A Magyar Állami Népi Együttes legújabb bemutatóját a női test, lélek, esszencia varázslatának szenteli. A Nap felbukkanása előtti, várakozással teli pillanatoknak. Teszi mindezt az ősi szimbólumok nyelvén. KRITIKA
A néptánc is azon művészeti ágak közé tartozik, amelyben határozott férfi dominancia uralkodik. Noha rengeteg a páros tánc, a férfiak koreográfiája mindig uralja a teret, botos táncaik, csizmaszárat csapdosó tenyerük erőt, energiát, dinamikát sugároz, míg a lányok ildomosan tipegnek egymásba kapaszkodva. A durva leegyszerűsítés csak az általános benyomást tükrözi természetesen, de némiképp jellemzi a megszokott erőviszonyokat. Nos, ebben a produkcióban ez megfordul. A lányok előre lépnek, önálló életet élnek, sugároznak, uralkodnak, és mellesleg rengeteg nehéz technikai kihívásnak felelnek meg, míg a férfiak csak jelzésszerűen illusztrálnak.
A hajnal olyan, mint a tavasz: az örök körforgásban a megújulás jelképe, az állandó újrakezdés optimizmusát hordozza, legyűri a sötét éjszakát a jövő rózsaszín derengésű ígérete. A Hold azokban a nyelvekben, ahol a főnevek kifejezik a nemeket, nőnemű, szemben a hímnemű Nappal. Utóbbi az éltető, szinte szétrobbanó lüktetés, a tűz, előbbi a sejtelmes, mindig változó, kiismerhetetlen fény. Ciklikusságában meghatározza a termékenységet, születést, halált. Rejtelmeket hordozó lény szinte, fogyó-növő fény: a nő-hold. Minden néphitben mágikus erőt tulajdonítanak neki. Ma talán kevesebben hisznek mindebben, míg a tudomány mind jobban elismeri a Hold ciklusainak meghatározó erejét. Érdekes kombinációja a hold-legenda hitnek, varázslatnak, mágiának, ősiségnek és maiságnak, férfi-női szimbolikának. Ezek testesülnek meg e táncos fergeteges Hajnali holdban.
Mihályi Gábor rendező-koreográfus a Kárpát-medence néphagyományait feldolgozó, ősi szimbólumokra építő táncszínházat teremtett ezúttal. Koreográfiája - az elmúlt időszakok kísérletezései után - újra határozottan a folklorisztikus forrásokra helyezi a hangsúlyt, ebből indul ki - méltón a Magyar Állami Népi Együttes hagyományaihoz, de túl is lép ezen, megújítja a néptánc nyelvezetét. Jó stílusérzékkel merít a népek táncaiból akkor, amikor a legősibb elemekhez, a legrégibb szimbólumokhoz nyúl: a hold, a nap, a csillagok, a nő - és a férfi - megjelenítéséhez a legtisztább forrásból merített erő kell.
Egy afrikai mese szerint kezdetben a Nap és a Hold férj és feleség voltak, gyermekeik pedig a csillagok. Az előadás mintha egészen idáig nyúlna vissza: a kezdő jelenet a törzsi táncok ritmusát és képét hozza, az áldozatnyújtástól a megtermékenyülésen és születésen át lükteti az afrikai ihletettségű zenét és mozgást. Holdfénysugarú függönyön át férfiak alakja sejlik, mozdulatlan zenészeké, lassan látjuk életre kelni őket, nem vetített kép, mint elsőre hisszük, hús-vér emberek ők, a kiváló zenei háttér, a Magyar Állami Népi Együttes Zenekara. A teret a nők uralják, lányok, akik mint megelevenedő ballada beszélik és táncolják el az emberi élet állomásait, szinte csak ők, párban és csoportban, a néhány, ritkán felbukkanó férfi táncos csak villanásnyi időre idézi a férfierőt. A koreográfia mesteri, egyre mélyebben sodorja össze a néptáncok ismert elemeit a modern táncszínházi mozgással, és zökkent ki belőle énekkel, mondókával, kurjantással, regöléssel. Elementáris erejű csúcspontokat, viharos tempókat, szédítő forgatagokat lassít le, állít meg, csillapít le, csendesít el, kiváló arányérzékkel adagolva a nadírt és zenitet, örömet és fájdalmat, extázist és gyászt, épp ahogy az élet rángat minket. A balladai mélységeket humorral fűszerezi, megfricskázza az érzelmi hullámokat, viccel, kacagtat és katarzisba ránt. Táncosai pedig mindebben hibátlanul teljesülnek ki, valósággal elkápráztat, amit a lányok tudnak, amit hangjukkal, kis ritmus-hangszereikkel, cipőjükkel, ruhájukkal, leplekkel, kockákkal, székekkel, testükkel művelnek, hibátlan egységben és remek szólókban, állják a férfi szerepek sarát és ontják a lágy nőiséget.
A zenét zömmel Pál István "Szalonna" szerezte, de írt két "kórusművet" a szólista Herczku Ágnes is. Néhány jelenet koreográfusa (egyben jelmeztervező) Furik Rita, valamint Gera Anita és Orza Calin. A látvány Kovács Gerzson Pétert dicséri.
A Hajnali hold minden elemében, szellemes látványában, kellékmozgatásában, zenéjében, valamennyi apró mozzanatában ugyanazt zengi professzionális szinten, egy ősi-modern táncnyelven: a nőiség himnuszát.
Mikes Éva
