Bú­csú­zó­ban a Női lé­lek, né­pi for­mák

Június 22-ig – azaz még a Múzeumok Éjszakán is – látogatható nagy sikerű, Szecesszió, Art Deco, Népművészet – Női lélek, népi formák című kiállításunk, amely a huszadik század elejének két nagy stílusa és a népművészet találkozását vizsgálja női alkotók sajátos perspektívájából.

Úttörő női művészek

A több mint száz műtárgyat felsorakoztató tárlat olyan női művészek nézőpontján keresztül mutatja be a korszakot, mint Lesznai Anna, a Zsolnay nővérek, Mallász Gitta, Undi Mariska, Lukáts Kató vagy Zsindelyné Tüdős Klára, akik mindannyian úttörők voltak a maguk idejében. Munkásságuk közös pontja, hogy tudatosan fordultak a népművészet kutatása, feldolgozása és megújítása felé. Látásmódjukat, szakmai tevékenységüket izgalmas és reprezentatív tárgyak segítségével kívánjuk megeleveníteni, a történetmesélés eszközeivel kibontva életük és a népművészet kapcsolatát.

Műveikkel párhuzamosan bemutatjuk a Hagyományok Háza – Magyar Népi Iparművészeti Múzeum által őrzött tárgyakat is, hogy új perspektívákat kínáljunk a gyűjteményhez, és előtérbe helyezzük az ott megjelenő műalkotásokat, művészeket, témákat. Gyűjteményes tárgyaink párbeszédbe lépnek a kiállításhoz más köz- és magángyűjteményekből kölcsönzött művekkel, így a közönség számára is láthatóvá válik a kollekció jelentősége. 

A kiállítás gyűjteményi fókuszában szintén női alkotók vannak, azok a hímző parasztasszonyok, akik munkásságukkal fontos mérföldköveket raktak le a régi hímzőművészet kutatásában és az új motívumkincs kialakításában. Ilyen volt Király Ilus, Kis Jankó Bori és Csuhai Józsefné (Pólik Erzsébet).

Múzeumok Éjszakája: Tárlatvezetés + Városi séta

A Hagyományok Háza idén is számos programmal készül a Múzeumok Éjszakájára: június 22-én, szombaton 19 órától a kiállítás főkurátora, Dr. Czingel Szilvia tart tárlatvezetést a szecessziós kiállításon. A tárlathoz egy izgalmas és informatív városi séta is kapcsolódik 16.30-tól, amelyen Víziváros szecessziós és art deco építészeti csodáival, valamint a falak mögött meghúzódó – olykor fülledt – történetekkel is megismerkedhetnek, s juthatnak ezáltal komplex élményhez a téma iránt érdeklődők. 

Fotók: Hrotkó Bálint

Írott szó ka­rá­csony­ra

A Hagyományok Háza jelentős könyvadománnyal gyarapította a Sapientia Egyetem Csíkszeredai Campusának Egyetemi könyvtárát. A magánadományból és gyűjtésből álló könyvcsomagot ünnepélyes keretek között adták át az intézmény székházában.

Há­rom­na­pos ad­ven­ti ren­dez­vény

A Hagyományok Házában az Ünnepváró Forgatag már tradícióvá vált, adventi eseménysorozat, amely idén december 12. és 14. között nyitja meg kapuit az érdeklődők számára. A háromnapos program egy igazi forgatag: népi iparművészeti vásár, ajándékkészítő műhelyek, kiadványárusítás, családi és gyermekfoglalkozások, az ünnepkörhöz kapcsolódó koncertek, élőszavas mesemondás várják a családokat, kicsiket és nagyokat egyaránt. 

Fá­bi­án Éva Pri­ma Pri­mis­si­ma dí­jas

Szívből és nagy örömmel gratulálunk Fábián Évának, aki tegnap vehette át a rangos Prima Primissima díjat! Ez a kitüntetés nemcsak kivételes tehetségét és elhivatottságát ismeri el, hanem azt a fáradhatatlan munkát is, amellyel évtizedek óta szolgálja a magyar néphagyomány értékeinek átadását. 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!