Ger­gely Eri­ka és Sza­bolcs: Kin­cses­lá­da

Családi kategória
Székelyföld

 

A történetünket egy Wass Albert idézettel kezdem:

„Tiszteld őseidet, mert rajtok keresztül nyertél életet és örököltél Istent és Hazát.”

A férjemet és engem már rég foglalkoztat a régi tárgyak megmentése, felújítása. Ő jelenleg Csíkszeredában, a Vámszer Géza népiskola restaurátor szakán bővíti a restaurálással kapcsolatos ismereteit, én pedig Székelyudvarhelyen az Artera alapítványnál meghirdetett bútorfestő képzésen igyekszem tanulni. Mikor láttuk ezt a pályázatot, éreztük, hogy eljött az ideje annak, hogy a padlásról előkotorjuk a férjem nagyapjának a katonaládáját, aki 1940 és 1944 között volt katona. Ezt a ládát a férjem restaurálta, én pedig megfestettem, és büszkén mutathatjuk gyerekeinknek, hogy ez valamikor sok-sok évvel ezelőtt a dédnagyapátoké volt, és ahelyett, hogy szemét lenne, a ház ékességévé vált. A festésnél a háromszéki mintastílust használtam.

Most van időm alkotni

 

<< Vissza a többi pályázathoz

 

A Ha­gyo­má­nyok Há­za is „fesz­ti­vá­lo­zik”

A nyári hónapokban a Hagyományok Háza is „fesztiválozik” - a Ház színes programkínálatával számos nyári fesztiválon találkozhat a közönség, így a Gombaszögi Nyári Táborban, a Művészetek Völgye Folkudvarában, a Mesterségek Ünnepén és a Tusnádfürdőn megrendezett Tusványoson is. 

Me­sék, ame­lyek össze­köt­nek

A 34. Művészetek Völgye fesztiválon a Hagyományok Háza Folkudvara idén is különleges élményekkel várja a látogatókat: minden este 20:30-tól élőszavas mesemondók lépnek színpadra, hogy a magyar néphagyományok kincsestárából merítve varázsolják el a közönséget. 

Fesz­ti­vá­loz­ni men­tünk!

Nyári szünet miatt az intézmény 2025. július 28. és augusztus 18. között zárva tart, ebben az időszakban az épület látogatása szünetel, a kiállításaink nem elérhetőek és személyes jegyvásárlásra sincsen lehetőség. A Házban működő Vigadó Bisztró is zárva lesz – a látogatók sem kávézni, sem ebédelni nem tudnak majd a megszokott helyszínen. 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!