Leg­e­za Már­ta

Kosárfonó, Népművészet Ifjú Mestere

A Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhelyének néprajzos munkatársa vagyok, a Folklór Osztály gyerekprogramokért felelős oktatási szakelőadója. Az ELTÉ-n végeztem francia-néprajz szakon. Egyetem után 5 évig tanítottam franciát gimnáziumban, nyelviskolában, közben kitanultam a fazekasságot. 2011-ben kerültem kapcsolatba a kosárfonással, a Népi játszóházvezetői tanfolyamon. A vesszőfonást néhai Székely Éva oktatta, rá jellemző melegszívűséggel, nagylelkűséggel, elhivatottsággal óráján, majd a tanfolyamot záró szigligeti táborban. 2018-ban kosárfonóként Népművészet Ifjú Mestere állami kitüntetésben részesültem.

Ugyanebben az évben a Magyar Művészeti Akadémia három évre szóló kutatói-alkotói ösztöndíját nyertem el, és a budapesti Műcsarnokban megrendezett Kéz-Mű-Remek kiállításon az ország legjelesebb népi iparművészei mellett mutatkozhattam be kosaraimmal. 2017 óta zsűriztetem kosaraimat, hogy népi iparművész címet szerezzek.

Életem meghatározó része a népi kultúra, ezen belül is a tárgyalkotó népművészet, a kézművesség áll legközelebb hozzám. Öt éve tanítom a kosárfonást tábori, szakköri és tanfolyami keretek között. Köszönettel és hálával tartozom mestereimnek, akik türelemmel, hozzáértéssel, nagy szaktudással egyengették utamat és bátorítottak minden szakmai segítséget megadva.

 

Legeza Mátrika

Nagy öröm az alkotás. Szeretném ezt az örömöt megosztani másokkal, és szeretnék ebben a mesterségben kiteljesedni. Lételemem a folyamatos tanulás, szeretem a hagyományon alapuló tárgyalkotást, de a kísérletezést is. És mindezek mellett fontos számomra tudásom, tapasztalataim megosztása másokkal.

 

Elérhetőség:

legezamarti@gmail.com

+36 30 731 1327

www.fonodasok.hu

Bu­sók a re­pü­lő­té­ren

A farsangi időszak derekán járunk, és egyre közeledik a mohácsi busójárás időpontja, amely február végén hat napon át tölti meg élettel a Dél-Magyarországon fekvő várost. A téltemető, tavaszváró népszokás idén nemcsak Mohácson, hanem a fővárosi repülőtéren is megjelenik.

Sza­bad szap­pa­noz­ni ki­ál­lí­tás meg­nyi­tó be­szé­de

A Szabad szappanozni kiállítás megnyitó eseményén Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor, a MOME oktatói osztották meg gondolataikat a közönséggel egy inspiráló és tartalmas beszéd keretében. Az ünnepi alkalom során elhangzott gondolatokat most közzétesszük, hogy mindazok is megismerhessék az üzenet lényegét, akik személyesen nem tudtak jelen lenni a megnyitón.

 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!