Ko­vács Ger­zson Pé­ter

TranzDanz

Kovács Gerzson Péter néptáncosként kezdte táncművészeti karrierjét, a Bartók Táncegyütteseben, Tímár Sándor tanítványaként. Később társaival megalapította a Summásokat, az első autentikus stílusban dolgozó hivatásos kamaraegyüttest, majd több amatőr néptánccsoportot vezetett (Avas Együttes, Csepel Együttes).

1987-ben alapította meg kortárs táncegyüttesét, a TranzDanz-t, ezt a folyamatosan megújuló társulatot, ahova a klasszikus balett, a kortárs tánc és a néptánc legtehetségesebb szólistáit, művészeit hívja meg. Zenész társai szintén a zenei élet legkülönbözőbb területeiről érkeznek: az elektronikus zajzenétől a neoklasszikus kortársig, az akusztikus ethno-jazztől az innovatív DJ-kig, a népzenétől a korabarokkig. 

1989-től 3 évig Franciaországban dolgozott a Ballet du Fargistan táncos-asszisztenseként, majd ismét Magyarországon, folytatta a TranzDanz-zal megkezdett munkát. 1996-ban Londonban a Laban Center-ben látványtervezői diplomát szerzett (Visual Design for Dance).

1992-ben a korszak legrangosabb kortárs koreográfiai versenyén, a Rencontres Choreographiques Internationales de Bagnolet-en (Párizs) elnyerte az ADAMI Előadói Díját és a Zsűri Zenei Különdíját. 1993-ban a Fővárostól az év Legjobb Altenatív Produkciója Díjat kapta. A Co-Ax című produkció 2000-ben a III. Országos Kortárs Összművészeti Fesztiválon a zsűri Előadói Díját, 2001-ben a IV. Fesztiválon a Coda című produkcióval a zsűri Produkciós Díját, és a darab táncosa a Legjobb Táncosnő Díját, a Magyar Stúdiószínházi Műhelyek XIII. Fesztiválján a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma megosztott alkotóközösségi díját, a darab zeneszerzője – Dresch Mihály – a legjobb zenéért járó díjat kapta. 2003-ban a Tánc Fesztiválján Kovács Gerzson Pétert a Legjobb Férfi előadó Díjával tüntette ki a zsűri.
2006-ban a magyar tánc-szakma Harangozó Gyula Díjjal, a hazai kortárs tánc független szakértőiből álló zsűri Lábán Rudolf Díjjal tüntette ki, 2009-ben a Magyar Táncművészek Szövetségétől az Évad Legjobb Alkotója Díját kapta meg, 2010-ben ismét Lábán Díjban részesült, és XIII. Országos és Nemzetközi Kortárs Összművészeti Találkozón a re-DNS című produkcióval a Fődíjat hozta el. 2014-ben az előző évben készített, Lábán Díjra nominált DiverZity című produkciót elismerve az Évad Legjobb Alkotója Díjat kapta.

Kovács Gerzson Péter – a TranzDanz mellett – dolgozik más kortárs tánc produkciókban, drámai színházakban, 2013-ig, 8 éven át a Magyar Állami Népi Együttes társ-rendezője, koreográfusa, látványtervezője volt…

A TranzDanz játszott Párizsban, Londonban, Berlinben, Tel Avivban, Toulouse-ban, Liechesterben, Erhlangenben, Potsdamban, Bukarestben és Frankfurtban, Gyergyóban, Koppenhágában, Veszprémben, New Yorkban, Amsterdamban, Szingapúrban, Varsóban és Lublinban, Hamburgban, Montrealban, Lille-ben, Temesváron, Biarritzban...

Kovács Gerzson Péter a MU Színház egyik megalapítója, 1994-től 2002-ig Művészeti Vezetője. Irányítása alatt a MU Színház az ország legjelentősebb, nemzetközileg is elismert, független kortárs befogadó színházává vált.
A legjelentősebb európai kortárs tánc hálózat, az Aerowaves magyar képviselője volt 8 éven át, később az NKA Táncművészeti Kollégiuma, majd az Imre Zoltán Program kurátora.

Jelenleg is, immár 32 éve, a TranzDanz művészeti vezetője, koreográfusa, látványtervezője. 

 

A csár­dás nyol­ca­dik örök­sé­günk!

2024. december 4-én, Paraguay fővárosában, Asunciónban az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Kormányközi Bizottságának 19. ülésszakaszán egy újabb magyar kulturális kincs nyerte el a világ figyelmét és elismerését, ami ezennel már a nyolcadik örökségünk. 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!