökség- és Prima Primissima-díjas népzenekutató, néprajztudósról, emléktáblájának egykori lakóházának falára kerülése kapcsán.

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!