A Magyar Állami Népi Együttes ma is exportcikk
A Magyar Állami Népi Együttes hajdan Magyarország egyik exportcikke volt, s itthon is benne voltak a turistacsomagban - évente 70-80 előadást adtak a külföldieknek. A Rábai- és a Timár-korszak után Mihályi Gábor lett a művészeti vezető, s úgy tűnik, az együttes ma sem kevésbé kapós.
Édeskeserű címmel mutatta be legújabb darabját a Magyar Állami Népi Együttes május 7-én a Hagyományok Házában. A csapat, ahogy Mihályi Gábor művészeti vezető mondja, újra és újra visszatér a gyökerekhez, hiszen ezúttal tradicionális erdélyi táncokból és zenékből született az előadás. Ám az utóbbi években sok műfajt próbáltak ki: a Naplegenda látványos tánckoncert volt, míg a Labirintus intellektuális kaland. - Édeskeserű című előadásunk nem tisztára törölgetett üveglapok határolta múzeumi tárló, sokkal inkább a kultúra folyamatosságát mutatja fel. Arról szól, hogy széthulló hagyományos közösségeink javai átmenthetőek. Rapszodikusan ellenpontoz komikumot tragikummal, örömöt bánattal, életet halállal. Mihályi Gábor ars poeticája a Nagy László-i gondolat: „A folklórban az édes és könnyű sablon helyett kerestem az összetettebb, dinamikusabb szöveg- és dallamritmust, a szentségtörést, s a szabad lelkületet."
Mihályi Gábor 2001 óta irányítja az együttest, de emlékszik még azokra az időkre is, amikor a Magyar Állami Népi Együttes exportcikk volt; vagy ahogy ő mondja, kirakat-együttes, amely azt volt hivatott bizonyítani, hogy a keleti blokkban is van vidámság és boldogság. - Véletlenül sem szeretném leszólni az elődeimet, hiszen Rábai Miklós és Timár Sándor a lehetőségekhez képest nagyszerű produkciókat vitt színpadra. Akkor született az együttes egyik emblematikus darabja, az Ecseri lakodalmas is. A rendszerváltás után viszont talán már nem volt olyan érdekes egy vasfüggöny mögül érkező együttes, ráadásul a román, ukrán, bolgár együttesek fél pénzért is felléptek, pedig mi sem kértünk sokat.
Aztán néhány éve ismét felfedezték az együttest, még az amerikai impresszáriók is bekopogtattak és három éve 70 napos turnéra indultak, beutazták fél Amerikát és három ismétlés nélkül sehol sem jöttek le a színpadról, pedig Mihályi kockáztatott, a Magyar Concertót tűzte műsorra. Bartók zenéje nem könnyed élmény, s az előadás nem is tűzijátékkal ér véget, elhaló zongoraszóra sétálnak ki a színpadról a táncosok. Sokan féltették az együttest, hogy megbukik a tengerentúlon, de nem nekik lett igazuk. - Ma már külföldön sem kell bizonygatnunk, hogy különleges színfolt vagyunk, mert nemcsak a tradíciót őriztük meg, hanem kortárs színházat teremtünk a színpadon. Persze ez nem az én találmányom, ezt már a hetvenes években kitalálta Kricskovics Antal, Novák Tata, Szigeti Károly és Györgyfalvi Katalin - mondja Mihályi Gábor.
Azóta jártak Hongkongban, ahol az ottani művészeti fesztivál utolsó attrakciója voltak, és az igazgató azt sajnálta, hogy nem kötötte le az együttest legalább még egy előadásra. Szicíliában is sikerük volt és most készülnek Szerbiába. Itthon is gyakran lépnek fel a Hagyományok Házában, amely az otthonuk lett nyolc éve. S bár ma már nincsenek afféle turistacsomagok, mint hajdan, amelynek a Halászbástya, a Dunakanyar és a Búsuló Juhász mellett az együttes is része volt, így is évente húsz teltházas előadást tartanak külföldieknek, amelyekre a turisták maguk váltanak jegyet.
Szalonna, vagy ahogy anyakönyvezték, Paál István vezeti a zenekart. Amikor megérkezett, másodhegedűsként állt be a zenekarba, s most már saját bandája is van, játszik többek között a Csík zenekarral, a Kispál és a Borzzal valamint Bognár Szilvia zenekarában. A debreceni színház egyik darabjában is fellép, a színpadon hegedül, miközben az előadás zenéjét is ő állította össze. A bázisa, ahol állásban van, az mégiscsak a Magyar Állami Népi Együttes és ez presztízst is jelent. Hajdan Beregszászon nem is álmodott róla, hogy egykor a leghíresebb magyar táncegyüttes zenekarát vezeti majd. - Kortárs színházat művelünk, miközben autentikus zenét játszunk. Az viszont unalmas folklórműsor lenne, ha csak úgy zenélgetnénk, táncolgatnánk a színpadon. Nem hihetjük, hogy a gyimesi dombokon táncolunk, amikor színházban vagyunk. Itt a bőgő néha magában szólal meg, Erdélyben vagy Kárpátalján ilyesmi sose fordulna elő, de ahogy mondtam, nem is ott vagyunk.
A táncosok nagyon szeretik Szalonnát: ő úgy húzza, ahogy egy táncosnak kell, mert hát nem mindenki tudja őket kiszolgálni. Pedig Szalonna nem autentikus zenész. Visken született, Kárpátalján, zeneiskolába járt, és az apja beadta egy öreg prímáshoz inasnak. Murzsa Gyulánál dolgozott, takarított meg amit kell, és minden este megtanult a prímástól egy dalt. Aztán Debrecenbe felvették a református gimnáziumba, és ott tanulta meg az erdélyi zenéket.
Gyakran kíséri Herczku Ágit is, aki az együttes szólóénekese. Ez ám nagy luxus, a Duna vagy a Honvéd művészegyüttesnek nincs is szólóénekese. - A zenekarnak is meg kellett szoknia, hogy itt van egy szólóénekes. Szerencsés vagyok, nem kell havonta izgulnom, hogy miből fizetem a lakásrezsit. Lehet, hogy szólókoncertekkel többet kereshetnék, de kell egy csapat, s itt nagyon jó a közösség. És még mindig elengedtek, amikor fellépésem volt. Én nem érzem drillnek, hogy rendszeresen itt kell lennem, hiszen a Honvéd Táncegyüttesben nőttem fel, és anyukám is nagyon szigorúan nevelt, nekem a fegyelem természetes. És arra is vigyázok, hogy miattam ne kelljen ismételni.
A Naplegenda volt az első produkció, amelyben Herczku Ági fellépett, s azt mondja, évről évre jobban érzi magát. A Labirintusban nemcsak énekelt, hanem ő tanította be a kórust, sőt a korrepetitorságot is elvállalta. Holott az első nyolc percben éppen ő van a színpadon egyedül, ő indítja el a darabot, ő teremti meg a hangulatot.
Dalia László
